Steinberger Sarolta (1875–1966) orvos, feminista

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Steinberger Sarolta (1875–1966) orvos, feminista

május 30, 2015 - 22:08
Az első orvosnő, aki Magyarországon szerzett diplomát.

„Dr. Steinberger Sarolta, egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel; ő az első magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek nyomdokain fog haladni most már a követők nagy sora”- jelent meg a szenzáció a Vasárnapi Újság 1900. 46. számában.

A fiatal doktornő diplomája kézhezvétele után két évre külföldre utazott, ahol nőgyógyászatot tanult. Hazatérése után belépett abe, ahol rendszeresen előadásokat tartott, és 1909-ben A Nő és a Társadalomban cikksorozatot közölt az orvosnők történetéről. A Taufer klinikán dolgozott 1928-ig, amikor az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) osztályvezető főorvosává nevezték ki. Ezt a munkát 1944-ig végezte, amikoris az érvénybelépő zsidótörvény eltiltotta hivatása gyakorlásától.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Bédy-Schwimmer Rózsa (1877–1948) újságíró, feminista

június 24, 2014 - 19:02

1904-ben megalakította a polgári radikális jellegű Feministák Egyesületét, amely a nők minden területen megvalósulandó egyenjogúságáért dolgozott, komoly nemzetközi kapcsolatokat is ápolva. A nők választójogáért küzdő nemzetközi egyesülethez, az International Women’s Suffrage Alliance-hez kapcsolódott, és e minőségében nyomást gyakorolt a parlamentre a választójogi reformról szóló törvénytervezet elfogadtatásában.

Glücklich Vilma (1872–1927) tanár, a feminista mozgalom egyik vezetője

június 27, 2014 - 11:28

Vágújhelyen született 1872. augusztus 9-én. Tanítónőként végzett, majd Fiuméba rendelték tanítani. (Abban az időben központilag határozták meg a közelkalmazottak állomáshelyét.) Egyik kolléganője az első magyar szerkesztőnő, lánya, Szegfi Emília volt.  

Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született a sorban ötödikként 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)