Malala, a megállíthatatlan

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Malala, a megállíthatatlan

október 11, 2017 - 23:53
A lányok oktatásáért küzdő aktivista, minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa.

„Miért kellene megtanulniuk a nőknek írni és olvasni? És kinek írnának? Csak a férjüknek írhatnának. Ha a férjük velük él, minek küldjenek neki levelet?” – értetlenkedett egy pakisztáni lap főszerkesztője a hatvanas évek elején, amikor Oriana Fallaci olasz újságíró a helyi analfabéta nők arányát firtatta. 

A helyzet fél évszázad alatt sem javult sokat: az Amnesty International emberi jogi világszervezet 2010-es jelentése szerint a 180 milliós népességű ország felnőtt lakosságának 54 százaléka analfabéta, és az UNESCO adatai szerint a nőknek mindössze 24 százaléka tud írni-olvasni.

A nők helyzete a térségben minden szempontból aggodalomra ad okot. A lányok, akiknek világra jövetelekor a szülők gratuláció helyett csak együttérzést kapnak, 13 éves koruk után alig léphetnek ki az otthonukból, a ritka alkalmakkor is csak férfi rokon kíséretében. Ők a család „becsületének” letéteményesei, és feltétlen engedelmességet várnak tőlük. Ha ezeket a szűk korlátokat átlépik, az életükbe is kerülhet: az Amnesty International egyedül a 2009-es évben közel ezer ún. becsületgyilkosságról szerzett tudomást.

Azonban ebben a nyomasztó társadalmi környezetben is akadnak haladó szellemű családok; olyanok, mint amilyenben minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa is született 1997. július 12-én, Pakisztán Mingora nevű városában. A település a festői szépségű Szvát-völgyben („Kelet Svájcában”) fekszik, amely a tálib megszállás előtt turistaparadicsom volt. A muszlim vallású szülők, Ziauddin Juszufzai tanár, költő, szónok, társadalmi reformokért küzdő aktivista és Tor Pekai már azzal megszegték a hagyományokat, hogy szerelemből házasodtak. Kislányukat Maivandi Malalai 19. századi nemzeti hősnőről nevezték el, aki „a pastuk Jeanne d’Arcja.” A rokonok nagy megdöbbenésére az édesapa az addig csak a férfiakat számon tartó családfán büszkén feltüntette az újszülött nevét, és azután is egyenlő figyelmet fordított gyermekeire, hogy a család két fiúval is gyarapodott.

Malala az édesapja által alapított Khushál Iskolában kezdte meg a tanulmányait, elsajátította az urdu és az angol nyelvet, és kiemelkedő eredményeivel többször lett osztályelső. Sikerrel szerepelt iskolai beszédmondó versenyeken, és az itt szerzett jártasságát hamarosan a nyilvánosság előtt is kamatoztatta.

Ziauddin eleinte még a fiúk és a lányok elkülönítésével le tudta rázni az iskoláját bezáratni akaró konzervatívokat, ám a 2004-ben megjelenő, eleinte viszonylag ártalmatlan vallási reformereknek látszó tálibok már komolyabb veszélyt jelentettek. Kapóra jött nekik a számos halálos áldozatot szedő földrengés, és a pakisztáni igazságszolgáltatás lassúsága: az emberek elhitték vezetőjüknek, Fazlullah-nak, hogy a természeti csapás Isten büntetése, és ők a Korán „helyes” értelmezésével és a saria bevezetésével rendet, biztonságot hoznak a régióba. A tálibok kirohanásokat intéztek a nyugati kultúra és minden valós vagy vélt sajátossága ellen, betiltották a zenét, a táncot, az amerikai filmeket sugárzó kábeltévé-csatornákat, a fodrászszalonokat. Bazárokat, üzleteket vertek szét, burkaviselést írta elő a nők, és szakállviselést a férfiak számára. Sok megtévesztett támogatójuk akadt; ám hamarosan mindennapossá váltak az utcai korbácsolások, öngyilkos merényletek, köztéri kivégzések, a megfélemlítésül az utcán hagyott lefejezett holttestek. A kormány hadserege nem tudta feltartóztatni az előretörő szélsőségeseket, akik 2007 végén az ország utolsó reménységét, a politikába visszatérni készülő korábbi miniszterelnöknőt – névadóján kívül Malala másik példaképét – is megölték. A felrobbantott iskolák száma rohamosan nőtt. Malala ekkor – 11 évesen – állt a nyilvánosság elé, egymás után több tévéműsorban szerepelt, és szólalt fel a lányok oktatáshoz való jogáért.    

2009 januárjában a tálibok végleg betiltották a lányok oktatását. Ekkor kezdte el Malala, Gul Makai álnéven írni a blogját a BBC urdu nyelvű online kiadása számára. Az első bejegyzés „Félek” címmel jelent meg, és rögtön meg is adja az internetes napló alaphangulatát. A blog végigvezeti az olvasót az iskolában töltött utolsó, szomorú napoktól kezdve, Szvát kényszerű elhagyásán keresztül a szellemvárossá váló Mingorába való visszatérésig, és – folytatódó tálib fennhatóság mellett – a tiltás enyhítéséig. A március 9-i, befejező bejegyzéskor ingatag békemegállapodások eredményeképpen a lányok már járhattak iskolába, de csak burkában. Malala többször említi a blogjában, hogy mennyire gyűlöli ezt a zsákszerű ruhadarabot, mely nem csak hogy veszélyes – hiszen, mint nem egyszer kiderült, terroristák is rejtőzhetnek alatta –,  de a szabad mozgást is akadályozza. 

A blogra a New York Times is felfigyelt, és Adam Ellick még ugyanabban az évben dokumentumfilmet készített a kislány és édesapja főszereplésével. Tudták, hogy ez kockázatos, ám erősebben vágytak arra, hogy eljuttassák a világnak az üzenetüket, egyben segítségkérésüket. Ziauddin, aki addigra már a sokadik halálos fenyegetést kapta, úgy nyilatkozott, hogy vállalja a veszélyt, mert ha meghal, jó ügyért fogja életét áldozni. Senkinek sem jutott eszébe, hogy Malala is lehet a célpont; úgy gondolták, még a tálibok sem lehetnek olyan kegyetlenek, hogy gyereket ölnek. Sajnos, tévedtek.

A következő években a lány számos elismerést kapott hazájában, melyek közül a Nemzeti Ifjúsági Békedíj (2011) országosan ismertté tette. Fáradhatatlanul szónokolt az összes lehetséges platformon, különösen szívügye volt a szegény sorsú lányok iskoláztatása. 2012-ben már egy középiskolát neveztek el róla. Az sem maradt titok, hogy Malala azonos Gul Makai-jal – mindez együtt vezetett ahhoz, hogy 2012. október 9-én az iskolabuszon testközelből meglőtte egy tálib terrorista. Az életmentő operáció után a birminghami kórházba szállították további műtétekre és rehalibitációra; orvosai véleménye szerint a csodával határos, hogy életben maradt és szinte teljesen felépült. És, talán nem is meglepő: esze ágában sincs abbahagyni a harcot.

Szülei és testvérei hamarosan követték, és a család azóta is Birminghamben él. Hazavágynak, de biztonsági okokból egyelőre maradniuk kell. Malala egy helyi iskolába jár; itt értesítette kémiaóra közben tanára, hogy ő nyerte el, a gyermekmunka ellen küzdő, indiai Kailash Satyarthival megosztva, a Nobel-díjat. Malala folytatta a napját a megszokott módon; ahogyan arra is akadt példa, hogy egy televíziós szereplésen csak Ziauddin jelent meg: apát és lányát együtt hívták, ám Malala nem akart az óráiról hiányozni.

Szorgalma az eddig analfabéta édesanyát is inspirálta: Tor Pekai elkezdett írni-olvasni tanulni, és alapszinten már angolul is beszél. Ez azzal is jár, hogy függetlenebbé vált, bátrabban közlekedik az idegen városban, és kevesebb ideje marad az életét eddig teljesen kitöltő háztartásra; így Ziauddin is egyre magabiztosabban mozog a konyhában. Megfontolta lánya korábbi észrevételét: addig nem hiteles egy férfi részéről a női jogokért küzdeni, amíg otthon nem mossa el maga után a teáscsészéjét.

Ha Malala a Pakisztán elleni amerikai dróntámadások polgári áldozata lett volna, a nevét sem tudnánk, jelentek meg a Nobel-díj átadása után a kritikus hangok az interneten, azzal a véleménnyel együtt, hogy a Malala-féle gyerekek elismerése csak a Nyugat lelkiismeretének megnyugtatására jó. Tény, hogy a drónok áldozatai közt mindössze 4 százalék a terrorista, de Malala érdemeit ez nem csökkenti. Főleg azután nem, hogy a lány a Fehér Házban szemtől szemben felszólította Obama elnököt: ne drónokat küldjön hazájába, hanem könyveket és tanárokat, mert az igazán hatékony eszköz a terrorizmus ellen az oktatás.     

 

/Első megjelenés: Éva magazin, 2014. december/  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.

Ellen Johnson-Sirleaf libériai politikus, nőjogi aktivista (sz. 1938)

október 16, 2017 - 15:17

Monroviában született, a College of West Africa elvégzése után az Egyesült Államokban folytattta tanulmányait. Közgazdaságtanból a Colorado egyetemen, államigazgatásból a Harvardon szerzett diplomát. 1979-től két évig a Pénzügyminsztériumban dolgozott, egy katonai puccs után el kellett hagynia Libériát. Washingtonban a World Bank főtisztviselője, 1981-től Nairobiban a Citibank alelnöke volt.

Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.