Prostitúció és fizetetlen anyaság: a női test kizsákmányolása

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Prostitúció és fizetetlen anyaság: a női test kizsákmányolása

május 17, 2014 - 14:08

Három gyermeket megszültem, és ahogy az idő telik, úgy látom egyre világosabban, hogy a prostitúció és az anyaság mennyire hasonlatos mechanizmusok szerint működnek a patriarchátusban, és egyaránt arról szólnak, hogy a nők ingyenesen kihasznált testi amortizációja minél jobban a férfiak megélhetését és üzletét szolgálja - miközben a nőt kizárják ezekből a javakból, amiket pedig ő hoz létre, és ő fizeti meg az árát is. Ilyen igaztalanságok árán működik a mai világ, és észre sem vesszük.
 
Prostitúciónál ez együtt jár a férfi kéjérzetével is, anyaság esetén pedig pusztán nettó anyagi a haszon : hiszen milyen jó is az a nyugdíj, amit a más által megszült és felnevelt gyerekek teremtenek meg - miközben az anyák ezért nemhogy a méltó bért és nyugdíjat, de még a terhességek folyamán elveszített fogaik pótlását sem igényelhetik ! A pedagógus életpályából most szépen kivonják az anyaság éveit - ám sehol nem honorálják azt az értéket, amit a nő ezen "kiesés" alatt létrehoz. Milyen piacgazdaság az ilyen???

Amit pedig a humántőke működtet, és ugye nem 18 évesen születünk. Milyen áldásos is az a munkáskéz és az a felvevőpiac, amit az anyák által grátiszban, észrevétlenül felnevelt generációk tesznek lehetővé a piac, és az azt uralók számára - miközben az anyákat csak büntetni tudják a munkaerőpiacról való kiesés okán.

A prostitúciónál még jobban kilóg a lóláb, mint az anyaságnál, mégsem tesz ellene senki semmit. Pedig ha a férfiak 80 %-a képes élete során végig nélkülözni a prostitúciót, a maradék 20 % is képes volna, és mégis szabad nekik évente sokszázezer szegénysorsú fiatal lányt halálrab...ni. Mégsem akarják sehol betiltani ezt a női életeket követelő aljas kizsákmányolást. Mi nők, pedig nem harcolunk ezek ellen a nyílvánvaló kihasználások ellen hatékonyan. Hiszen naivnak, jóhiszeműnek, engedelmesnek, szeretetéhesnek nevelnek minket, így legtöbbször még a probléma felismeréséig sem jutunk el.

Én mindenesetre szóltam.
 
(reakció a velvet.hu "Egy nő testéből akár tíz strici is profitálhat" c. cikkére)

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Mítoszok a prostitúcióról

március 09, 2014 - 10:34

#1: „A prostitúció a legősibb mesterség a világon”

Ellenkezőleg: talán inkább a striciség a legősibb mesterség. Egyébként abból, hogy valami régóta létezik, egyáltalán nem következik, hogy nem is kell, vagy nem is lehet változtatni rajta. Senki nem mondja, hogy „gyilkosság mindig volt, mindig lesz, így hát sajnos nem lehet mit tenni ellene.” Jusson eszünkbe a halálbüntetés vagy a rabszolgaság példája.

 

 

#2: „Ez is csak munka, mint bármi más.”

A francia Nemzetgyűlés megszavazta a prostitúció vásárlását tiltó törvényt

december 05, 2013 - 13:21

A francia parlamenti képviselők megszavazták a kliensbüntetést és ugyanakkor eltörölték a Sarkozy elnöksége idején bevezette „utcai prostitúció” büntetését, ami a prostituáltakat büntette. (ezt az UMP – Sarkozy pártja, a hagyományos jobboldal – két képviselője ellenezte)

 

Kliensmosdatás + áldozatkurvázás, pszichológustól

január 17, 2010 - 18:14
A kép illusztráció (Fotó: Pixabay)

Tucatszámra jelennek meg könyvek a prostituáltak életéről, munkájáról és a megpróbáltatásaikról, ezzel szemben minket most az érdekelt, hogy a férfiakat mi motiválja arra, hogy fizessenek egy-egy aktusért. Kérdésünkre Dr. Villányi István pszichológus válaszolt, aki szerint a legtöbb férfi számára teljesen egyértelmű a kurvázás lélektana, bár ezt a nők soha nem fogják megérteni. A szakember véleménye ugyanakkor az, hogy meg kellene tanulni elfogadni, hiszen prostituáltak mindig voltak, vannak, és lesznek. A beszélgetés összegzéseként a következő hat okot gyűjtöttünk össze, ami miatt egy pasi prostituáltat keres fel.