Valódi rendszerváltást a nők részvételével! - Antoni Rita beszéde Szegeden
Elhangzott Szegeden a Klauzál téren, "A közfelháborodás napja" rendezvényen 2014. nov. 17-én.
Antoni Rita vagyok, a Szeged-Budapest székhelyű Nőkért Egyesület elnöke.
Talán most többekben felmerül a kérdés: mit keres itt egy nőjogi aktivista?
Az elmúlt hetekben sokan mondták nekem, hogy amikor ilyen helyzetben van az ország, a nők jogai nem fontosak, a nemek egyenlősége luxusprobléma, amivel majd ráérünk akkor foglalkozni, ha az úgymond égetőbb gazdasági és szociális kérdések megoldódtak.
Valóban? A rendszerváltáskor az akkori nőjogi aktivisták meglátásait pontosan ezzel a szöveggel söpörték félre – meg is lett az eredménye!
Az elmúlt 25 év bőven bebizonyította, hogy nők nélkül nincs valódi rendszerváltás.
Nők nélkül csak a maguk hasznával törődő elitcsoportok mérleghintáznak az ország élén,
nők nélkül csak az egyik belterjes macsó baráti kör váltja a másikat.
Nők nélkül csak urambátyám viszonyok vannak, korrupció, mutyizás, a pozíciók rokonok, barátok, ismerősök közti felosztása – akik közt alkalomszerűen felbukkanhat ugyan egy-egy nő, de ezzel még távolról sem valósul meg a vezetésben és a döntéshozatalban a nők mint érdekcsoport arányos és érdemi részvétele.
Enélkül pedig csak ámokfutás van, a civilek és szakmai szempontjaik figyelmen kívül hagyása, szociális érzéketlenség, a szegénység kriminalizálása, rasszizmus, homofóbia és önelégült szexizmus.
Emlékezzünk: Varga István fideszes képviselő szerint ha minden nő megszülné a maga két-három, de inkább négy-öt gyermekét, megszűnne a családon belüli erőszak.
Ne higgyük, hogy ez csak egyetlen hozzá nem értő, empátiahiányos tahó egyszeri nyelvbotlása volt.
Ott vannak a haverjai, akik nem győzik lekörözni egymást nőgyűlöletben:
– a képviselőként megtűrt és jelenleg is polgármester Balogh József, akinek a csonttöréseket szenvedett élettársa „átesett a vak komondoron”,
– a KDNP-s Lukács Tamás, aki szerint a hajléktalanságról azok a nők tehetnek, akik el mernek válni bántalmazó férjüktől,
– Illés Zoltán, aki szerint a parlamentben elhangozhat egy képviselőnő felé az a mondat, hogy „attól, hogy maga szép, nem biztos, hogy okos”,
– frakciótársa, aki szerint helyénvaló egy olyan bekiabálás, hogy „vetkőzz, Ági, hol a bébidoll?”
– Kövér László nemzeti pedellus, akinek a máskor magasra ágaskodó fegyelmezési kedve az ilyen eseteknél igencsak lelankad,
– és Balog Zoltán, aki az abortuszhoz való jogot kivenné a családpolitikából.
Ezek a példák pontos képet adnak arról, hogy a kormány mit gondol a népesség feléről, mit gondol a nők értékéről, szerepéről és jogairól.
A kormány szerint hol a nők helye?
Biztos nem a parlamentben, ahol a nők aránya épp hogy eléri a 10 százalékot. Végképp nem az utcán, egy tüntetésen – örülök, hogy ezt ilyen sokan másképp gondoljátok!
A kormány szerint a nő helye otthon van. A kormány a kenyérkereső férj – háztartásbeli feleség száz évvel ezelőtt sem működő családmodelljét akarja ránk sózni, és az ehhez kapcsolódó idejétmúlt nemi szerepeket: a domináns férfi – kiszolgáló nő felállást az erkölcstan tananyagba illesztette.
Tette mindezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyta az ENSZ Nőjogi Bizottsága hazánknak címzett tavalyi ajánlásait – holott a nők elleni hátrányos megkülönböztetés felszámolását előíró nemzetközi egyezmény, a CEDAW már 1982 óta érvényben van hazánkban.
Ehhez képest mi a kormány egyetlen és folyton visszatérő üzenete a nők számára?
SZÜLJETEK!
Ezt szajkózzák folyton, hibáztatva a népességcsökkenésért azokat a nőket, akikben annyira azért mégsem buzog túl a nemzeti együttműködés iránti honleányos elkötelezettség, hogy a jelenlegi több mint egymillió szegénységben élő gyermek számát gyarapítsák.
Az olyannyira hiányolt gyerekekből ráadásul jelen gazdasági helyzetben felnőve nem adófizető állampolgárok, hanem további munkanélküliek lesznek – vagy londoni vendégmunkások.
A kormány szerint a nőknek szülni kell és tűrni: a nők elleni erőszak megfékezésére érdemi intézkedéseket előíró Isztambuli Egyezményt a kormány a választások előtt látványosan aláírta, ám a mai napig nem iktatta törvénybe.
Persze hogy nem, mert akkor költségvetést is kellene hozzárendelni, és nem jutna a jelenlegi fontos beruházásokra.
Stadionokból nincs hiány, a családon belüli erőszak és az emberkereskedelem áldozatai számára viszont nincs elegendő férőhely. Emiatt évente több mint hetven nőt öl meg partnere vagy volt partnere. A kormányt ez nem érdekli.
A stadionokban a gyepet gőzerővel fűtik, a múlt héten ellenben egy budapesti kórház fűtetlen kórtermében meghalt egy idős beteg.
A nemzeti konzultáció elnevezésű szemfényvesztésre nem sajnálták a pénzt, a gyermekgondozási intézményrendszert ugyanakkor sikerült leépíteni.
Ezekből az aránytalanságokból is láthatjuk, hogy az emberi jogok figyelembe vétele és a társadalmi szolidaritás nem csak pénz kérdése, hanem politikai akaraté is – ami a korábbi kormányokban sem tengett túl, és a jelenlegi kormányban végképp nincs.
Erre egy megoldás van: a valódi rendszerváltás a nők részvételével.