Autista gyermeket nevelni nagy kihívás: optimista felfogásban kiszínesíti az életünket, átrendezi az értékrendünket, addig nem ismert világot tár fel, telis-teli van szeretettel. Míg pesszimista felfogásban ott vannak a napi konfliktusok, stresszel terhelt hétköznapok akár a gyermek állapotából adódóan, akár a környezettel kapcsolatos összeütközések révén. És ott van a szülői szorongás, aggódás is, hogy milyen élete, jövője lesz akár nélkülünk is ebben a nagyon is a normalitást szűken értelmezett világban.

A csoport ereje nagy. Ha a mai, modern változatát nézzük, virtuális közösségi oldalakon jönnek létre szülőcsoportok, itt osztják meg élményeiket, nyújtanak egymás számára vigaszt és osztanak tanácsokat mindenféle témában, vagyis igény van a közösségi élmények átélésére. Akik problémákkal küszködnek, sokan közülük szeretnének kiszabadulni elszigeteltségükből, elmondani, leírni, ami érdekli és nyomasztja őket, visszajelzéseket, támogatást kapni, érezni a másik figyelmét, vagyis információ és érzelem éhesek.

Soraim egy Kecskeméten lezajlott ez év januártól májusig tartott, több alkalmas szülőtréning tapasztalatai alapján fogalmazódtak meg, ahol autista gyermekeket nevelő szülők jöttek össze kétheti rendszerességgel.
A csoportot az a szülői igény hívta életre, hogy a hasonló problémákkal élő sorstárs szülők megismerjék egymást, beszélhessenek az őket foglalkoztató témákról, tapasztalatokat cserélhessenek ki, és kialakuljon egyfajta közösség. Természetesen jól is akarták érezni magukat, számukra ez egyfajta, gyermek nélküli kikapcsolódás volt. Ami azért is nagy szó, mert sokuk életét, családszerkezetét, mindennapjait az autista gyermek léte gyökeresen átalakította, egyfajta igazodási ponttá tette. Minden körülötte és érte zajlik, mindenki hozzá igazodik, és ez nem kis mértékben terheli meg a szülők, a testvérek és a tágabb család tűrőképességét, illetve a köztük lévő kapcsolatot. .

A tréningen részben struktúrált módon olyan témákat beszéltünk át, mint az autizmus tényének elfogadása, a különböző élethelyzetek és életkorok jellemzőinek átbeszélése, a bizonytalan jövővel kapcsolatos kétségek feldolgozása. Továbbá külön gyógypedagógus vezetésével az autizmus jellemzőiről, problémahelyzeteiről kaptunk ismereteket illetve osztottuk meg saját tapasztalatainkat. A fókuszba állitott témákon túl számos gyakorlattal és játékkal szinesitettük a foglalkozásokat, elősegítve egymás jobb megismerését és a hangulat feloldódását..

Elsősorban ebből a tapasztalatból kiindulva szeretném kiemelni és sorba rendezni írásomban az ilyen és ehhez hasonló önsegítő, támogató (szülő)csoportok pozitív hozadékait és jellemzőit.

Az első jellegzetesség, amit kiemelnék, az a  csoportban résztvevő férfiak és nők aránytalan megoszlása. Mert hogy az ilyen kibeszélős, megbeszélős, „lelkizős” formája a találkozásoknak, ahol terítékre kerülnek az érzelmek is, nagyon nőies módja a problémák felszínre hozásának. Szándékosan írom így, mert a lényeg a megbeszélésen, az ehhez kapcsolódó érzelmek megosztásán van, nem pedig a problémamegoldáson.  Lehet, hogy részben ez eredményezi azt, hogy a férfiak kevésbé nyitottak az ilyen összejövetelekre, általános tapasztalat, hogy inkább a nők vesznek részt az ilyen szülőknek meghirdetett foglalkozásokon. Érdekes volt hallani arról egy szülőcsoportokról szóló konferencián, hogy az apákat is megmozgató klubbok inkább tevékenység központúak, valamilyen közös aktivitásra, szórakozásra építik összejöveteleiket, pl. közös kirándulás, tekézés, íjászkodás.  Természetesen itt is van szerepe a megbeszélésnek, kibeszélésnek, de férfias szeméremmel mégsem ezt állítják a fókuszba.
Ezen a konferencián hangzott el az az érdekes megállapítás, hogy a férfiak által életre keltett csoportok  viszont hosszútávon is működőképesek, a férfiak jobban mozgósíthatóak, míg a női csoportok idővel elhalnak, megcsappan mind a résztvevőkben, mind az irányítókban a motiváció. Persze ráfoghatjuk ezt arra, hogy a nők családi elfoglaltságaik miatt kevésbé tudnak időt szakítani a rendszeres, gyermek nélküli kiruccanásokra...ez is lehet indok. Én viszont inkább azt gondolom, hogy szervezettséggel, összeszedettséggel, irányítással, struktúrával, megfelelő koncepcióval és céllal a háttérben lehet csak hosszútávon fenntartani és motiválni az ilyen csoportokat. Ezek pedig mind olyan eszközök, amelyek hagyományosan férfias jellegűek - persze csak jellegüket tekintve –  a csak „összejövünk és beszélgetünk”, kissé „elfolyós”, konkrét cél és koncepció nélküli teadélutánokkal szemben.
De ez csak a jelenség egyik oldala. Ennél sokkal meghatározóbb, hogy  a szülői szereppel hagyományosan a nők azonosulnak jellemzően, a család, a gyermeknevelés az ő terepük, ebben mozognak otthonosan. Sokuknak még ma sincs más lehetősége, hogy kibontakozzon, nincs munkahelye, tágabb közössége, egy fogyatékos gyermek születése pedig még inkább beszűkíti ezeket a lehetőségeket. Egy szülőcsoporthoz csatlakozni számukra egyértelmű felhívó jelleggel bír, ha egyébként van is igényük az érzelmi közösségre, vagy tanácsot, támaszt keresnek problémáik feldolgozásához.

A nemi eltérésektől eltekintve milyen jellegzetességeik, illetve pozitív eredményeik vannak az ilyen szülőcsoportoknak?

Tömören és egyszerűen összefoglalva, mind azt az elvárást képesek kielégíteni az ilyen csoportok, amelyet még az indulásakor megfogalmaznak a résztvevők. Vagyis akár azért csatlakozik valaki, mert több információhoz szeretne jutni a témában, akár azért, mert ismeretségeket szeretne szerezni, időnként kimozdulni otthonról, egy közösséghez tartozni, érzelmi, lelki támaszt és vígasztalást kapni és adni, vagy csak szimplán jól érezni magát, erre mind megvan az esélye. Ezek tudatosan megfogalmazott és jó esetben átélt és realizálódó elvárások.

De egy csoportban ennél több minden zajlik, egy támogató célzattal összejött, sorsközösséget felvállaló csoportot pedig különösképp áthat a tolerancia, egymás segítésének és pozitív megítélésének vágya. Az itt összejövők egyszerűen vágynak a jóra, a jó szóra. Mindezzel nehezen összeegyeztethetőek olyan csoportban zajló jelenségek, mint a kirekesztés, a bűnbakképzés vagy a hatalmi versengések megjelenése, de kisebb teret kapnak a személyiségre vonatkozó visszajelzések is. De ezt ebben a szituációban nem is igénylik a résztvevők, inkább a szülői szerepüket szeretnék minél pozitívabban megélni, önmaguk és mások által is elfogadottabbá tenni.

A személyiségre mégis fejlesztőleg hatnak az ilyen csoportok, még ha nem is ez a tudatosan megfogalmazott igényük a résztvevőknek.

• A bátortalanabbak, a közösségben általában szótlanabbak szárnyakat kapnak, megnyílnak, kivirágoznak, nő az önbizalmuk a csoport előtt. Egymás megértésében ott van a biztatás, a pozitív megerősítés ereje, és ez a visszahúzódó személyiséggel rendelkezőket is nagy energiával tölt fel.
• Bármennyire is furcsán hangzik, nem kézenfekvő még egy ilyen céllal létrejött csoportban sem az, hogy induláskor empátia uralná a hangulatot. Az „ugyan már, én ezt már mind átéltem, jobban tudom” hozzáállásból kiindulva, megismerve, ráhangolódva a másikra, fokozatosan mennek át a másik aktuális lelkiállapotát, érzelmi helyzetét átélő nézőpontba, vagyis a csoportfolyamatoknak van egy empátiás készséget fejlesztő hatása is.
• Elsősorban a szülői szerepkört erősítik magukban a résztvevők, szinte tudat alatt röstellik, ha nem a gyermekükről kell beszélniük. A „hogy érzed magad” kérdésre kezdetben csak kevesen válaszolnak magukra vonatkozólag, inkább a gyermekkel kapcsolatos élmények kerülnek előtérbe. Egyáltalán, az már önmagában lelkiismeretfurdalásra ad okot, hogy itt vannak, és jól érzik magukat, ahelyett, hogy a gyermekkel lennének. Aztán ahogy oldódik a légkör, előkerül a dolgozó nő és férfi, a társ, a férj és feleség, a sok más egyéb szerepkör, és a gyermeken kívüli világ is felszínre kerül. Felszabadulttá válnak, jól érzik magukat, sokat nevetnek, és ez idő alatt a gyermek sem szenved csorbát...legalább is nem tudunk róla.

Érdekes és izgalmas feladat volt számomra is, nemcsak trénerként, a kívülálló szerepkörében figyelni és moderálni a csoportban zajló történéseket,  hanem - mivel magam is autista gyermeket nevelő szülő vagyok - érintett szülőként is bevonódni, a csoport által is magával húzva részt venni, megosztani személyes élményeimet, és együtt érezni velük.

És az ilyen csoportok legfőbb hozadéka végeredményben az, hogy valamit a közösségi életben elindít, kapcsolati hálót alakít ki, talán lesz folytatás, kedv és kitartás...mert mondanivaló biztos.

A szerző pszichológus