Doria Shafik egyiptomi feminista, filozófus, író (1908–1975)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Doria Shafik egyiptomi feminista, filozófus, író (1908–1975)

december 14, 2016 - 21:40

Az 1940-es évek nőmozgalmának legjelentősebb alakja, tevékenységének köszönhető, hogy az egyiptomi nők kivívták a szavazati jogot. 1940-ben doktorált filozófiából a Sorbonne-on, ezután hazatért. A francia nyelvű La Femme Nouvelle folyóirat szerkesztője lett, majd 1946-ben elindított egy arab nyelvű lapot is. 1948-ban létrehozta a Bint Al-Nil-t (a Nílus lányainak szövetsége), programjuk között szerepelt a nők szavazati jogának megszerzése, az analfabetizmus felszámolása, az alsóbbosztálybeli nők oktatása. Francia és arab nyelvű könyveket publikált, előadókörutakat tartott szerte a világban. 1956-ban az egyiptomi nők megkapták a szavazati jogot, de csak az írni-olvasni tudók. (Ugyanez a megszorítás a férfiakra nem vonatkozott.) 1957-ben éhségsztrájkot kezdett Nasser elnök diktatórikus módszerei ellen. Házi őrizetbe vették, nevét tilos volt említeni a sajtóban, nem publikálhatott, lapjait betiltották. Az évekig tartó elszigeteltség megviselte, 1975-ben öngyilkos lett.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.

Victoria Woodhull - "Wicked Woodhull", "Mrs. Satan" - , az első nő, aki indult az USA elnöki posztjáért

december 22, 2012 - 18:05
"Nem fogok letérni a saját utamról csak azért, mert azok, akik jobbnak hiszik magukat nálam, ezt akarják."
 
"Amíg mások imádkoztak a változásért, én tettem érte."
 
"Szabadon szeretek. Elidegeníthetetlen, alkotmányos és természetes jogom szeretni, akit akarok, ameddig akarom, és bármelyik nap jogom van ezen változtatni."