Humiston 1869-ben született egy tehetős New York-i családba. Sokáig tanárként dolgozott egy fiúiskolában, majd beiratkozott a New York-i Egyetem jogi karára. Pár éven belül letette az ügyvédi vizsgát, és megalapította az Emberek Ügyvédi Irodáját.Tovább olvasom
Értelmiségi család lánya, a teheráni egyetem jogi karán 1969-ben kapta meg diplomáját, az Igazságügyi minisztériumban kapott gyakornoki állást. Miután sikeresen letette a bírói vizsgát, ő lett az első iráni nő, aki bírói kinevezést kapott.Tovább olvasom
1897-ben született Diósgyőrben, zsidó polgári családba. Az érettségi vizsgát követően Debrecenben, majd Szegeden folytatott jogi tanulmányokat. 1923-ban szerezte meg a diplomáját. Ezt követően először a bátyjánál, dr.Tovább olvasom
Nagyapja ismert tudós volt, a kislány 12 éves korában már beszélt latinul és görögül, fizikai, matematikai és filozófiai könyveket olvasott és joghallgató bátyja egyetemi tankönyveit tanulmányozta.Tovább olvasom
Az első amerikai nő, akit a jogászkamara tagjai közé felvettek. 1866-ban, az Iowa Wesleyan University elvégzése után a Simpson College hallgatója lett, ahol politikatudományt és jogot tanult.Tovább olvasom
Buenos Aires-ben született, spanyol anyától, francia apától. Gondos nevelésben részesült, a humán tárgyak vonzották, 12 évesen írta első verseit.Tovább olvasom
Az első, fiatalkorúakkal hivatásosan foglalkozó jogász volt Svájcban. Egy farmon született, tanítóképzőt végzett, majd, családja ellenkezése dacára, jogot tanult Bernben. Az egyetemen került kapcsolatba a politikával és a nőjogi mozgalommal.Tovább olvasom
Az első panamai és az első latin-amerikai nő, aki jogi doktorátust szerzett. 1918-ban elvégezte a tanárképzőt, a következő évben kezdte jogi tanulmányait az Escuela Nacional de Derecho-n.Tovább olvasom