Női sorsok a II. világháborúban - Anonyma: Egy nő Berlinben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Női sorsok a II. világháborúban - Anonyma: Egy nő Berlinben

március 06, 2010 - 13:14
1945. áprilisán, a II. világháború utolsó hónapjaiban, Berlin egyik bérházának negyedik emeletén Anonyma, ez a névtelenségbe burkolózó fiatal, értelmiségi nő, naplóírásba kezd. Célja elsősorban terapikus, a szétbombázott, Vörös Hadsereg által feldúlt fővárosban reszket az életéért, küzd az életbenmaradásért: túlél - szorongásait, tapasztalatait kiírja magából.

Anonyma

1945. áprilisán, a II. világháború utolsó hónapjaiban, Berlin egyik bérházának negyedik emeletén Anonyma, ez a névtelenségbe burkolózó fiatal, értelmiségi nő, naplóírásba kezd. Célja elsősorban terapikus, a szétbombázott, Vörös Hadsereg által feldúlt fővárosban reszket az életéért, küzd az életbenmaradásért: túlél - szorongásait, tapasztalatait kiírja magából.

Ahogy több milliónyi magára hagyott német lány, asszony és idős nő, akik magukra hagyatva élelem nélkül, reszketve várják a minden értelemben kiéhezett orosz hadsereg katonáit. Mert a háborúban ez a nők sorsa rendesen, előbb a félelem a férjükért, fiaikért a frontokon, aztán pedig a rettegés a sorozatos megerőszakolásoktól, hisz a leigázott területek szabad prédája valójában az asszonyhús, ami betörhető, legyűrhető, eltiporható. És végül a hazatérő férfiak megvetése ("Szégyentelenek vagytok, mint a szukák...").

Berlinben több, mint kétmillió nőt erőszakoltak meg orosz katonák, miközben arra kényszerítették őket, hogy a szétbombázott város törmelékeit napi 12 órás robotban eltakarítsák, lapátolták a tetemeket, az ürüléket, amely ellepte az egész várost, varrták az amerikai és orosz zászlókat abból, ami még maradt, a semmiből.

Anonyma naplója korhű dokumentuma Berlin elfoglalásának, sokkoló leírásokat olvashatunk a megmaradt lakosság mindennapi életéről, hogyan próbáltak útszéli növényekből ételt készíteni, hogyan próbáltak emberek maradni és segíteni egymásnak, és hogyan próbálták elkerülni a sorozatos erőszaktevéseket. Voltak akik levegőtlen lukakba rejtőztek, voltak akik öregnek vagy betegnek maszkírozták magukat, és voltak akik öngyilkosságba menekültek. Anonyma azonban életerős nő, nem bújt álarcok mögé, bevallja orosz nyelvtudását, így némi megbecsülésre tesz szert: magasabb rangú oroszokat fogadhat ágyába, akik ideig-óráig megvédik a többiek erőszakoskodásaitól. Szexért cserébe ételt kap, fát és némi szabadságot, de nemisége mintha leválna róla, képtelen bármit is érezni, elhidegül a férfiaktól.

A hangsúlyozott női nézőponton kívül, a napló erénye Berlin hiteles képe közvetlenül a bukás után, szétbombázott házak, lótetemek, amikre az éhező lakosság ráveti magát, a nők sztereotip kérdése találkozásukkor: "Téged hányszor?", a sok szűz lány megbecstelenítése, a nemi betegségek és nem kívánt terhességek, a lapokból kicsapó szarszag (mert az oroszok szinte mindent latrinának használtak), a borzalom kvintesszenciája - és mindehhez a visszatérő férfiak értetlensége. Ugyanakkor Anonyma nem mentegeti Németországot, mikor rádióban hallja a kivégzett zsidók számát, összeomlik és bűntudat gyötri, úgy érzi, azt kapják, amit megérdemelnek. Az oroszokról sem nyújt egysíkú képet, feljegyzi a becsületes, érzékeny és intellektuális férfiakat is, akik segítséget nyújtanak neki.

Anonyma naplója éles hangú kiáltás minden férfiháború ellen, így ír : "Mostanában egyre gyakrabban észlelem, hogy megváltoztak az érzéseim a férfiak iránt. Ezzel a  többi asszony is így lehet. Sajnáljuk őket, mert nyomorultak, erőtlenek. A gyengébbik nem. A felszín alatt pedig valami kollektív csalódás terjed közöttünk. Inog a férfiak uralta, az erős férfit istenítő nácivilág - és vele együtt a férfi mítosza. A korábbi háborúkban a férfiak arra hivatkoztak, hogy a hazáért meghalni és gyilkolni az ő privilégiumuk. Ebben a mostaniban mi nők is részt veszünk. Ez átformál bennünket, megkérgesíti a szívünket. Ha vége lesz ennek a háborúnak, a vereségek sorában ott lesz a férfinem veresége is."

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

július 23, 2009 - 11:52

Ami a könyv stilisztikai-irodalmi erényeit illeti: ha már mindenképpen kanonizálni akarunk, akkor nem sorolnám az ún. „magas irodalom” kategóriába, de elsősorban nem is ezért olvastam el. Hanem azért, mert van bennem egy adag voyeurizmus: abban az illúzióban élek, mintha a könyv elolvasásával beleláthatnék mások életébe, gondolataiba. Nem gondolom, hogy egy könyv elolvasásával teljes egészében megismerhető a bemutatott kultúra, nem vagyok naiv olvasó.

Néger sisterhood a szolgaságban - Toni Morrison: A kedves

december 14, 2009 - 11:07

Toni Morrison regényeiben nagy szerepet kapnak a nők, a női közösség identitásépítő és –erősítő szerepe, az alávetettség és a rabszolgaság kérdése, az ősi afrikai kultúra és hiedelemvilág szolgaságban is tovább élő, összekovácsoló ereje. Prózájára erőteljes líraiság, szuggesztív lüktetés jellemző, dús, burjánzó szövegek, melyek a néger ősi dallamokat vagy épp annak modernebb, amerikaibb változatát, a dzsessz ritmusát pulzálják.

Simone de Beauvoir: Mandarinok

április 01, 2010 - 07:36
Simone de Beauvoir: Mandarinok

Simon de Beauvoir-t leginkább A második nem szerzőjeként ismerjük, ám a feminizmus említett alapszövegének szerzője életében mégis inkább szépíróként jellemezte magát, a filozófus titulust pedig Sartre-nek engedte át. (A legújabb Beauvoir-kutatások azonban rámutattak arra, hogy az írónő filozófiai munkássága csöppet sem másodrendű írói teljesítménye mellett.)