Nagy Etel tánc- és mozgásművész, koreográfus (1907–1939)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Nagy Etel tánc- és mozgásművész, koreográfus (1907–1939)

június 21, 2017 - 15:05

A Munkás Testedző Egyesületben tornázott, majd Pozsonyban egy mozdulatművész mellett dolgozott. 1928-tól Bécsben Gertrud Kraus növendéke volt, 1930-tól Budapesten Ritter Máriától tanult, akinek később munkatársa lett. Egy nemzetközi táncversenyen Varsóban debütált, itthon a Zeneakadémián voltak szólóestjei. Több publikációja jelent meg a tánc elméletéről. Pesten gyerekeknek nyitott iskolát, ezt néhány év után a rendőrség betiltotta. Korai halálát követően kortárs művészek – közöttük férje, Vas István – könyvben tisztelegtek emléke előtt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Péchy Blanka színész, író, nyelvművelő (1894–1988)  

szeptember 21, 2017 - 19:26
Péchy Blanka 1957-ben (Fotó: Kotnyek Antal)

Pécsett született, a budapesti Színművészeti Akadémián tanult színészmesterséget, 1914-ben végzett. A Magyar Színházhoz szerződött, 1927-től a Belvárosi Színház tagja volt. A következő évben Max Reinhardt hívta meg bécsi színházába játszani, több évet töltött ott. A háború után a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1948-tól Bécsben volt kulturális attasé és a Collegium Hungaricum vezetője. Élete fontos céljának tartotta a magyar nyelv ápolását. Tanított a Zeneművészeti Főiskolán, előadásokat tartott, a nyelvművelésről és Beszélni nehéz címmel állandó sorozata volt a rádióban.

Róna Emy grafikus (1904–1988)

december 16, 2009 - 21:16
Róna Emy vőlegényével, Deckmann Gyula tisztviselővel (1929, Színházi Élet)

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain rendszeresen szerepelt. 1925-ben testvérével, Róna Klárával volt közös kiállítása Párizsban, Ady, Baudelaire és Verlaine verseihez készült illusztrációit mutatta be. 1926-tól 1928-ig Párizsban élt, egy szatirikus lap munkatársa volt, egyben tovább képezte magát.