Szabó Magda (1917-2007) korunk talán legismertebb magyar írónője, könyvei minden könyvesboltban polcokat töltenek meg, különösen miután az Európa Kiadó felkarolta az életművet. Számtalan magyar és nemzetközi díjat kapott meg, köztük az igen rangos, kizárólag nőkből álló zsűri által odaítélt, francia Femina-díjat (Az ajtó), a Kossuth-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, több regényéből nagy sikerű filmet forgattak (Abigél, Régimódi történet), a NagyKönyv játékba pedig négy könyve is bekerült a legjobbnak tartott 100 magyar regény közé (Abigél, Für Elise, Régimódi történet, Az ajtó).

Mindezek ellenére Szabó Magda pályafutása nem ívelt töretlenül fölfelé, a Baumgarten-díjazottak listájáról kihúzták, 1949-ben pedig elbocsátották állásából, könyvei nem jelenhettek meg. 1959-től válhatott szabadfoglalkozású íróvá, de az ekkor begyűrűző (elsősorban Hajnóczy, Mészöly, Nádas és Esterházy nevével fémjelzett) posztmodern áramlat és ezzel együtt az új szövegtechnikákat preferáló kritika, sokáig, sőt, mind a mai napig háttérbe szorította Szabó Magda hagyományosabb, belső monológokra építkező vagy éppen teljességgel lineáris művészetét. Halála után nem sokkal máris fanyalgó kritikák, hozzászólások születtek, melyek elsősorban Szabó Magda középszerűségét állították, különösen mert olyan posztmodern igényeket kértek rajta számon, amiknek Szabó Magda soha nem akart megfelelni, a kritikusok aszexuálisnak és antimodernnek, ezzel együtt máris érdektelennek titulálták az írónőt. Pontos, mindenre kiterjedő monográfia nem is született róla, az irodalmi kánonba nem vonult be (egyedül az Abigél az általános iskolák kötelezői közé). Újra megállapíthatjuk tehát, hogy mint Földes Jolán vagy más írónők esetében, a hivatalos kritika masszív, negatív előítéleteket ültetett el Szabó Magdával szemben, bölcsész és értelmiségi körökben olvasását cikinek tartják, és ezt a médiában való szereplései csak fokozták.

Az előítéletek és hamis megrögződések felülbírálatának csak egy módja lehetséges: olvassunk Szabó Magdát és rögtön megállapíthatjuk, hogy nemcsak hogy nem volt irodalmi tekintetben középszerű, de kiemelkedően tehetséges, hiteles, bátor és őszinte hangú írónő, akinek kivételes érzéke volt az élet határhelyzeteinek ábrázolásához, ráadásul egyes regényeiben, így például Az őzben egészen modern elbeszélői technikát alkalmaz, mely leginkább a tudatfolyam-regényekkel mutat rokonságot. Ez a szöveg valójában belső monológ, Encsy Eszter megbomlásának elbeszélése, aki ünnepelt színésznő létére mégis egy másik, szerencsésebbnek tűnő nő megszállottja. Angelikától irigyli egész múltját, védettségét, tisztaságát, naivitását és nem utolsó sorban férjét is, ez a monománia viszi rá egészen elképesztő tettekre, kínzó elfojtásokra a nehéz körülmények között felcseperedett, szeretethiányos Esztert. A regény páratlan stílusban beszél arról, hogyan kényszerül álarcok növesztésére egy tehetséges, de a végtelenségig irigy, képzelt versengésébe belerokkanó fiatal nő.

A legtöbbet díjazott könyve mégis talán Az ajtó, amely önéletrajzi elemekkel átszőtt tragikus történet, Szeredás Emerenc története. A szigorú életelvek szerint élő, idős, de mégis erős, mások munkáját végző asszony a narrátor írónő bejárónője, valójában a környék domináns, mindent ellenőrzése alatt tartó és mindent elintéző házfelügyelője. Önzetlenül ad, vigyáz, gyógyít, később kiderül, hogy a háborús időkben még szökevényeket, sebesülteket, sőt egy zsidó kislányt is bújtatott. Emerenc azonban félti titkait, lakásának ajtaja mindig zárva van, szuverenitását így őrzi. Az írónő azonban egyre közelebb kerül hozzá, Emerenc résnyire ugyan, de kinyitja ajtaját - a következmények katasztrofálisak lesznek.

Szabó Magda regényeiben többnyire erős, okos és önmagukat elemző nők állnak, gyakran megkérdőjelezik a nőkre vonatkozó szabályokat, mégsem feltűnőek vagy kirívóan különlegesek. Gyakran hétköznapi, olykor saját életéből merített szituációkat elemez (Für Elise, Az ajtó), hitelesen mutatja be a generációs problémákat vagy az öregséget (Pilátus). Szabó Magda regényeinek többsége kétségkívül a magyar irodalom remekművei közé tartozik, reméljük, hamarosan a kánonban is elfoglalja az őt megillető helyet.