Lelkészcsaládba született 1870-ben, először tanárképzőt végzett, mert családja nem engedte, hogy orvosnak tanuljon. Később eltökéltségét látva, apja hozzájárulásával orvostanhallgató lett és 1900-ban Genfben lediplomázott. Ugyanabban az évben magánpraxist nyitott. 1905-ben L'école Le Bon Secours néven ápolónőképzőt alapított. 1913-tól a genfi egyetem magántanára volt, de a Société médicale de Genève (Svájci orvoskamara) csak 1921-ben vette fel tagjai közé. A nőmozgalomba 1902-ben kapcsolódott be, amikor a l'Union des femmes de Genève tagja lett. 1928-ban halt meg.
A XX. század fordulóján leánygimnáziumok még nem léteztek, ezért a Veres Pálné által 1869-ben alapított felső leányiskolában fejezte be tanulmányait, utána a Markó utcai fiúgimnáziumban tette le az érettségi vizsgát. Magister pharmaciae oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI.
A League of Women Voters első ügyvezető titkára a University of Texas első női gyógyszerészhallgatója volt, 1901-ben diplomázott. Huntsvilleben kapott állást, és amikor rájött, hogy diploma nélküli férfikollegái kétszer annyit keresnek, mint ő, elhatározta, változtatni kell. Meggyőződése volt, hogy a változáshoz szavazóképes nők kellenek, és ettől kezdve életét a szüfrazsett mozgalomnak szentelte. A Galveston Equal Suffrage Association elnökeként komoly szerepe volt abban, hogy 1918-ban Texas államban, 1920-ben pedig az egész Egyesült Államokban a nők kivívták a szavazati jogot.