Vérvörösre festett szökőkutak Londonban: így kell tüntetni!
A Sisters Uncut nemrégiben alakult angol feminista akciócsoport, amely a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtott szolgáltatásokat érintő költségvetési megszorítások ellen küzd. Első akciójuk - stílszerűen - A szüfrazsett című film bemutatóján zajlott, amikor is a kordont áttörve, "Mi vagyunk a szüfrazsettek!" és „A halott nők nem tudnak szavazni!" kiáltásokkal a vörös szőnyegre rontottak. Ezzel is jelezni kívánták, hogy a filmet semmiképpen sem szabad úgy értelmezni, hogy a feminizmus mára okafogyottá vált volna. A színészek többsége nem vette rossz néven az incidenst, sőt többen kifejezetten örültek, hogy az általuk megformált karakterek szellemisége tovább él.
Mai (2015. november 28.) akciójuk során a londoni Trafalgar tér szökőkútjainak vizét vörösre festették és rózsákat dobáltak bele az áldozatok emlékére. A polgári engedetlenség ezen megnyilvánulása az újonnan alakult csoport eddigi legdrámaibb akciója. „Ők vágnak, mi vérzünk!" skandálták közben. Egyelőre senkit nem tartóztattak le.
Ezt megelőzően 12.00-kor a Soho téren is tartottak egy temetéshez hasonlító akciót, melynek során mindannyian feketébe öltözve elgyászolták a megszorító intézkedések miatt megszűnő segítő szolgáltatásokat, és felolvasták mindazon nők neveit, akik az idén családon belüli erőszak következtében haltak meg. A csoport külön hangsúlyt helyez arra, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó, valamint az LMBTQ+ és a fogyatékossággal élő nők még inkább kiszolgáltatottak.
A megmozdulásokkal a most szerdai bejelentésekre reagáltak, amikor is a kormány további megszorításokat helyezett kilátásba, amelyek az erőszak áldozatait segítő szolgáltatásokat érintik. A George Osbourne konzervatív pénzügyminiszter által 2010-ben bevezetett megszorító intézkedések miatt eddig 30, a családon belüli erőszak áldozatainak segítséget nyújtó központ zárt be az országban, ahol hetente két nőt öl meg partnere vagy volt partnere.
"Nap mint nap a nők életének megmentésén dolgozok, most pedig azért küzdök, hogy ezt egyáltalán megtehessem. A kormánynak megkönnyítenie, nem pedig megnehezítenie kellene az erőszakos partnerük elől menekülő nők dolgát" - mondta az egyik tiltakozó, Zara Khan szociális munkás.