Fran Allen amerikai informatikus

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Fran Allen amerikai informatikus

augusztus 03, 2018 - 10:06
Fran Allen az első “IBM fellow” nő.

Fran Allen

Pályafutása egy kis vidéki középiskolában kezdődött, ahol matematikát tanított. Később az IBM-nél vállalt állást, csak addig akart itt maradni, amíg a tanulmányi kölcsönét vissza tudja fizetni, de beleszeretett a számítástechnikába.

Az elmúlt 50 évben a számítógépek összezsugorodtak, a hálózatok kiterjedtek, új számítógépes nyelvek születtek – és Fran együtt lélegzett velük. Több évtizeden át kiemelkedő eredményeket ért el a programnyelvek területén, munkája nagy hatással volt a számítástechnikával foglalkozó közösségre. Specialitása a fordítóprogramok, azok optimalizálása, a programnyelvek. A program optimalizálással foglalkozó korai munkái szakmai alapművek.

Több programozási nyelvet dolgozott ki, amelyek a számítógéptudomány fejlődését nagymértékben segítették. Részt vett az első automatikus hibaszűrő rendszer kifejlesztésében, és a Stretch/HARVEST program keretében kifejlesztette az Alpha elnevezésű, fejlett kódtörő nyelvet. 

Fran Allen mindig fontosnak tartotta a fiatal generáció, és különösen a nők motiválását, tapasztalatainak, tudásának átadását. Amikor belépett az IBM kutatási részlegéhez, ez a mentori gyakorlat nem volt még elterjedt, ő azonban rendkívül nagy súlyt helyezett arra, hogy formális és informális módon is nevelje az új alkalmazottakat. Elkötelezettsége és eredményes tevékenysége láttán az IBM vezetősége Fran Allen díjat alapított, amelyet azok a szakmabeli nők kapnak, akik példás elkötelezettséget mutatnak női kollegáik fejlődése iránt. 

„Fran Allen a számítástechnika igazi úttörője. Örömmel látjuk, hogy szakmai kollégái a világon mindenütt elismeréssel tekintenek rá. Követendő példa lehet valamennyi, a számítástechnika területén boldogulni akaró nő számára” – mondta Paul Horn, az IBM alelnöke. 

Dr. Allen több tudományos egyesület tagja, elnökségi tagja az Anita Borg Institute for Women in Technology, a National Center for Women and Information Technology és a CRA-W-nek (utóbbi a Computer Research Association keretén belül törekszik arra, hogy növelje a nők számát a szakmában).

2007-ben ő volt az első nő, aki megkapta a számítástechnikábam legkomolyabbnak tekintett elismerést, a Turing-díjat.

Műszaki érdeklődése mellett Fran környezetvédelmi problémákkal is foglalkozik, valamint szenvedélyes hegymászó. Tagja amerikai és a kanadai hegymászó kluboknak, Északi-sarki és tibeti expedíciókon vett részt. 

2020. augusztus 4-én hunyt el. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anne Whitney amerikai szobrász, költő, feminista (1821–1915)

augusztus 31, 2019 - 20:18

Watertown-ban született, jómódú, haladó szellemű családba. Testvéreivel együtt otthon, magántanároktól tanult, két évet egy magániskolában végzett, ahol tanítói oklevelet kapott. Fiatalon kezdett verseket írni és a szobrászat iránt is érdeklődött. Az 1850-es évek elején jelentek meg első versei, az első mellszobrot 1855-ben készítette. 1859-ben Poems címmel publikálta első verseskötetét. 1860-ban a National Academy of Design kiállításán szerepelt egy gyermeket ábrázoló mellszobra. 1867-ben tanulmányútra Rómába utazott, négy évet töltött ott.

Nagypál Judit építészmérnök (1924–1980) 

február 18, 2018 - 13:42

1957-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Országos Műemlékfelügyelőségnél kezdett dolgozni. Az évek során végzett műemlékvédelmi munkáját a szakma itthon, az 1964-ben tartott velencei építészkongresszus óta külföldön is egyaránt elismerte. Nevéhez fűződik a bánfalvi karmelita kolostor impozáns lépcsősorának, a Mágóchy kastélynak és a celldömölki romtemplomnak a helyreállítása, a karcsai református templom újjáépítése. Ő vezette Sopron belvárosának rekonstrukcióját, amely során többek között megújult a Rejpál-, a Caeser- és a Lábas-ház, a Tűztorony, a városfal és az előkapu.

Kate Chopin és az Ébredés

október 29, 2011 - 18:39
 
"Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára, mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek állítólag kegyeskedik a nők számára kimérni.