A hosszútávú szoptatás jó fegyver a nők ellen
Nem mai hír, biztos sokan hallottak róla, de akik nem, pár szóban: Bálint Antónia, valamikori szépségkirálynő a Borsnak nyilatkozota, hogy még mindig szoptatja az ötéves kislányát, elmondása szerint gyermeke még elalvás előtt igényli ezt. Az interjú sokakat felháborított, mindenki nyilatkozott, akiknek nem kellett volna, a gyerek apja, sikkasztással vádolt egykori rendőrtiszt, Földesi-Szabó László pedig egészen a Gyámügyig szaladt segítségért. Vele kapcsolatban még kiderült, hogy a volt élettársa szerint nem nagyon látogatja a közös gyereküket, ill. a gyerektartás összegét is csökkentené havi 30 000 Ft-ról 15 000-re.
A szoptatásnak eléggé mostoha szerep jutott ebben az egész gyereknevelés-kérdéskörben (vegyük példának a nyilvános szoptatást), valahogy mindig problémát jelent. Nagyobb gyerekek szoptatása pedig zavarba hozó téma. Talán a tájékozattabbak hallottak már olyanról, hogy máshol előfordul az ilyesmi, na de az ott van, ez meg itt Európa; igaz, itt is előfordul, erre példa ez a videó, ahol egy asszony a 8 éves lányát szoptatja.
Nem is olyan rég világszerte (legalábbis ahol lehet kapni az újságot) a Times- magazin borítója keltett indulatokat sokakban. Nem szeretném most a témát kivesézni mélyebben, itt van erről egy remek cikk. Azt mindenképp leszögezném, hogy az, hogy miként és meddig tart a szoptatást, kizárólag két emberre tartozik: az anyára és a gyerekére.
Vannak ilyen anyák, akik akár iskoláskorig szoptatják a gyereküket. Nyílván nem tömeges jelenségről van szó, de előfordul - csak éppen nem tudunk róla, mert nem beszélnek róla szívesen, hiszen könnyen válhatnak közmegvetés tárgyává. Egy ekkora gyereknél nyilván nem beszélhetünk a szoptatás tápláló funkciójáról, inkább az érzelmi jelentőségen van a hangsúly, ez az un. komfortszoptatás. De hát egy ekkora gyereknek mért lenne szüksége ilyen módon a biztonságra, amit az anyja nyújt? (Egyáltalán: mért van szüksége biztonságra? És mért az anyjától várja?)
Az ítélet: nagyobb gyereket szoptatni ízléstelen, a gyerek betegesen függeni fog az anyjától, és egy szexuális nyomoronc lesz. Hogy ez mennyire igaz? Sokan sziklaszilárd ténynek tekintik (egy barátnőm mesélte ismerőséről: 4 éves koráig szoptatta gyerekét, el is vált a férjétől! - vagyis, itt már házasságromboló tényezőként jelenik meg), megkérdőjelezhetetlen igazságnak. És nem csak az "utca embere" vélekedik így, dehogy, szakemberek, orvosok, védőnők, pszichológusok is gyakran hangoztatják a fenti érveket. Emlékszem, a Kossuth Rádió "Vendég a háznál" gyerekneveléssel foglalkozó műsorában egy pszichológus ugyanezeket a frázisokat emlegette, vagyis, hogy a hosszabb ideig, igény szerint szoptatott gyerekek félénkebbek, rosszul alkalmazkodnak egy csoporthoz (pl. az oviban), nehezen nyugtathatók meg stressz esetén, mert ugye megszokták, hogy ott a cici. És akkor a műsorvezető rákérdezett, ezek feltételezések, vagy van erről valamiféle kutatás? Nem, az nincs, ezek feltételezések. (Sajnos nincs már fent a hangtárban, nem tudom linkelni).
Bálint Antónia gyerekének az apja azonban inkább a feltételez, annyira, hogy gyorsan a gyámügyhöz fordult, vizsgálják ki az ügyet: mekkora veszélyben is forog az a gyerek, hogy az anyja még mindig szoptatja. Ahogy a Fókuszban leadott riportjában elmondja, ő beszélt szakemberekkel, ez nem komfortszopi. (Kicsit zavaros az ügy, mert szó esik becsületsértésről, gyámügyi feljelentésről, kevés pénzről, amiből ki kell fizetni a sok tartásdíjat, ill. a végén azt nyilatkozza, hogy a gyereknek az anyjánál a hely, mire föl akkor ez a cirkusz?)
És ez az, ami miatt most billentyűzetet ragadtam. Sajnos, nem ez az első eset, hogy válásnál, a gyerektartás eldöntésénél elhangzik a vád az apa részéről: az anya sokáig szoptatta, esetleg még mindig szoptatja a gyerekét. Hogy mi a limit, ami alatt már nem jelent problémát a dolog, nem tudom, itt a blogírónál 25 hónap már kimeríti a veszélyeztetés fogalmát.
Elszomorító belegondolni, hogy az, ami egyébként annyira természetes, a gyerek és anya közötti mély érzelmi kapcsolatot szolgálja, hirtelen érv lesz a nő szülői alkalmasságának megkérdőjelezésében. Elkeserítő a tény, hogy egyáltalán ilyen elhangozhat a tárgyalóteremben, hogy a férfi kétségbeesve, kezét tördelve mondja, hogy "Bíró úr! (Vagyis Bírónő! Hiszen általában a nők javára döntenek, lévén maguk az ítélethozók is nők - hangzik gyakran a magabiztos érv) Én kötődnék ahhoz a gyerekhez, de nem tudok, mert hát az anyja szoptatja. Mindig. Folyamatosan. A gyerek már meg sem ismer." És hogy lehet, hogy ezt fel lehet hozni az anya ellen? A fent említettek miatt. Mert egy olyan társadalomban élünk, ahol a nagyobb gyerekek szoptatása valami beteges, perverz dolog, és ott bológat mögötte számtalan pszichológus, orvos, védőnő.
De véleményem szerint nem csak emiatt. Többről van-e szó, mint egy, a gyereke lelki egészségéért kétségbeesetten küzdő, ám félretájékoztatott férfiról?
Gyerekelhelyezés - tartásdíj-fizetés: igazi fegyverpróba, be kell vetni mindent. Megmutatni, hogy ki az erősebb. Apu pedig kinyújtja kezét, a nő fejére koppint: nem, ne gondolja az anya, hogy megúszhatja, a férfinak beleszólása van még most, a különválás után is mindenbe. Igen, abba is, hogy hogyan és meddig tartson a szoptatás.