Gergely Márta író (1913–1973)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Gergely Márta író (1913–1973)

március 27, 2019 - 20:21

Barcson született, egy pécsi középiskola tanulója volt, de érettségit nem szerzett, mert Ady Endre népszerűsítése miatt kicsapták. 1931-től Budapesten szövőnőként dolgozott. Első írásai a Népszava, Magyar Hírlap, Új Idők lapjain jelentek meg, néha Borbás György vagy Kevély Mihály írói néven. Első regénye, A salakmosó 1934-ben jelent meg és elnyerte a Pantheon Kiadó Mikszáth-díját. Sikerei lehetővé tették, hogy otthagyja a gyári munkát és írásaiból éljen. Termékeny és népszerű író volt, a Világvárosi regények sorozatában megjelent könyvei különböző női sorsokat mutattak be. A háború után a Pajtás, majd a Kisdobos című lap szerkesztője lett. Több ifjúsági könyvet is publikált, Szöszi című regényét tíznél több nyelvre fordították le. 1952-ben és 1959-ben József Attila díjat kapott. 

Néhány munkája: 

  • Pillanatnyi elmezavar; 
  • "Elveszett egy drótszőrű";
  • A házasság nem főnyeremény;
  • Koller úr válni akar;
  • Apám barátnője;
  • A gyilkosság árnyékában;
  • Szmokingban, mezítláb; 
  • Anyakönyvi kivonat;
  • Amiről nem szokás beszélni;
  • Az egyetlen tanú;
  • Az utolsó alkalom;
  • Az amerikai nagynéni;
  • Apja lánya;
  • A mi tanítónk;
  • A mi lányunk;
  • Többsincs osztály;
  • Teréz, a kedves halhatatlan ().

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Indiai–magyar rapszódia - Amrita Sher-Gil élete

február 09, 2015 - 18:14

Budapesten a Szilágyi Dezső téren, a Pecz Samu-féle református téglatemplommal szemben áll egy régi belvárosi bérház. Sorban, a többi között. A 4-es számot viseli. Nincs is benne semmi izgalmas. Magas, több szintes építmény, lakásokkal és irodákkal zsúfolt. Ha közelebb megyünk hozzá, máris sejtelmesebbé lesz. Rendezett ugyan, de itt-ott azért omlik róla a vakolat. Egy-két repedést, szúrágott ablaktáblát is látunk, és őriz magában valamit, hiszen emléktáblák vannak rajta – nem is akárkiké. Az egyik tanúsága szerint Bartók Béla élt itt a XX. század első felében, mielőtt a II.

Elvi Sinervo finn író, költő, fordító (1912–1986)

május 02, 2019 - 21:11

Helsinki egyik munkáskerületében született, gyerekkorától kezdve lelkes könyvtárhasználó volt. 1935-ben diplomázott a helsinki egyetem bölcsészkarán. 1930-tól a szociáldemokrata párt ifjúsági tagozatának a tagja volt, később a kommunista párt támogatója lett. Ugyanebben az időben jelentek meg első versei és elbeszélései, 1934-től a Kirjallisuuslehti című irodalmi lap állandó szerzője lett. 1936-ban egyik alapítója volt a baloldali kötődésű Kiila irodalmi társaságnak. Első kötete a munkáskörnyezetben játszódó Runo Söörnäisistä című novellagyűjtemény volt.

Aileen Palmer ausztrál költő, író, fordító, aktivista (1915–1988)

április 22, 2019 - 13:22
Aileen Palmer anyjával, Nattie Palmerrel és Pushkin nevű macskájával

A Melbourne-i egyetemen diplomázott francia nyelv- és irodalomból 1935-ben. Tudott még németül, spanyolul és oroszul. Diákkorában kapcsolódott be a munkásmozgalomba, belépett a kommunista pártba, tagja volt a baloldali Victorian Writers’ League-nak. Európába utazott, Londonban antifasiszta tömeggyűléseken vett részt, Ausztriában és Spanyolországban fordítóként dolgozott.  A spanyol polgárháborúban a Nemzetközi brigádok egészségügyi csapatának tagja volt, Last Mile to Huesca címmel írt erről regényt. A II. világháborúban Angliában mentőautóvezető volt.