NőNyugat - színházi beszámoló

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

NőNyugat - színházi beszámoló

december 18, 2011 - 21:18
A Nyugat alapításának 100. évfordulójára született egy könnyen feledhető előadás az Örkény Színházban. Váradi Szabolcs állította össze elsősorban cikkekből, levelekből, de elhangzott egy-két vers is. Az ember kulturáltan végigülte, tapsolt, vállat vont, majd távozott.

"Bandika, mennyiért lennél helyettem asszony?" - Kaffka Margit levele Ady Endréhez

A Nyugat alapításának 100. évfordulójára született egy könnyen feledhető előadás az Örkény Színházban. Váradi Szabolcs állította össze elsősorban cikkekből, levelekből, de elhangzott egy-két vers is. Az ember kulturáltan végigülte, tapsolt, vállat vont, majd távozott.

Hogy honnan jött az ötlet, nem tudom, de valószínűleg ennek az előadásnak köze volt hozzá, a lényeg az, hogy Bíró Kriszta összeállított egy nőNyugat című előadást, és Mácsai Pál pedig megrendezte. Ennyit tudtam az egészről, és azt, hogy a közönségszervezőm, akiben ritkán csalódom, ajánlotta az előadást, és azt mondta, nehéz rá jegyet szerezni. Tény, gyanús lehetett volna, hogy évek óta folyamatosan játsszák, míg a másikat talán csak egyszer-kétszer adták elő.

A nőNyugat is elsősorban naplóbejegyzésekre, levelekre épül, és elhangzik néhány vers, dal itt is, de ez az előadás a nagyjaink előtti formális tisztelgés
helyett igazi emberi sorsokkal szembesíti a nézőket. Nincs benne semmi felemelő (írjuk a "férfi" Nyugat előadás javára, hogy abban sem volt sok), dráma és irónia annál több.

Öt színésznő mondja a szövegeket, megszemélyesítve, Harmos Ilonát, Kosztolányit, Karinthy-t, Kaffka Margitot, Ady-t, Böhm Arankát, Csinszkát, Babits-ot, Móriczot, stb. Bíró Kriszta zseniálisan válogatta össze és rakta egymás után ezeket a részleteket, de biztosan a rendezés és a színészi játék is hozzájárul ahhoz, hogy nem csak mélán bólogatva magunkban üldögélünk a széken, hanem percenként könnyekig meghatódunk a "szereplők" vergődésén, vagy hisztérikusan röhögünk azon, hogy mekkora gennyláda vagy éppen balfasz volt egyik vagy másik utcanév életében. A Nyugat folyóirat története a feleségek, szeretők szemszögéből nézve sokkal izgalmasabb, mint a alkotókéból.

Az én felsőfokú jelzőm egy írásra, egy filmre vagy egy előadásra a kegyetlen. Ilyennek tartom - például - a Tűz van, babám-at vagy Bíró Kriszta előadását. Közben is és azóta is azon gondolkodtam, gondolkodom, hogy nem volt-e túl kegyetlen - elsősorban - az összeállítás. Másodsorban a rendezés. Ezt az aggodalmamat aztán azzal altatom, hogy bár a irodalmi nagyjainkon röhögünk, az előadás a legtöbbet adja, amit egy színházi produkció adhat: az élmény általi tanulást. Igaz, halott emberek kárára. De akkor is. Szóval, így beszélgetek magammal az előadás óta.

 A műsor alig több mint másfél óra, de hihetetlenül sokrétű a mondandója, amiről a végtelenségig lehetne beszélgetni, azon ámuldozva, hogy kinek, mi jött le az egészből. Emlékmű, szociográfia, tanulmány a gender kérdésről a mának, stb. A mögöttünk mellettünk ülő gimnazisták beszélgetését kihallgatva csak annyit tudtam meg, hogy volt, aki néha-néha elvesztette a fonalat.

Aki elolvasta idáig a beszámolómat, és megnézi a nőNyugat-ot, remélem, nem azzal a várakozással ül be, hogy egy lélekemelő megemlékezésben lesz része. Az anyag annyira jó, hogy - valószínűleg - igazán kiváló (valójában nem találom a megfelelő dicsérő szavakat) teljesítményre insprirálta a többi résztvevőt, Mácsai Pál rendezőt, és a színészeket, akik közül mindenkinek voltak jó, jobb, még jobb, és egyenesen lehengerlő megnyilvánulásai: Für Anikónak Kaffka Margitként, Kerekes Viktóriának Harmos Ilonkaként, Lázár Katinak Adyként és Török Sophieként, Bíró Krisztának Holics Jankaként. És igazi nagy meglepetés volt számomra Gryllus Dorka fiatal Harmos Ilonkája és Csinszkája. Egyszerűen lenyűgöző volt például, ahogy egy mai fiatal celeb saját élményeként adta elő a színésznő találkozásait a két aranyifjúval (Karinthy, Kosztolányi).

Mindent összevetve, remélem, hosszú szériát él meg az előadás.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Csak a nő holttestén át - Ferdinand Hodler látomása

december 26, 2009 - 16:03
Ferdinand Hodler: Valentine Godé-Darel a betegágyon 1914
A Szépművészeti Múzeum Ferdinand Hodler – Egy szimbolista látomás című kiállítását 2008 szeptemberében volt szerencsém megtekinteni. Bevallom, korábban nem sokat foglalkoztam Hodler művészetével, ám nőiséggel kapcsolatos festményei igen nagy hatást gyakoroltak rám. Ferdinand Hodler egy 19.-20. századi svájci festő, aki főként tájképeket és portrékat készített, de életművében szép számmal megtalálhatók a szimbolikus témájú festmények is. Amiről azonban szólni kívánok e cikkben, az nem más, mint a festő szeretőjének, Valentine Godé- Darelnek haldoklását és halálát megörökítő festmények és rajzok sorozata, melyek sokkoló momentumai Hodler életművének.

Sylvia Plath - Hajsza

január 02, 2010 - 10:37

 

Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?