Ida Noddack német vegyész (1896–1978)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ida Noddack német vegyész (1896–1978)

február 23, 2018 - 22:09

A berlini Technische Hochschule-ben tanult kémiát, 1919-ben diplomázott, doktori értekezését 1921-ben védte meg. Néhány évvel később első, komoly tudományos sikere a rénium felfedezése, későbbi férjével, Walter Noddackkal és Otto Berg röntgentechnikussal közösen. A rénium egyike volt az utolsó, természetben előforduló elemeknek, melyeknek a helye még üres volt a periódusos rendszerben. Ida említette meg egy dolgozatában legelőször az uránhasadás lehetőségét is, de nőről lévén szó, elméletét nem vették komolyan. Amikor öt évvel később Otto Hahn igazolta az elképzelés helyességét, Ida dolgozatát nem említette meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Hedwig Hintze német történész (1884–1942)

február 06, 2018 - 12:23
Hedwig Hintze

Müchenben és Berlinben tanult, franciatanár lett, majd a Friedrich Wilhelm egyetemen történelem szakon folytatta tanulmányait. 1912-ben feleségül ment az egyetem professzorához, Otto Hintze alkotmánytörténészhezhez, és együtt dolgoztak addig, amig a férfi egészségügyi okok miatt vissza nem vonult. Hedwig 1924-ben kitüntetéssel doktorált és francia történelmet tanított az egyetemen, 1933-ban zsidó származása miatt elbocsátották , 1939-ben Hollandiába emigráltak.

Az első magyar régésznő: Torma Zsófia

február 27, 2013 - 22:06
Torma Zsófia (netbaratno.com)

Torma Zsófia (1832-1899) az erdélyi Csicsókeresztúron született 1832. szeptember 27-én. Már a gyermekkora is ásatási leletek társaságában telt, hiszen szobája padlóját régész-történész édesapja cserépdarabkái borították. Érdeklődését csak fokozta, hogy gyakori vendégük volt a magyar régészet és műemlékvédelem megalapítója, Rómer Flóris bencés szerzetes.

Rachel Littler Bodley amerikai botanikus, vegyész

december 07, 2017 - 13:28

1849-ben a Wesleyan Female College-ban végzett, és ugyanott kapott kisegítő tanári állást. 1860-ban folytatta tanulmányait, a Polytechnic College of Pennsylvaniánkémiát és fizikát, a Woman's Medical College of Pennsylvanián anatómiát és élettant hallgatott. 1862-ben a Cincinnati Female Seminary természettudományi karán megkapta tanárikinevezését. 1865-ben meghívták a Woman's Medical College kémiai és toxikológiai tanszékének vezetésére, ő volt az első nő, aki orvosegyetemen professzori kinevezést kapott. 1874-ben dékánná választották, ezt a pozícióját haláláig betöltötte.