Reichard Piroska költő, műfordító, tanár (1884–1943)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Reichard Piroska költő, műfordító, tanár (1884–1943)

december 11, 2018 - 19:46

Beregszászon született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána gimnáziumi tanári állást kapott. 1909-ben védte meg Telamon históriája című doktori disszertációját. Első versei a Nyugatban jelentek meg, aminek állandó szerzője lett. Elbeszéléseket, meséket, tanulmányokat publikált, angol költőket és írókat fordított. 1932-ben megkapta a Baumgarten-díjat. A zsidótörvények megjelenése után öngyilkos lett. 

Néhány munkája: Az életen kívül; Őszi üdvözlet; A változó napokkal. 


Reichard Piroska: Találkozás

Egy arc, amelyet régen eltemettél,
kettősen eltemettél: messze temetőn
s szivedbe mélyen;
egy arc, amely csak könnyes álmaidban jár még vissza
S álmatlanul vivódó könnyes éjen;
az arc, amelyet sohasem feledtél,
az arc, amelyre egykor epedőn
fiatal szived a legelső tiszta
ábrándját glóriává szőtte; mely mint csillag,
úgy kisért sötét életeden végig,
mint temetőn madárdal, virágillat;
mondd, hogy lehet, hogy annyi év után
fáradt szived döbbenve feldobog,
mert az a régi szempár néz ismét feléd,
mondd, mit jelent, hogy szived felzokog?
csupán az élet fáradt körforgása
a régi arcnak ez az újult mása
vagy magános sápadt alkonyok
bánatja kápráztatja csak eléd?

Vagy sorsodban áll irva ez a homlok
ez az a szempár, mely lelkedbe láthat,
a kéz, mely sirodig vezet hiven;
örök a törvény, mi akkor megbomlott
és élted köre teljessé nem válhat,
mig az a sziv sziveden nem pihen.

dr. Hoffmann Edithnek, Nyugat, 1927/14. szám

 

Reichard Piroska

Téli dal

Szívemben téli hollósereg károg: 
kár - kár - kár érted,
az életed még nem is élted,
még egyre várod
és vége már,
kár - kár -

Az életed már elmult s egyre várod,
kár - kár -
csóktalan volt a nyár,
sosem volt párod,
kedvesedhez sosem hajoltál,
bölcső mellett sosem danoltál,
öntüzedben égetted el magad,
csak füstöd látták, csak hamvad maradt,
kár - kár -

Az életed? Csak meddő, zárt keringés,
magadból áradt és magadba fúlt,
most már csak fáraszt téged és csak untat,
és éjten-éjfelen
fejed fölött fehér karinges
csapat énekli már
a búcsúztató Circumdederuntat;
volt, volt, virág volt és lehullt
gyümölcstelen,
kár - kár -

Élő tetemed körülszálljuk,
fáradt kezed már el sem hesseget,
kár - kár -
húsod leszaggatjuk, szemed kivájjuk,
tengyászodból kelt hollósereged,
éles karmunk agyadba mélyed,
se nappalod nincsen, se éjed,
kár - kár - kár érted,
most, mire érted
az életedet, vége már,
kár - kár -
kár -

Nyugat, 1927/7. szám

További verseit lásd

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Hajnal Anna költő, író, fordító (1907–1977) 

február 01, 2018 - 14:05

A Nyugat harmadik nemzedékének jelentős alakja Gyepűfüzesen született. 1926-ban költözött Budapestre, angoltanításból tartotta fenn magát. Első versei az Álláspont és a Pásztortűz című lapokban jelentek meg. 1933-ban közölte először versét a Nyugat, attól kezdve állandó szerzője is lett. Első önálló kötete 1933-ban jelent meg Ébredj fel bennem, álom címmel. Egyik alapítója volt a Tóth Árpád Társaságnak, az összejöveteleket lakásán tartották, a tagok kortárs költők, írók, festők, tudósok voltak.

Ujfalvy Krisztina (Máté Jánosné) költő (1761–1818)

december 27, 2016 - 14:15

 

Híres székely nemesi család sarja, 1761-ben a Kis-Küküllő mentén, Szőkefalván született. Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A híresen szép fiatal lány szerelmes lett Haller László grófba, de az, noha viszonozta érzelmeit, mást vett feleségül, mert családja nem tolerálta a vallási különbségeket. Csalódásában, és a szülői nyomásnak engedve Krisztina feleségül ment a Mezőcsáváson gazdálkodó, művelt, gazdag Máté János földbirtokoshoz. A viharosra sikeredett házasságból egy kislánya született.

Urr Ida költő, orvos (1904–1989)

november 12, 2018 - 20:29
Urr Ida, költő

Kassán született, ott érettségizett, orvosi diplomát a budapesti egyetemen szerzett. Még egyetemi hallgató, amikor megjelenik első verseskötete. Kassán kezd praktizálni, a harmincas években Budapesten kap állást, komoly figyelmet szentelt a szociális kérdéseknek. A második világháború alatt a Svéd Vöröskereszt orvosa, zsidókat bújtat, sok ember életét menti meg. A háború után belgyógyász főorvos, a Magyar Gerontológiai Társaság tagja. Irodalmi munkásságát sem adta fel, több kötete jelent meg. A Yad Vashem 1989-ben a Világ Igaza címmel jutalmazta embermentő tevékenységéért.