Csak te és senki más – egy gyomorforgató film a családon belüli erőszakról

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Csak te és senki más – egy gyomorforgató film a családon belüli erőszakról

július 31, 2009 - 12:44
Ritkán nézek tévét, akkor is többnyire megbánom. Legutóbbi alkalommal, június végén is ez történt, hála a „Csak te és senki más” c. 2001-es német tv filmnek.

Csak te és senki más – egy gyomorforgató film a családon belüli erőszakról

Ritkán nézek tévét, akkor is többnyire megbánom. Legutóbbi alkalommal, június végén is ez történt, hála a „Csak te és senki más” c. 2001-es német tv filmnek.

Joggal lehetne kérdezni, miért ültem le egy ilyen gagyi című film elé. Egyrészt azért, mert cím alapján nem szerencsés ítélni, másrészt pedig azért, mert az ajánlójában szerepelt, hogy a családon belüli erőszakról lesz szó, és kíváncsi voltam, ezúttal miként tálalják a problémát – egy olyan közegben, ahol ez igen égető kérdés. Ugye emlékeztek az „Enyém vagy!” c. spanyol filmre, melyben a verekedős férj igen groteszk módon megbűnhődött a végére, és elvesztette erejét, amivel visszaélt. Nos, a mai magyar közönség, akiknek életében, közvetve vagy közvetlenül, szintén jelen van ez a probléma, egész más jellegű „tanulságot” vághatott zsebre. Még szerencse, hogy a film éjfélkor kezdődött., így remélhetőleg nem sokan nézték…

A történet azzal indul, hogy egy kétgyermekes család: apuka ingatlanügynök, anyuka belső építészből lett háztartásbeli, nagy házba költözik, ám a házon repedések vannak. Amikor az anyuka ennek hangot ad, a férje felpofozza. (és NEM „a nő megkapja az első pofont”, mert ettől a megfogalmazástól frászt kapok: ne rejtegessük a tettest, jó? És főleg ne implikáljuk, hogy szerencsétlen esetleg rá is szolgált, mert a verésre nem lehet rászolgálni.) A feleség aggódó barátnője elől eltitkolja a történteket. Fény derül arra, hogy a tiszteletre nem méltó „családfő” eladósodás árán vette meg a házat, és amikor a nő ismét ki meri nyitni a száját, férje ezúttal kékre-zöldre szorongatja a karját. A nő próbálja magát túltenni a dolgon, – még egy, az előzményeket tekintve visszataszítóan szenvedélyes aktusra is sor kerül a medencében –; és, mivel már egyébként is ez a szándéka, közli testvérével, hogy újra dolgozni szeretne, vegye fel a cégébe. A testvér eleget is tesz a kérésnek, ám közben felfedezi a nyomokat húga karján. Több se kell neki, ráront a beázott konyhával küzdő férjre, mire az, amikor a feldühödött sógor persze már nincs jelen, bosszút áll a hazaérkező asszonyon, amiért már megint nem tudott engedelmes, hallgatag rabszolgaként viselkedni – illetve miért vállalt munkát (ugye az is a férfi büszkeségét sérti, hogy a nő nem elégszik meg az ő keresetével – mert persze számára ez lehet az egyetlen ok, amiért a feleség dolgozni akar). A bántalmazásnak, amiben van verés és még vízbe fojtogatás is, illetve a menekülés megakadályozása, csak a véletlenül odatévedt gyerek vet véget. Az áldozatnak e ponton lesz elege, és két gyerekével a barátnőjéhez költözik – láthatjuk a férjet, amint tehetetlenül üvölt bele az éjszakába. (Jaj szegény…)

A film a továbbiakban szintén az elferdült jellemű apa pszichéjét boncolgatja. Bocsánatkérés véletlenül sem hangzik el (nem mintha az bármit megoldana, de ha már a nő szóba áll vele…), az apa többször is szánalmasan vinnyogva, zokogva sajnáltatja magát, és a nyomasztó anyagi nehézségekre hivatkozik (le is fokozták munkahelyén), meg arra, hogy milyen pocsékul érzi magát. A nő is belátja, azért választotta szegényebb sorsú pasit, mert menekülni akart a gazdag, ám rideg családi légkörből, ahol „hangos veszekedés” sem volt, de beszélgetés sem. (Mi ebből a tanulság? A férj és a feleség kapcsolata még mindig életszagúbbnak van beállítva, mint a nagyszülőké volt, és az orrunk alá dörgölik, hogy a konfliktus elkerülhetetlen egy kapcsolatban. Ez alapvetően igaz, de jelen filmben undorító módon legitimálják ezzel az érveléssel a tettleges bántalmazást is, nem csak a „hangos szót”!) A férj bizonyítási kényszerrel küszködött egész életében, és a nő önmagát is cinkosként ismeri fel, amiért házban akart élni a panellakás helyett. És miután háztartásbeli lett, csak a férjét ösztökélhette ennek elérésére…

Szomorú, nagyon sajnáljuk szegény frusztrált csókát, de mentség-e mindez az erőszakra? A film (és, mint tapasztalhatjuk, a társadalom) logikája alapján úgy tűnik, hogy a megsértett férfibüszkeség nagyon sok mindenre mentség, az egy olyan valami, ami előtt fejet kell hajtani. A nőnek lenne lehetősége egy új kapcsolatra a barátnője elvált bátyjával, akihez ő maga is igencsak vonzódik, ám amikor a pasi rákérdez, hogy szereti-e még a férjét, sírva eltávozik a gyertyafényes asztaltól. Férjével való találkozáskor a gyerekek is arra ösztökélik, hogy bocsásson meg apukának – még az a gyerek is, aki látta, ahogy az apja üti és a vízbe fojtogatja az anyját!!! Egy gyereknek talán még el lehet nézni a téves ítélkezést, ám a feleség habozása igencsak kiábrándító. Előbb azt mondja, hogy nem megy, de aztán – szerelemből? vagy inkább annak nyomására, hogy eleget tegyen gyermekei akaratának? vagy abból a meggyőződésből, hogy neki, mint nőnek, alá kell rendelnie az egóját a család összetartásának? – visszafordul, és romantikus egymás nyakába ugrás, csókolózás lesz a film – az előzményeket tekintve – hányingert keltő vége.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Akik már nem ünnepelhetnek

december 23, 2012 - 22:12

A karácsonyi készülődés közben szánjunk egy gondolatot arra a 72 nőre, akik az idén már nem tölthetik a családjukkal az ünnepeket. Akik hiányoznak a szüleiknek, a barátaiknak, a gyerekeiknek. Akik agyonverve, megfojtva, felgyújtva, vagy éppen elvágott torokkal az újságok "bulvár" rovataiban végezték, mert partnerük vagy volt partnerük "szerelemféltésből" megölte őket. És szánjunk egy gondolatot azokra a nőkre is, akik élnek ugyan, de ki vannak téve a veszélynek, hogy a következő NANE felvonuláson őket is vörös sziluettként hordozzuk. Tegyünk ellene, jövőre tegyünk még többet.