Szánalmas morzsa a hallgatás joga

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Szánalmas morzsa a hallgatás joga

április 08, 2016 - 00:00
Sok nő világszerte az őket ért erőszak testi, lelki következményei miatt nem tud kiteljesedni, azaz, nem tud a társadalomnak olyan megbecsült, hasznos tagjává válni, mint sok erőszaktevő, akiknek persze egyetlen nyugtalan éjszakájuk sincs amiatt, hogy átgázoltak egy másik emberen.

/Megj. a Facebook-poszt akkor született, amikor még a média Kiss László áldozatát halottnak mondta./

Amikor értesültem a Kiss László-ügyről, az első gondolatom az áldozat volt: hogy érezheti most magát? És milyen érzés lehetett neki, hogy egész életében visszatérőn láthatta ezt az embert a tv-ben, mint sikeres, elismert, kiteljesedett közéleti szereplőt? Aki, igen, letett eredményeket az asztalra - de gondoljunk arra is, hogy az áldozatának vajon volt erre lehetősége? Volt lehetősége kiteljesedni? Vagy netán belenyomorodott a vele történtekbe, és a traumát cipelte évtizedeken át?

"Hisszük, hogy a nőknek alkotással és gyarapodásban kell tölteniük az életüket, nem pedig úgy, hogy szörnyű atrocitásokat élnek át, és sérülésekből lábadoznak"

- írja . Éppen azért, mert sok nő világszerte az őket ért erőszak testi, lelki következményei miatt nem tud kiteljesedni, azaz, nem tud a társadalomnak olyan megbecsült, hasznos tagjává válni, mint sok erőszaktevő, akiknek persze egyetlen nyugtalan éjszakájuk sincs amiatt, hogy átgázoltak egy másik emberen.

Kiss László áldozata már meghalt - nem tudhatjuk, hogyan dolgozta fel - ha egyáltalán - a vele történteket, és azt sem, hogy a botrány kipattanása elégtétel lett volna-e neki. Kárörvendő értelemben szerintem nem - a legtöbb áldozat a bántalmazás abbamaradását akarja (akár saját maga, akár mások vonatkozásában), nem pedig véres bosszút, amitől neki már úgysem lesz jobb.

És még egyet akar: hogy higgyenek neki. Ehhez képest akad olyan kommentelő, aki (valószínűleg jóindulattól vezérelve, de) az ügyről való beszédben látja a kegyeletsértést.

Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy igen szánalmas morzsa az áldozatnak odavetett hallgatás joga. Jogod van hallgatni, jogod van nem beszélni a veled történtekről - ez annyit jelent, hogy jogod van nem kitenni magad újabb traumának az által, hogy nem hisznek neked, hibáztatnak, kiröhögnek, lekurváznak, rád fogják, hogy gonoszságtól fűtve meghurcoltattad szegény, szánandó elkövetőt. Jogod van önmagadba zárkózni, jogod van magadban tartani az érzéseidet, jogod van nem mondani, hogy fáj.

Vajon ha a társadalom azt közvetítené az áldozatoknak, hogy az, ami történt velük, az nem az ő hibájuk, nem az ő szégyenük, és bagatellizálás, hitetlenkedés helyett segítséget, védelmet, támogatást érdemelnek - akkor is hallgatni akarnának? Amikor egy nyilvános vitán nekem szegezték a kérdést, azt mondtam: inkább legyen közvádas a nemi erőszak, amellett, hogy vezessék be a más országokban már alkalmazott, egyszeri és a lehetőségekhez képest kíméletes kihallgatás gyakorlatát. Az áldozatokat ugyanis az, hogy - jobb híján - joguk van hallgatni, nem védi meg.

Ami Kiss László áldozatát illeti: az ő "hibáját" firtatni a történtekben aljas kegyeletsértés, és remélem, hogy ez valamilyen formában visszaszáll még Aczél Endre és társai fejére - de önmagában az a tény, hogy azt, aki őt bántalmazta, ha ennyi idő után is, de utolérte a tettének a súlya, nem az. Talán sovány vigaszt adott neki a tudat, hogy egyszer így lesz. Már nem tudhatjuk. Nyugodj békében, Zsuzsanna. Mi hiszünk neked.

/u. i. Pár nappal később kiderült, hogy Takáts Zsuzsanna él, és ./

 


Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a Keret Koalíció segélyvonalát. Telefonszám: 06-40-630-006 (Kék szám). Hívható péntekenként 10–14 óráig.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



16 AKCIÓNAP A NŐK ELLENI ERŐSZAK ELLEN (nov. 25. - dec. 10.) - Képeslapok minden napra

november 25, 2009 - 18:25
November 25. és december 10. között minden nap egy-egy, nőknek, illetve férfiaknak szóló képeslap jelenik meg az interneten. Az idei 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen szervezői ezen képeslap-sorozattal szeretnék felhívni a bántalmazott nők helyzetére és a bántalmazó férfiak felelősségére a figyelmet. A képeslapokon a bántalmazás hátterében álló gondolatok olvashatóak, kiegészítve az érintettekkel dolgozók véleményével. Kérjük, hogy a képeslapjaink továbbküldésével járuljon hozzá az áldozatok támogatásához!