Dénes Zsófia József Attila-díjas író, újságíró, irodalmár (1885-1987)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Dénes Zsófia József Attila-díjas író, újságíró, irodalmár (1885-1987)

december 11, 2018 - 23:16
Műveiben élénken megrajzolja a 20. század első felének irodalmi, kulturális életét.

Budapesten született, anyai ágon francia származású. Építészmérnök apja (aki a Duna szabályozásával foglalkozott) nem örült a lánygyereknek. Zsófia 1903-ban érettségizett, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amiket házassága miatt félbeszakított. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. (Unokatestvérénél, nál vendégeskedett a városban.)

 Énreám sohasem hatott lenyűgözően a nálamnál nagyobb erő. A velem való kényúri rendelkezést sohasem tűrtem békésen. Könnyen lázadtam, forrongtam, és nem adtam be a derekamat. Csak a teljes szeretetnek szereltem le. 

1913-ban megismerkedett Ady Endrével, de az eljegyzés végül (vagy mert Dénes anyja öngyilkossággal fenyegetőzött, vagy mert a költő lépett vissza) felbomlott. Végül egyáltalán nem bánta, hogy nem ő lett az "Ady-özvegy" - szakmai sikereket ért el és mozgalmas, hosszú életet élt. 1918-ban Szabó Ervin mellett bekapcsolódott a forradalmi munkába. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. A harmincas évektől több kötetben adta ki visszaemlékezéseit, önéletrajzát és a kortársai jellemrajzát. Háromszor megözvegyült, nyolcvan évesen még hozzáment egy nála harminc évvel fiatalabb festőművészhez, és még több mint húsz évet éltek boldogan együtt. 1982-ben József Attila-díjat kapott. 102 évesen hunyt el.  

Unokatestvére festőművész. 

Művei:

  • A láthatatlan kendő (kisregény, Budapest, 1932)
  • Élet helyett órák (visszaemlékezések, Budapest, 1935)
  • Az ismeretlen Ady (Ady Lajosné nevével, Budapest, 1942)
  • Akkor a hársak épp szerettek (visszaemlékezések, Budapest, 1957)
  • Zrínyi Ilona (életrajzi regény, Budapest, 1959)
  • Egyszeri kaland (önéletrajzi regény, Budapest, 1964)
  • Gyalog a baloldalon (önéletrajzi regény, Budapest, 1965)
  • Párizsi körhinta (önéletrajzi regény, Budapest, 1966)
  • Szivárvány (visszaemlékezések, 1970)
  • Úgy, ahogy volt (visszaemlékezések kortársairól, 1974)
  • Tegnapi újművészek (visszaemlékezések, Budapest, 1974)
  • El ne lopd a léniát (visszaemlékezések, Budapest, 1978)
  • Szivárvány Pesttől Párizsig (visszaemlékezések, Budapest, 1979)
  • Élet helyett órák - Talán Hellász küldött (visszaemlékezések, dokumentumok, Budapest, 1980)
  • Ami a százból kimaradt (tárcák, cikkek, Budapest, 1985).

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elvi Sinervo finn író, költő, fordító (1912–1986)

május 02, 2019 - 21:11

Helsinki egyik munkáskerületében született, gyerekkorától kezdve lelkes könyvtárhasználó volt. 1935-ben diplomázott a helsinki egyetem bölcsészkarán. 1930-tól a szociáldemokrata párt ifjúsági tagozatának a tagja volt, később a kommunista párt támogatója lett. Ugyanebben az időben jelentek meg első versei és elbeszélései, 1934-től a Kirjallisuuslehti című irodalmi lap állandó szerzője lett. 1936-ban egyik alapítója volt a baloldali kötődésű Kiila irodalmi társaságnak. Első kötete a munkáskörnyezetben játszódó Runo Söörnäisistä című novellagyűjtemény volt.

Lou Andreas-Salomé orosz/német pszichoanalitikus, író (1861–1937)

május 02, 2019 - 19:53

Előkelő szentpétervári család lánya, művelt és szép. Az első női hallgatók között volt a zürichi egyetemen, beutazta Európát. Tudósok, művészek tartoztak ismeretségi köréhez, Nietzsche, Wagner, Rilke és Freud bizalmas barátja volt. Termékeny író, regényeket, színdarabokat, esszéket, szakkönyveket, életrajzokat publikált, az első női pszichoanalítikusok egyike volt. 

Néhány munkája: Im Kampf Um Gott; Die Tarnkappe; Aus fremder Seele; Friedrich Nietzsche in seinen Werke; Die Erotik; Das "zweideutige" Lacheln der Erotik: Texte zur Psychoanalyse; Lebensrückblick.

Attalai Zita iparművész, cipőszobrász (sz. 1964)

február 18, 2018 - 21:23

1987-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola Textil tanszékén. Diplomamunkája egy 25 párból álló női cipőkollekció elkészítése volt. A főiskola elvégzése után is megmaradt a cipőtervezésnél, magyar cégeknek dolgozott.

Mivel később a hazai cipőgyártás gyakorlatilag megszűnt, önállósodott, új világot teremtett magának, a cipőszobrászatot. Cipőiben járni nem lehet, csak csodájukra járni.

Alkotásaival hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, a világ valamennyi neves kiállítótermében megfordult, több díjat nyert.