Sonja Davies (1923–2005) új-zélandi szakszervezeti vezető, feminista, politikus, író

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Sonja Davies (1923–2005) új-zélandi szakszervezeti vezető, feminista, politikus, író

december 27, 2010 - 18:03
Amikor először szólalt fel egy szakszervezeti konferencián, a csaknem férfiakból álló közönség sóhajtozott, újságot olvasott, vagy kiment egy pofa sörre. 14 évvel később, amikor a Federation of Labour első női elnökhelyettesévé választották, a tagság felállva, hatalmas tapssal köszöntötte.
Az Order of New Zealand az ország legrangosabb kitüntetése, húsznál többen nem viselhetik egyszerre. Sonja Davies egyike volt a megbecsülteknek. Egész életében elszántan harcolt a nők jogaiért, a békéért, a szociális igazságtalanságok megszüntetéséért. 
 
Sonja Margaret Loveday Dempsey 1923. november 11-én született egy ápolónő és egy ír katonatiszt kapcsolatából. Hétéves koráig nagyszülei nevelték, majd anyja magához vette. 14 éves korában maradt ki az iskolából, többféle munkát vállalt, majd elvégezte az ápolónőképzőt. A kórházban tuberkulózist kapott, a betegséggel egész életében küzdött, fél tüdeje tönkrement. 17 éves korában férjhez ment, a rosszul sikerült házasság igen rövid ideig tartott. Egy amerikai tengerésszel való kapcsolatából született lánya, Penny, a férfi a kislány születése előtt elesett.

A kórházban töltött évei alatt Sonja megpróbálta megalakítani az ápolónők szakszervezetét, abban bízva, hogy így talán küzdhetnek a hosszú munkaidő és rendkívül nehéz munkakörülmények megváltoztatásáért.

“Úgy tekintettek rám, mintha bordélyt akartam volna nyitni” – írja emlékirataiban.

1946-ban Sonja feleségül ment Charlie Davieshez, Nelsonba költöztek, abban a reményben, hogy az ottani klíma kedvez beteg tüdejének. Nelsonban született meg fiuk, Mark, és ott folytatódott Sonja mozgalmi élete.
 
1955-ben a kormány elrendelte a helyi vasút megszüntetését, a munkások elkezdték a sínek felszedését. Hogy ezt megakadályozzák, Sonja egy csapat nővel kivonult és ráültek a sínekre. Egy hétig tartó tiltakozó akciójuk nem hozott eredményt, de nevét az egész ország megismerte. 
 
Sonja Davies a helyi kórházban dolgozott, aktiv szerepet vállalt a szakszervezet és a helyi önkormányzat munkájában. Különösen fontosnak tartotta a nők élet- és munkakörülményeinek javítását, jogaik érvényesítését, részvételüket a hazai és nemzetközi politikai életben. A hatvanas évek elején tagja a kórház bizottmányának, a helyi önkormányzatnak, a Munkáspártnak, békebíró is volt. Amikor először szólalt fel egy szakszervezeti konferencián, a csaknem férfiakból álló közönség sóhajtozott, újságot olvasott, vagy kiment egy pofa sörre. 14 évvel később, amikor a Federation of Labour első női elnökhelyettesévé választották, a tagság felállva, hatalmas tapssal köszöntötte.
 
A Working Women’s Council megalapításával Sonja Davies a nők munkájának elismerését, érdekvédelmüket biztosította. Svájctól Nepálig számtalan nemzetközi tanácskozáson, konferencián vett részt. 1987-ben munkáspárti képviselőként beválasztották a parlamentbe, ahol több bizottság tagjaként eredményesen tevékenykedett. Képviselői munkájától a törvényben megszabott 70 éves korában vonult vissza. 
 
Két memoárja jelent meg, a Bread and Roses fiatalkoráról, a Marching On főleg a parlamentben töltött időkről szól. Az elsőből TV filmet készítettek, amelyet szerte a világon nagy sikerrel játszottak. 
 
Magánéletét több tragédia árnyalta, férje 1971-ben meghalt, néhány évvel később fiát balesetben, lányát súlyos betegségben veszítette el.
 
Sonja Davies 81 éves korában halt meg Wellingtonban. Koporsóját nőtársai vitték vállukon, a kórus a -t énekelte, Új-Zéland három női vezetője – Helen Clark miniszterelnök, Dame Silvia Cartwright főkormányzó, Margaret Wilson képviselőházi elnök – búcsúztatta.
 

 

 

Selina Cooper angol munkás, politikus, feminista (1864–1946)

december 17, 2016 - 22:16

Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A szakszervezet aktív tagjaként kezdett foglalkozni a munkásnők helyzetével. Részt vett a Women's Co-operative Guild által szervezett oktatásban, ahol politikai képzést is kapott. Autodidakta módon orvoslást is tanult, hogy segíthessen kolléganőin, akik többsége nem engedhette meg magának az egészségügyi ellátást. 

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.

Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

március 31, 2018 - 22:08

Párizsban született, apja a város főkertésze volt, jómódban nőtt fel. Fiatalon rádöbbent, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben él a dolgozó nők nagy tömege. 1908-ban L'Entraide néven varrónők részére szövetkezetet alapított, amely később szakszervezeti funkciókat is ellátott. 1913-ban létrehozta a Conseil national des femmes françaises(francia nők egyesülete) munkás szekcióját. Követelte, hogy a nők ugyanannyi bért kapjanak, mint a férfiak. 1915-ben részt vett a Hágában tartott nemzetközi nőkongresszuson, ahol megismerkedett a pacifista irányzat képviselőivel.

Jogokat a munkásnőknek! Agnes Nestor amerikai szakszervezeti vezető

április 22, 2017 - 01:52

17 éves korában kezdett dolgozni egy kesztyűgyárban Chicagoban. A következő évben a munkásnők a nyomorúságos bérek és a hosszú munkaidő miatt sztrájkba léptek, akkor indult Agnes közéleti karrierje. Gyorsan kiderült, a fiatal, törékeny lány meggyőző fellépéssel, hatásos szónoki képességekkel, jó szervezőkészséggel bír. 1902-ben létrehozta a munkásnők önálló szakszervezetét, a következő évben alapító tagja volt az International Glove Workers Union-nak, melynek elnökévé választották. 1904-ben megválasztották a Chicago Women’s Trade Union League elnökévé is.