Dame Millicent Garrett Fawcett angol feminista, író (1847–1929)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Dame Millicent Garrett Fawcett angol feminista, író (1847–1929)

május 25, 2015 - 22:35
Több mint öt évtizedet dolgozott a nők választójogának eléréséért. A női választójogi mozgalommal nővére, Elizabeth Garrett Anderson, az első brit orvosnő ismertette meg.

Több mint öt évtizedet dolgozott a nők választójogának eléréséért. A női választójogi mozgalommal nővére, , az első brit orvosnő ismertette meg.

Sokat dolgozott a nők iskoláztatásáért, Henry Sidgwick filozófussal együtt alapítója volt a Cambridge-i Newnham College-nak. 1897-ben megválasztották a National Union of Women's Suffrage Societies (NUWSS) elnökének - e szervezet ernyője alatt egyesültek a nők szavazati jogáért küzdő brit csoportok. A NUWSS tagjai - a "szüfrazsisták" - a békés módszereket részesítették előnyben, ezért 1903-ban tel az élen kivált közülük egy radikális csoport - a "szüfrazsettek" -, akik azokat nem tartották elég hatékonynak. A NUWSS, hangsúlyozva önnön törvénytisztelő és "lady-like" mivoltát, hivatalosan elhatárolódott a szüfrazsettektől, de Millicent Garrett Fawcett ennek ellenére alkalmanként támogatta a radikális harcosokat, például díszvacsorát rendezett a börtönből kiszabadult szüfrazsettek javára. A stratégiai konfliktusok nem vették el a nők kedvét, hogy akár mindkét szervezetbe belépjenek - sőt, mivel létezett a is vezetésével, akár mind a háromba. A NUWSS-nak 1914-re 500 ezer tagja volt.

Fawcett-et kortársai szerint a "lassú víz partot mos" taktikája jellemezte: a szívós, kitartó munkában hitt, remek szervező volt, komoly elméleti tudással.

1904-ben több társával együtt csalódott az 1888 óta létező Nemzetközi Nőtanácsban, az ICW-ben (International Council of Women), mert az, hogy elkerülje a konzervatív tagok megbotránkoztatását, nem állt ki a nők szavazati joga mellett. Ezért az amerikai és mások társaságában az ICW 1904-es berlini kongresszusán megalapította a Nemzetközi Női Választójogi Szövetséget (IWSA, International Women's Suffrage Alliance), amely 32 ország feministáit egyesítette (és amelyhez két évvel később a magyarországi is csatlakozott).  

1913 júniusában az IWSA budapesti kongresszusa alkalmával (és utána még többször, utoljára 1923-ban) Magyarországon is járt.

Henry Fawcett liberális politikussal kötött házasságából egy lánya született. 1890-ben az első nő, aki a Cambridge-i Egyetemen kitűnő eredményekkel megszerezte diplomáját matematikából.

Millicent Garrett Fawcett még életében látta célja megvalósulását, 1918-ban törvénybe iktatták a 30 év feletti nők szavazati jogát. 1924-ben megkapta a Grand Cross of the Order of the British Empire lovagi rangot. Még megérte az általános választójog bevezetését is (1928).

Néhány fontosabb munkája:

  • Political Economy for Beginners;
  • Some Eminent Women of our Times: short biographical sketches;
  • Women's Suffrage: a Short History of a Great Movement;
  • What I Remember (Pioneers of the Woman's Movement).

A NUWSS ma is működik és küzd a női jogokért,  néven. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A harcművészetekben jártas szüfrazsett, aki a termetes rendőröket is megfélemlítette: Edith Garrud

június 15, 2016 - 13:29

Anyja és apja nem voltak házasok, s ez a tény a korabeli megítélés miatt rányomta bélyegét az 1872-ben született és egy híján 100 évet élt Edith gyerekkorára. A nagynénjénél nevelkedő magányos kislány, hogy elfoglalja magát, rákapott az atlétikára. 1893-ban hozzáment a sportokért ugyancsak lelkesedő William Garrudhoz, s együtt vettek dzsudzsucu órákat egy Londonban tartózkodó japán mestertől, Szadakazu Ujenisitől, majd 1908-ban, amikor tanáruk visszament Japánba, átvették a dodzsó vezetését.

Ella Negruzzi román feminista (1876–1948)

augusztus 29, 2017 - 20:54

Az író és politikus Leon Negruzzi lánya, apja korai halála után őt és testvérét tudós nagybátyjuk nevelte. 1914-ben diplomázott a jogi egyetemen, de nőket nem nem vették fel az ügyvédi kamarába. Közel hat évig tartott, amíg kiharcolta, hogy kamarai tag legyen és elkezdhetett praktizálni. Alapító tagja volt az első román nőjogi szervezetnek, az Emanciparea femeii-nek. Harcolt a nők választójogáért, fontosnak tartotta a nők értelmiségi pályára lépését, a háztartásszervezés, a gyereknevelés új irányainak megismertetését.

Doria Shafik egyiptomi feminista, filozófus, író (1908–1975)

december 14, 2016 - 21:40

Az 1940-es évek nőmozgalmának legjelentősebb alakja, tevékenységének köszönhető, hogy az egyiptomi nők kivívták a szavazati jogot. 1940-ben doktorált filozófiából a Sorbonne-on, ezután hazatért. A francia nyelvű La Femme Nouvelle folyóirat szerkesztője lett, majd 1946-ben elindított egy arab nyelvű lapot is. 1948-ban létrehozta a Bint Al-Nil-t (a Nílus lányainak szövetsége), programjuk között szerepelt a nők szavazati jogának megszerzése, az analfabetizmus felszámolása, az alsóbbosztálybeli nők oktatása. Francia és arab nyelvű könyveket publikált, előadókörutakat tartott szerte a világban.