„Gyémántjaim, ne engedjétek magatokat megalázni” - beszélgetés O. Mara cigány festőnővel
Tíz perccel kezdés előtt a Közéleti Roma Nők székhelyének nagyterme olyan zsúfolt, hogy alig lehet már bejutni – ugyanakkor nem roma érdeklődőket sajnos alig látok, és aktivista közegből is egyedül Balogh Lídiát.
Ami O. Marát illeti, először 2003-ban találkoztam a nevével az Erőszak és nemek konferencia egy esti beszélgetésén, ahol, kiállítása keretében, Junghaus Tímea roma művészettörténész beszélgetett róla Süvecz Emesével.
Most, ahogy ott állok az előtérben, vehemens kiáltásra leszek figyelmes:
Nem fogjátok elnyomni az egyéniségemet!
Színes blúzt és szőrmekalapot viselő idős nő viharzik a tükörhöz, majd megy tovább a terembe. Amikor leül a közönséggel szemben, akkor tudom meg, hogy ő személyesen O. Mara.
Hallottam már korábban, hogy egy felforgató egyéniségről van szó, aki semmiféle korlátozást nem tűr, de a heves lendülettel, csapongva anekdotázó, az előadását időnként magas tónusú, éles nevetéssel megszakító, a csúnya szavaktól messze nem visszariadó, ám a közönséget következetesen „gyémántjaim”-nak szólító nő, akit sem Blanka, sem a másik moderátor, Zsolt nem tud megfékezni, felülmúl minden elképzelést. Fél óra múltán, amikor Mara annyira belemelegszik a monológjába, hogy fel is pattan a helyéről, a moderátorok már nem is próbálkoznak, inkább videózni kezdik a műsorszámot.
Az előadásba váltó beszélgetés során a következő élettörténet bontakozik ki:
O. Mara számunkra szinte elképzelhetetlen szegénységben született 1945. szeptember 3-án többgyerekes cigány családban. Nagyanyja tizenkilenc gyermeket szült, dédnagyanyja Erzsébet királyné cselédje volt.
1944-ben az édesanyját a németek és az oroszok egyaránt megerőszakolták, a környezete emiatt kurvának tartotta (lásd a háborús nemi erőszakról az Elhallgatott gyalázat c. filmet), és az apját is megszólták, amiért elvette feleségül. Mara igen fájdalmasan élte meg, hogy így beszélnek az édesanyjáról, és akkor döntötte el, hogy őt soha nem alázhatja meg senki.
Gyerekkorát „iszonyatosnak” és „borzalmasnak” írja le. „Földkunyhóban laktunk, szénát kellett szedni, az volt az ágyunk, egy gödörben összegyűlt esővízben fürödtünk, és a szemetet túrtuk”, mondja. Felháborítják a tévében mutogatott cigányok (különösen a főzős műsorokban), szerinte ők nem a valóságot ábrázolják. „Én nem celeb vagyok, én szegény ember vagyok”, jelenti ki. Azt is elmondja, hogy szegénysége és roma mivolta miatt rendszeresen ki volt téve a többi gyerek bántalmazásának.
Nagyon sanyarú körülmények között éltek, Mara mégis szigorú elveket vall a lopásról. „Aki lopni tanítja a gyerekét, gyűlöli – szögezi le. – Az nem igazi anya, aki nem tud belegondolni abba, hogy a börtönben mit élnének át a gyerekei.”
Többször kirohan a prűd nevelés ellen is, ami a testiséget szégyenletesnek, a szexualitást bűnnek állítja be. Az anyja a tabusítás miatt nem beszélt neki a menstruációról, így amikor rokonoknál volt és megjött neki, nem mert hazamenni, és halálra rémült. Ugyanis megtanították neki, hogy „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való”, de ő rossz gyerek lévén többször megkaparintotta ezeket a tárgyakat és megsebezte magát. Ezért a havi vérzést azzal kötötte össze, hogy ő rossz. Ennek az ijedségnek tulajdonítja a felnőtt korában jelentkező endometriózisát, amivel sok éve küzd.
Ugyanakkor az anyai nevelés része volt az is, hogy „azzal veszítsd el a szüzességed, akit szeretsz, különben nem leszel boldog.” (”Remélem, szerelemből mentél férjhez!” - mutat számonkérőn az egyik hallgatóra, aki megszeppenve bólint.) Mara ezt betartotta, 19 évesen ismerkedett meg leendő férjével, akinek az anyja agresszíven ellenezte a cigány lánnyal kötendő házasságát. Szüzessége elvesztése Vecsésnél a kukoricásban történt, az aktust fájdalmasként élte meg. Valószínűleg ez az egyik ok, amiért a „szőke herceg” hamarosan „bunkó herceggé” változott a történetben. Méhdaganata miatt nehezen esett teherbe, elmondása szerint cigány nőhöz képest későn (már megszólták a környezetében), 22 évesen szülte meg egyetlen lányát, akit néhány évvel később nagyon megviselt a szülei válása.
Egész életében takarítónő volt, munkája során számos megaláztatásban részesült, több alkalommal próbálták szexuálisan zaklatni. Több súlyos beteségen esett át, ezek kapcsán nőként és cigányként megalázó bánásmódban részesült, az orvosok nem vették komolyan a panaszait, nem akarták kivizsgálni, sőt azt mondták neki, hogy
nincs semmi baja, vegyen vissza a vehemenciájából.
38 évesen rákbetegség miatt kivették az egyik szemét - a megmaradtra jelenleg 25%-osan lát, miniatűröket fest, amiket a Károly Kertben árul.
Három öngyilkossági kísérlete volt. Élete egy újabb traumatikus pontján, édesanyja halála után, 1988-ban, fejgörcsét csillapítandó, festeni kezdett. Első képét Sophia Lorenről készítette, akiért rajongott. Később megmutatta profi festőknek a műveit, akik további alkotásra biztatták - így történt ez a Magyar Nemzeti Galériában is. Ő lett az első cigány magángalériás. Hangsúlyozza, hogy ezt nem állami pénzből hozta létre, hanem a Soros Alapítvány támogatta. Több roma festőtársát is segítette az érvényesülésben.
Takarítónőként beletörődött abba, hogy a cigány nőknek a megaláztatás jut osztályrészül,
de 43 évesen festő lettem és azóta a világ nem bír velem.”
Büszke rá, hogy politikusok nyitották meg a kiállításait. Egyszer a New York Times újságírója hívta az Atriumba egy partira interjúkészítés céljából - náluk azonban mást jelent a „parti”, így sértődötten távol maradt, és a félreértés csak másnap tisztázódott. Az amerikai nagykövet személyesen kereste fel otthonában, amit Mara csak „luxusputrinak” hív. Igen éles kontraszt bontakozik ki a között, hogy hogy bántak vele takarítónőként illetve befutott festőként – Mara ezt a kontrasztot cinikusan kommentálja: „amióta festő lettem, mindenhonnan a luxusputrimba jönnek filmezni.” Középre építtetett egy medencét.
Sokat fürdök, mert ki akarok fehéredni
- közölte az azt kifogásolókkal. A nevezetes luxusputri két vihart is kibírt, meséli nevetve.
Szintén maró humorú történetet mesél arról, hogyan szerezte vissza mindenféle drága finomsággal teli postai csomagját, amit elloptak. „Rákja legyen, aki megeszi!” - kiáltotta, és az éj leple alatt lefülelte a nem cigány szomszédasszonyt, amint igyekszik észrevétlenül visszacsempészni a csomagot. A „cigányok lopnak” sztereotípia valótlanságát egy másik cigány sztereotípia felhasználásával mutatta meg, nevezetesen, hogy a cigányok átkától félni szoktak.
„Provokatív tekintélyromboló primitívnek mondanak, pedig engem még a papok is imádnak, a püspök kezet csókol.” „Ha én nem tudnék viselkedni, nem csókolt volna kezet az amerikai követ.” „Mindenkit térdre kényszerítettem, hogy tiszteljenek.” Állítása szerint még (az általa igen kedvelt) Göncz Árpádot is ő nevezte el Árpi bácsinak.
Nyugdíja 29.340 Ft, segélyért nem folyamodik, és szidja azokat a cigányokat, akik ezt megteszik, szerinte ezzel megalázzák magukat.
Lánya agydaganatban szenved, Mara szerint belebetegedett abba, hogy a férje 9 év után elhagyta és Amerikába költözött. Mara kinyomozta, hogy a férj New Jersey-ben él, és nem házasodott újra. Elszánta magát, hogy újra összehozza a párt, de ha ez nem is sikerül, akkor is szeretné kivinni a lányát. „Nem hagyom, hogy itt Magyarországon kísérletezzenek rajta az orvosok.” És ha Amerikában sem tudnak rajta segíteni, „tengerparton haljon meg a gyerekem, és ezt én fogom neki biztosítani.
Utoljára elmeséli: "amikor Erzsébet királyné kastélyában jártam,
megcsókoltam az ablakot, amit a dédnagyanyám pucolt.
Update: O. Mara 2020. március 24-én elhunyt.
