Szociofotókat készített a munkások és parasztok életéről. Utazásai alatt készültek az Üldözött emberek, az Aratók, a Munkások, munkanélküliek, Mindannyian felelősek vagyunk értük című képsorozatai Gyűjteményes kiállítását 1961-ben rendezte a Fényes Adolf Teremben. 1972-ben elnyerte a Nemzetközi Fotóművészi Szövetség (FIAP) Honoraire Excellence kitüntetését.
Debrecenben született, a Nyíregyházi Tanítóképző hallgatójaként ismerkedett meg a népművészettel, azon belül is a szövés keltette fel érdeklődését. Iskolai elfoglaltsága mellett járta a falvakat, mintákat gyűjtött. 1951-től feladta tanítói munkáját, a Háziipari szövetkezet szövő részlegének művészeti vezetője lett. Gyűjtőmunkáját kiterjesztette, Hajdú-Bihar megye hagyományos szőttes mintát feldolgozta és újrateremtette. Saját szőttesein hagyományos motívumokat használva készített modern darabokat. 1960-ban a Népi iparművész címet. 1965-ben a Népművészet mestere elismerést kapta meg.
Budapesten született, anyai ágon francia származású. Építészmérnök apja (aki a Duna szabályozásával foglalkozott) nem örült a lánygyereknek. Zsófia 1903-ban érettségizett, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amiket házassága miatt félbeszakított. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. (Unokatestvérénél, Dénes Valériánál vendégeskedett a városban.)
Budapesten született jómódú családból, rendkívül gondos nevelést kapott.
Szablya Frischauf Ferenc festő magániskolájában tanult, aki rögtön felfigyelt a megszokottól eltérő képességeire, eredetiségére. Már 1903-ban, első kiállításán elismerő kritikákat kapott. 1906 és 1911 között a Kéve művészegyesület tagja volt. Dolgozott Nagybányán, majd 1910-ben Párizsban Matisse tanítványa volt. Itt ismerkedett meg a kubizmus első magyar képviselőjével, Galimberti Sándorral, akivel 1911-ben házasságot kötöttek. 1914-ben 77 képet állított ki a Nemzeti Szalonban.
