Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28
Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott.

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.

Néhány évig a londoni St. Bartholomew's Hospital-ban dolgozott, majd visszatért az Államokba, ahol New Yorkban nyitott rendelőt. 1857-ben megalapította a  New York Infirmary for Indigent Women and Children kórházat, ahol azonnal alkalmazta a második amerikai orvosnőt, , és a harmadikat, aki a testvére, Emily Blackwell volt. A kórház New York Downtown Hospital néven ma is működik.

1869-ben visszatért Angliába, ahol a London School of Medicine for Women egyik alapítója volt. 

 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Isala Van Diest, az első belga orvosnő, feminista (1842–1916)

május 25, 2015 - 22:06
Isala Van Diest

Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak gimnáziumba, Isala Svájcban járta a középiskolát. 1873-ban tért haza és jelentkezett a Leuveni katolikus egyetem orvoskarára, ahol visszautasították és azt tanácsolták neki, legyen bába.

Winifred Cullis brit orvos, feminista (1875–1956) 

június 02, 2016 - 00:00

Az első nő, aki brit orvosegyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott, egész életében a nők tanuláshoz való jogáért munkálkodott. Cambridge-ben volt a Newnham College hallgatója, végzés után 1901-től a London School of Medicine for Women élettani tanszékének demonstrátoraként kezdett  dolgozni. Később a kutatómunkába is bekapcsolódott, több publikációja jelent meg, 1919-ben kapta meg professzori kinevezését. Világszerte előadásokat tartott a nők továbbtanulásának fontosságáról. A British Federation of University Women és az International Federation of University Women elnöke volt