Carson McCullers-sorozat 2.: Magányos vadász a szív (1940)

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Carson McCullers-sorozat 2.: Magányos vadász a szív (1940)

augusztus 30, 2010 - 20:20
Ha valakiben netán élne még olyan sztereotípia, hogy a „komoly irodalom” állítólagos reprezentánsából, a közoktatásból, tankönyvekből mellőzött női szerzők nem alkottak semmi jelentőset, és irodalmi világuk beszűkült, privátszféra-orientált, ráadásul egyféle – őt majd Carson McCullers metsző társadalomkritikája, hideg, groteszk, elidegenedett világa, az emberi kapcsolatokról szőtt búskomor víziói, és sallangoktól mentes hangvétele kizökkentik e tévhitekből. Az amerikai déli államok gótikus tradíciójához köthető szerző első regénye, melyet 23 évesen írt, a Magányos vadász a szív (magyarul: Európa, 1983, ford. Déry Tibor) kötelező olvasmány is lehetne.

A címmel az egész McCullers-i életmű jellemezhető: az írónő regényeiben a lelki, szellemi elmagányosodás mellett visszatérő motívum a szerelemnek, barátságnak és általában véve minden emberi kapcsolatnak, kommunikációnak a sajátos, egyoldalú látásmódja.

Egy hasonlóan furcsa barátsággal (homoerotikus szerelemmel?) nyit a mű: a tíz éve együtt élő két süketnéma, a sovány, tiszta, józan John Singer és a kövér, elhanyagolt, ösztönvezérelt Antonapoulos harmonikus idilljével. Antonapoulos egy betegség után rászokik a lopásra, utcán vizelésre, beleköt emberekbe, időnként verekszik is – de hűséges barátja mindig kimenti. A kissé együgyű görög zord nagybátyja azonban megelégeli a sorozatos botrányokat, és elmegyógyintézetbe záratja bajkeverő rokonát. Ezek után Singer csak soha el nem küldött levelekben, és alkalmi látogatásokban tartja vele a kapcsolatot – mely előtte sem állt sokkal többől, mint hogy ő „beszélt” jelnyelv segítségével a nem túlságosan reszponzív göröghöz. (Robert Ellis Miller 1968-as filmváltozatában a Chuck McCann által megformált Antonapoulos sokkal szeretnivalóbb figurává szelídül, egyetlen bűne a süteménylopás, gyakorlatilag egy nagy gyerek, és a regénybeli ábrázolással ellentétben viszonozni látszik Singer ragaszkodását.)

Singer nagyon szenved Antonapoulos hiányától – ugyanis a görög nyilvánvaló közömbössége ellenére meggyőződése, hogy ő az egyetlen ember a világon, aki megérti őt. McCullers világának egyik jellegzetessége tehát, hogy az egyoldalú kommunikáció gyakorta teljes mértéken kielégíti a ragaszkodó felet, és ez ilyenfajta kapcsolatot hiánytalannak, idillikusnak éli meg – mintegy arra tanítva, hogy a vágy törvényeit egyedül a vágyakozó fél írja. A részben nonkonformista életet élő, biszexualitását vállaló írónő világának része az is, hogy a vágynak, szerelemnek szokatlan, a társadalmi elvárásoktól messzemenően elrugaszkodó, sok esetben külseje és/vagy viselkedése, neme, stb. miatt „érthetetlen”, nem konvencionális tárgya van, ám a vágyakozó fél számára ez sem jelenik meg problémaként, nem reflektál e vonatkozásra, nem érdekli, mások mit gondolnak róla.

Singer bánatában elköltözik a göröggel közösen bérelt lakásból, és Kellyéknél vesz ki szobát – melynek hamarosan több visszatérő látogatója lesz. A süketnéma származása nem ismert a lakók előtt, így mindenki önmagát vetíti bele, „testvért” lát benne, a szegény váltig bizonygatja, hogy ő is szegény, a zsidó számára nem vitás, hogy ő is zsidó, a török viszont meg van győződve róla, hogy ő is török, stb. Singer hamarosan a város spirituális középpontjává válik: a város lakói úgy érzik, hogy ő jobban meghallgatja és megérti őket, mint bárki más. A hozzá járók közül a három embernek az elnyomás egy-egy formája jelenti a központi problémát az életében: a részeges „világmegváltó”, Jake Blount  az osztály-alapú elnyomásról, a szegényeknek a gazdagok általi kizsákmányolásáról tesz zavaróan igaz megállapításokat, a csalódott, megkeseredett afroamerikai orvos, Dr. Copeland a fajgyűlölettől (és a végsőkig titkolt tüdőbajtól) szenved, illetve attól, hogy gyermekei nem osztották az ő kitörési elképzeléseit; a művészi ambíciókat dédelgető tizenéves lány, Mick pedig a nemével kapcsolatos korlátozó elvárásokkal kerül szembe (és a hátrányos anyagi helyzet az ő esetében is jelen van mint akadály). A negyedik állandó látogató, a bártulajdonos Biff Brannon is olyan hajlamokat őriz magában, melyeket a kultúra az ellentétes nemmel társít: 

"Természeténél fogva az ember kétnemű. Házasság és ágy nem minden. A bizonyíték? A gyerekkor és az öregkor. Az öregemberek hangja elvékonyodik, járásuk tipegővé válik. Az öreg nők pedig gyakran elhíznak, hangjuk eldurvul, elmélyül, gyakran kis bajszuk nő. Önmagán is érzi: gyakran rajtakapta magát már azon, hogy anya szeretne lenni, s Micket és Babyt gyerekeivé fogadni." (127.)

A csavargó „próféta”, Jake Blount alakja felveti az őrület viszonylagos, illetve a társadalmi komfortérzet szempontjából alakított voltát. Olyan társadalomban élünk, ahol az agymosott, rabszolgává nyomorított konformista a „normális” és „érett” (aki már belátja, „hogy működnek a dolgok” és ha igazságtalanság éri a munkahelyén, lapít és hallgat…), az, aki pedig látja és kimondja az igazságot, az minimum „még nem nőtt fel”, de leginkább perifériára szoruló bolond.

„Természettől fogva minden ember egyenlő… egyenlő esélyekkel indul. A szabadság nem azt jelenti, hogy a lakosság húsz százaléka kilophatja a nyolcvan százalék szájából a falatot. Nem azt jelenti, hogy  a gazdag kiszoríthatja a szegényből az utolsó verejtékcsöppet is, csak hogy még gazdagabb lehessen” – magyarázza Jake Singernek. (151.)

Marx eszméi – melyek az USÁban nem váltak kifordított, szerencsétlen véget ért  gyakorlattá, így e névnek ott nincs negatív csengése, pl. a feminizmusnak is van egy „marxista” leágazása – őt is és az afroamerikai orvost is jelentősen befolyásolják.  Dr. Copeland azonban, miközben áldozatos munkát végez közösségéért, és a négerek felszabadításán töri a fejét, saját családját abszolút elnyomja: gyermekeire általa megtervezett életutat akar rákényszeríteni (jót akar, de mivel ezt autoriter módon, kényszerrel akarja elérni, nem sikerül pl. a lányából orvost csinálnia), feleségét pedig – házasságuk elején is bosszantják a nő által benne gerjesztett vágyak, melyek akadályozzák a nagy terveiben! –  leüti egy piszkavassal (frusztrációjában, amiért az Üggyel nem halad előre…). Családja így lánya, Portia kivételével fél és elfordul tőle.

„van úgy, hogy némely ember időnként fel akarja adni az egyéniségét – mielőtt terjedni és mérgezni kezd – s odadobja egy másik emberi lénynek vagy valamilyen eszmének.” (33.)

Így hangzik a könyv egyik megállapítása, melynél érdemes megállni egy kicsit. Azok, akik a maguk beszűkült kis hétköznapi világába süppednek, gyakorta megvetik a lázadókat, az idealistákat, és az eszmék iránti elkötelezettséget minden esetben a személyiség feloldásának illetve, rosszindulatúan, pótcselekvésnek látják. McCullers rámutat az eszmék iránti elköteleződés két destruktív módjára (noha ez nem jelenti azt, hogy kizárja a konstruktív módozatok lehetőségét!): egy esetben az egyén lelkesedése a közvetlen környezet rovására megy (Copeland és családja – érdemes megnézni ezzel kapcsolatosan a Szamszára c. filmet is, ahol az önfeladásra készülő, ám valójában önző férfi főszereplő figyelmét felesége felhívja, hogy Buddha „megvilágosodott” eszméivel felesége – akinek későbbi sorsával senki nem törődött – anélkül is tisztában volt, hogy el kellett volna ehhez hagynia a családját, és a gyakorlatban is alkalmazta is őket, pl. segített a szegényeken), másik esetben viszont a kezdetben lánglelkű álmodozót darálja be a környezete: a tizenéves lány, Mick kénytelen feladni tanulási terveit, mert apja betegsége miatt be kell állnia dolgozni egy áruházban.

A fiatal McCullershez hasonlóan zavaróan magasra nőtt, az adaptációban Sondra Locke által megformált Mick a legérettebb, legkomplexebb, és egyúttal a legtragikusabb véget érő karakter, durva redukció történetét (a magyar fülszövegekkel összhangban) „felnőtté válásként” leírni (ha csak nem az iménti, fejet lehajtó jelentést vesszük alapul a felnőttséghez!) Két üresfejű nővére csak szépítkezéssel és sztárhíreken csámcsogó magazinok olvasásával törődik, és irritálja őket Mick a „fiúruháiban” (Valójában csak annyiról van szó, hogy kényelmesen öltözködik, ha úgy tartja kedve, örömét leli az elegáns külsőben is.) Mick magányos, de nem feltétlenül akarja fenntartani ezt az állapotot: a középiskolában szeretne egy társasághoz tartozni. Ennek érdekében partit rendez, melyre örömmel készül – csalódottan veszi azonban tudomásul, hogy a végletekig idealizált leendő középiskolai társai messze nem olyan érettek és komolyak, mint feltételezte, és lelki, szellemi értelemben nem tartozik közéjük. A lány – noha művészi önérvényesítési tervei prioritást élveznek gondolataiban és terveiben – a szerelem lehetőségét sem zárja ki az életéből – az először szimpatikusnak tűnő Harry-vel, akivel antifasiszta eszméket vitatnak meg, randevúra is megy –, de nem ez az elsődleges foglalatossága, és ez megkülönböztetni látszik kortársaitól.

A zene a mindene – csak úgy, mint a fiatal McCullersnek – és jelentős tehetsége is lenne hozzá (akárcsak a rajzoláshoz, melyet komor témájú képekkel bontakoztat ki, pl. „sirály törött nyakkal”) Taníttatását azonban családja nem tudja anyagilag biztosítani, és zongorát sem tudnak venni számára. (A filmben metszőbben realisztikus a sorsába beletörődött anya, aki Mick kérdésére azt válaszolja, hogy „ennyi az élet, hozzámenni valakihez, akinek majd gyermekeket szülsz – ha szerencséd van, szereted is.” Úgy áll hozzá, hogy ha ő kibírta, ha neki nem jutott több, akkor miért legyen a lányának jobb, hiszen ez az élet rendje. A könyvben a karakter ennél hallgatagabb, kevésbé szókimondó, és csak indirekt módon veszik rá Mick-et a drasztikus önfeladó döntésre.)

A mű a szerelmet sem idealizálja – Mick csak azért megy bele a minden romantikát nélkülöző aktusba, hogy kényszerű felnőtté válást véglegesítse: ha elég „érett” ahhoz, hogy a nyári munkát állandóvá hosszabbítva kimaradjon az iskolából és családfenntartó legyen, akkor miért ne próbálná ki ezt is? Utána nem fekszenek mámoros örömmel és aléltan egymás mellett, beszélgetésük rideg és távolságtartó, átüt rajta (mindkét részről) a történtek jelentéktelensége. A szerelem, szex tehát nemhogy megváltást, de még időleges menekvést sem hoz. (Igaz, a kor morálja alapján sem problematizálódik, Harry elköltözik, Mick élete pedig folyik tovább a maga szűk medrében.)

Az elnyomással szembeni küzdelem nehézségeit nyomatékosítva, egyik karakter sem ér boldog véget: Copeland-et csúnyán helybenhagyják, amikor megpróbál panaszt tenni amiatt, hogy veje a börtönben a kegyetlen bánásmód következtében elvesztette mindkét lábát – az életében számos betegséggel küzdő, sokat szenvedő McCullers visszatérő témája a torz test, a csonkítás, illetve öncsonkítás. (Jake pl. korábbi vallásos révületében stigmát ütött saját tenyerén.) Ami Mick-et illeti, noha sorsa nem teljesen zárul le, nem túl valószínű, hogy álmai valaha is beteljesülnek – ezt nyomatékosítandó, kiszorul önnön „belső helyiségéből”, ahol terveit dédelgette. A lélekölő robot minden kreatív szellemet kiirt belőle: eszik, alszik, dolgozni megy, ennyiből áll gépiesedett élete. Jegyzetfüzetében két hónapja áll befejezetlenül egy dallam, holott korábban állandóan írt és rajzolt. A regény végén így metaforikus jelentést nyer a következő megállapítás:

„Mászásnál a lejövetel a legnehezebb. Jó ideig tartott, amíg elérte a létrát, s újra biztonságban érezte magát. Amikor végül visszakerült a földre, sokkal kisebbnek, alacsonyabbnak érezte magát, a lába mintha összezsugorodott volna.” (37.)

 És valóra válnak Mick rémálmai:

„Mintha úsznék. De nem vízben úszom, hanem nagy embertömegek közt. A tömeg sokkal nagyobb, ezerszer nagyobb, mint a Kresses áruházban szombat délután. A legnagyobb tömeg, amit valaha láttak. S néha úgy van, hogy kiabálok, s úgy úszom át a tömegen, hogy jobbra-balra félrelököm az embereket, máskor pedig a fenéken úszom, s az emberek rajtam taposnak, s a beleim kifordulnak a járdára. Nem is álom ez, igazi lidércnyomás…” (40.)

Mick, illetve az afroamerikaiak esetében is életük tragédiája az, hogy a társadalom megtagadja tőlük valódi képességeik kibontakoztatását, és rabszolgamunkára ítéli őket:

"Mi itt valamennyien tudjuk, hogy mit tesz az, nélkülözni. A sors nagy igazságtalansága ez velünk. És még ennél is nagyobb igazságtalanság, ha megtagadják tőlünk, hogy képességeinkhez mérten dolgozhassunk. Ha arra szorítanak minket, hogy egy életen át haszontalan munkát végezzünk. (…) Mert jobban járunk, ha kilopják a zsebünkből a pénzt, mint ha eszünk és lelkünk kincseitől fosztanak meg minket. (…) Kénytelenek lesztek eladni magatokat, haszontalan munkára, csak azért, hogy életben maradjatok. Vissza fognak utasítani, le fognak győzni benneteket. A fiatal kémikusok gyapotot fognak szedni. A fiatal költő nem tanulja meg az ábécét. A fiatal tanító fölösleges rabszolgamunkát végez egy vasalódeszka mellett. Nincsenek képviselőink a kormányban. (…) Nem hallathatjuk a hangunkat. Nyelvünk megrohad a szánkban, mert nem használhatjuk. Szívünk kiürül, erőnket elvesztegetjük." (185.)

A szabadság az együttműködés jogaként jelenik meg: „Az igazságtalanság és a nyomor nem szabad, hogy elválasszon, ellenkezőleg, közelebb kell, hogy hozzon bennünket.” (183.)

Ami a szerencsétlenül sodródó karakterek életét egyesítő John Singert illeti, Antonapoulos halálhíre hallatán főbelövi magát – senki sem tudja meg, miért.

Ő mindenkit meghallgatott – őt viszont soha, senki nem hallgatta meg.

 

 

 

Mi a felnőttség? – Identitáskeresés és a nőiséghez való viszony alakulása Carson McCullers Az esküvői vendég (1948) c. regényében

szeptember 17, 2010 - 12:36

A cselekményben nem túl fordulatos, inkább a főszereplő gondolataiba betekintést engedő mű a tizenkét éves Frankie-ről szól, aki a nyarat a városban egyedül kószálva, vagy otthon, az afro-amerikai szakácsnővel, Berenice-szel, és hatéves unokatestvérével, John Henry-vel kártyázva, beszélgetve tölti. Jól érzi magát velük, de elvágyódik, és ez az elvágyódás párhuzamban áll önmaga, saját identitása keresésével. Akárcsak a „Magányos vadász a szív” hősnője, Mick, ő is túl magas kortársaihoz képest, és „fiús” külsejű:

A magyar történelem női szempontú krónikája - Kosáryné Réz Lola: Asszonybeszéd

szeptember 10, 2010 - 11:50
Kosáryné Réz Lola (Réz Elenonóra) neve számomra az (és egy másik gyerekkori kedvenc- Kathleen Winsor: Amber c. regényének) fordítójaként csengett ismerősen, de mint némi keresés után kiderült, ő is a marginalizált nőírók egyike. A műfordítási munka mellett (pl.

Kate Chopin és az Ébredés

október 29, 2011 - 18:39
 
"Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára, mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek állítólag kegyeskedik a nők számára kimérni.
 

"Komoly problémákról minél szélesebb rétegnek" - interjú Rados Virág íróval

március 07, 2013 - 23:00
Rados Virág

Érdeklődéssel vettem a kezembe a a Bántalmazó házasság című könyvet, amely olyannyira megtetszett, hogy szerettem volna a szerzőjét is megismerni. Kérésünkre Virág - aki Budapesten él - hamarosan meglátogatott minket Egyesületünk egy gyűlésén, ahol Mamika, Fekete Zsuzsi és Békés Dóra tagok jelenlétében beszélgettem vele. Virág szimpatikus, közvetlen ember, kellemes, intelligens beszélgetőtárs - nagyon jól éreztük magunkat a vele töltött időben, és örülünk, hogy a szövetségesünknek, barátunknak mondhatjuk őt.

"Kísérteties kísértetek és a nőiség kulturális mítoszai az angol irodalomban" - beszámoló Séllei Nóra előadásáról

március 12, 2010 - 10:40
Alfred Kubin: Madame - modern csillárdísz

 Mielőtt valakit elragad az egyre inkább elharapozó ideológiai divathullám, és a hagyományos, veretes értékek nevében elkezdi romantizálni az otthonmaradó, "karrierjének" (általánosító szitokszó) átszellemült mosollyal búcsút intő, önalárendelő családanya képét, esetleg a mindennapi güriként megtapasztalt (valószínűleg rosszul megválasztott) munkától megfáradva nőként kívánatosnak tartaná ezt az életformát, a házasság és az anyaság efféle kizárólagos megélését; nem csak Beauvoir A második nem c.

Kaffka Margit – Miért éppen ő? Hová tűntek a nők az irodalomból?

november 06, 2010 - 14:25

A Rózsaszín szemüveg címet viselő beszélgetéssorozat válaszokat keres arra a kérdésre, hogy hová tűntek a nők az irodalomból? Az írás a férfiak feladata? Nők tollából csak lányregények és lektűrök születnek?  Ki volt Kaffka Margit a magyar irodalomban? Mire volt képes? Miért ő az egyetlen kanonizált nőíró?

„Magányos vadász a szív” – Carson McCullers (1917-67) élete és művei

július 05, 2010 - 15:14

A „gender-blind” (nemi szempontot szándékosan figyelmen kívül hagyó) kritika sokszor mindenféle, véleményem szerint semmitmondó spirituális magasságokba emeli műveit (pl. „az emberi lélek éneke”) – holott azoknak egyik, és az előbbieknél erőteljesebben hangsúlyozott fő motívuma az egyén vágyai, törekvései, hajlamai, és a társadalmi nemre mint ideológiára alapozott elvárások közt feszülő ellentét.

Az első Schwimmer-szoba Magyarországon - beszámoló a megnyitóról, képgalériával

június 09, 2012 - 10:11
Retek Erika és Antoni Rita (KATTINTS A KÉPRE a galéria megtekintéséhez!)

„le akarjuk rombolni azt a szörnyű hazugságot, amely az emberiség felénél a tudást: szégyennek, bűnnek, a legveszedelmesebb tudatlanságot: ártatlanságnak, a szellemi sötétséget: nőies bájnak, a természetellenesen megkínzott és elkorcsosított testet: szépnek, a társadalom iránti érdeklődést modern hóbortnak nevezi.” ( 1907)

Ha már szóba hoztátok a szülés utáni depressziót...

január 03, 2010 - 22:50
Charlotte Perkins Gilman (Kép: Wiki)

... olvassátok el Charlotte Perkins Gilman témába vágó, önéletrajzi ihletésű novelláját, melyben megörökíti a "zseniális" Dr. Silas Weir Mitchell "rest cure" nevezetű módszerét, ami minden volt, csak "kúra" nem. Az orvos egyébként a novella hatására, mely szembesítette annak káros hatásaival, változtatott módszerén.

A költészet napja 2. - egy kortárs magyar költőnő új kötete

április 11, 2011 - 13:08

Nemrég a következő levelet kaptam, úgy gondolom, a költészet napja éppen megfelelő a megjelenésre - szerk.)

 

"Kedves szerkesztö!

 

Szeretném felhívni egy nemrégiben megjelent verseskötetemre a Nökert honlap figyelmét.

A verseskötet címe Feloldozás, és irtam egy rövid önrecenziót erröl ami megjelent a kiadó honlapján ( le kell menni az aljára lapnak):

http://aghegy.hhrf.org/index.php/K%C3%B6nyveink

A nők kirekesztése a kánonból - egy nyugdíjas magyartanár eszmefuttatása

november 11, 2012 - 14:06
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Aktív pályafutásom mintegy felében magyar-történelemszakos tanárként dolgoztam. E tevékenységem során mindig végigkísért a kötelező olvasmányok problémája – most nem arról van szó, hogy egyes „kötelezőkkel” világnézeti okokból nem értettem egyet – hanem mert ugye a tanítványaim jó fele lány volt. És egyébként is felmerül akérdés: miért maradtak ki az iskolai oktatásból az írónők és költőnők? (Leszámítva Kaffka Margitot.) Így nagyon is egyetértettem Péntek Orsolyának a eszmefuttatásával:

Olive Schreiner: Álmok a sivatagban

március 24, 2017 - 16:18

/Megjelent A Nő és a Társadalom 1907/10-11. számaiban/

Forró napsütésben jártam az afrikai sivatagon. Lovamat egy mimózafa alá vezettem, levettem róla a nyerget és szabadjára bocsátottam, hadd keressen magának a száraz bokrok között valami legelni valót. A hőség szinte elviselhetetlen volt. Leültem a fa alá. Lassanként elalmosodtam, fejemet a nyeregre hajtottam és elaludtam. Furcsa álmom volt: