Sonja Davies (1923–2005) új-zélandi szakszervezeti vezető, feminista, politikus, író

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Sonja Davies (1923–2005) új-zélandi szakszervezeti vezető, feminista, politikus, író

december 27, 2010 - 18:03
Amikor először szólalt fel egy szakszervezeti konferencián, a csaknem férfiakból álló közönség sóhajtozott, újságot olvasott, vagy kiment egy pofa sörre. 14 évvel később, amikor a Federation of Labour első női elnökhelyettesévé választották, a tagság felállva, hatalmas tapssal köszöntötte.
Az Order of New Zealand az ország legrangosabb kitüntetése, húsznál többen nem viselhetik egyszerre. Sonja Davies egyike volt a megbecsülteknek. Egész életében elszántan harcolt a nők jogaiért, a békéért, a szociális igazságtalanságok megszüntetéséért. 
 
Sonja Margaret Loveday Dempsey 1923. november 11-én született egy ápolónő és egy ír katonatiszt kapcsolatából. Hétéves koráig nagyszülei nevelték, majd anyja magához vette. 14 éves korában maradt ki az iskolából, többféle munkát vállalt, majd elvégezte az ápolónőképzőt. A kórházban tuberkulózist kapott, a betegséggel egész életében küzdött, fél tüdeje tönkrement. 17 éves korában férjhez ment, a rosszul sikerült házasság igen rövid ideig tartott. Egy amerikai tengerésszel való kapcsolatából született lánya, Penny, a férfi a kislány születése előtt elesett.

A kórházban töltött évei alatt Sonja megpróbálta megalakítani az ápolónők szakszervezetét, abban bízva, hogy így talán küzdhetnek a hosszú munkaidő és rendkívül nehéz munkakörülmények megváltoztatásáért.

“Úgy tekintettek rám, mintha bordélyt akartam volna nyitni” – írja emlékirataiban.

1946-ban Sonja feleségül ment Charlie Davieshez, Nelsonba költöztek, abban a reményben, hogy az ottani klíma kedvez beteg tüdejének. Nelsonban született meg fiuk, Mark, és ott folytatódott Sonja mozgalmi élete.
 
1955-ben a kormány elrendelte a helyi vasút megszüntetését, a munkások elkezdték a sínek felszedését. Hogy ezt megakadályozzák, Sonja egy csapat nővel kivonult és ráültek a sínekre. Egy hétig tartó tiltakozó akciójuk nem hozott eredményt, de nevét az egész ország megismerte. 
 
Sonja Davies a helyi kórházban dolgozott, aktiv szerepet vállalt a szakszervezet és a helyi önkormányzat munkájában. Különösen fontosnak tartotta a nők élet- és munkakörülményeinek javítását, jogaik érvényesítését, részvételüket a hazai és nemzetközi politikai életben. A hatvanas évek elején tagja a kórház bizottmányának, a helyi önkormányzatnak, a Munkáspártnak, békebíró is volt. Amikor először szólalt fel egy szakszervezeti konferencián, a csaknem férfiakból álló közönség sóhajtozott, újságot olvasott, vagy kiment egy pofa sörre. 14 évvel később, amikor a Federation of Labour első női elnökhelyettesévé választották, a tagság felállva, hatalmas tapssal köszöntötte.
 
A Working Women’s Council megalapításával Sonja Davies a nők munkájának elismerését, érdekvédelmüket biztosította. Svájctól Nepálig számtalan nemzetközi tanácskozáson, konferencián vett részt. 1987-ben munkáspárti képviselőként beválasztották a parlamentbe, ahol több bizottság tagjaként eredményesen tevékenykedett. Képviselői munkájától a törvényben megszabott 70 éves korában vonult vissza. 
 
Két memoárja jelent meg, a Bread and Roses fiatalkoráról, a Marching On főleg a parlamentben töltött időkről szól. Az elsőből TV filmet készítettek, amelyet szerte a világon nagy sikerrel játszottak. 
 
Magánéletét több tragédia árnyalta, férje 1971-ben meghalt, néhány évvel később fiát balesetben, lányát súlyos betegségben veszítette el.
 
Sonja Davies 81 éves korában halt meg Wellingtonban. Koporsóját nőtársai vitték vállukon, a kórus a -t énekelte, Új-Zéland három női vezetője – Helen Clark miniszterelnök, Dame Silvia Cartwright főkormányzó, Margaret Wilson képviselőházi elnök – búcsúztatta.
 

 

 

Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

március 31, 2018 - 22:08

Párizsban született, apja a város főkertésze volt, jómódban nőtt fel. Fiatalon rádöbbent, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben él a dolgozó nők nagy tömege. 1908-ban L'Entraide néven varrónők részére szövetkezetet alapított, amely később szakszervezeti funkciókat is ellátott. 1913-ban létrehozta a Conseil national des femmes françaises(francia nők egyesülete) munkás szekcióját. Követelte, hogy a nők ugyanannyi bért kapjanak, mint a férfiak. 1915-ben részt vett a Hágában tartott nemzetközi nőkongresszuson, ahol megismerkedett a pacifista irányzat képviselőivel.

Jogokat a munkásnőknek! Agnes Nestor amerikai szakszervezeti vezető

április 22, 2017 - 01:52

17 éves korában kezdett dolgozni egy kesztyűgyárban Chicagoban. A következő évben a munkásnők a nyomorúságos bérek és a hosszú munkaidő miatt sztrájkba léptek, akkor indult Agnes közéleti karrierje. Gyorsan kiderült, a fiatal, törékeny lány meggyőző fellépéssel, hatásos szónoki képességekkel, jó szervezőkészséggel bír. 1902-ben létrehozta a munkásnők önálló szakszervezetét, a következő évben alapító tagja volt az International Glove Workers Union-nak, melynek elnökévé választották. 1904-ben megválasztották a Chicago Women’s Trade Union League elnökévé is.

Dame Anne Loughlin brit szakszervezeti vezető (1894–1979)

április 22, 2017 - 14:50

12 éves volt, amikor anyja meghalt és neki kellett ellátnia négy testvérét. 16 éves volt, amikor apja is meghalt, és ő lett a családfenntartó. Leeds egyik ruhaüzemében dolgozott, belépett a szakszervezetbe, nemsokára bizalmivá választották. Kiderült, hogy ügyesen tud tárgyalni, jó szervező és szenvedélyes szónok. 1916-ban, 22 éves korában, hatezer munkás sztrájkját szervezte és irányította. A harmincas években az NUTGW (Union of Tailor and Garment Workers) felső vezetésében dolgozott, 1948-ban főtitkárrá választották.

Selina Cooper angol munkás, politikus, feminista (1864–1946)

december 17, 2016 - 22:16

Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A szakszervezet aktív tagjaként kezdett foglalkozni a munkásnők helyzetével. Részt vett a Women's Co-operative Guild által szervezett oktatásban, ahol politikai képzést is kapott. Autodidakta módon orvoslást is tanult, hogy segíthessen kolléganőin, akik többsége nem engedhette meg magának az egészségügyi ellátást.