Szvetlána Szavickája orosz űrhajós, az első űrsétát tett nő (sz. 1948)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Szvetlána Szavickája orosz űrhajós, az első űrsétát tett nő (sz. 1948)

augusztus 08, 2017 - 15:38

Már 17 éves korában, 14 km-es magasságból, azaz a sztratoszférából végzett ejtőernyős ugrást. 18 éves korában felvették a legjobb repülőmérnöki iskolának számító moszkvai repülési főiskolára. 1970-ben az angliai világbajnokságon tagja volt a szovjet nemzeti légi akrobatika csapatnak, világbajnok lett, az angol újságok Miss Sensation-nak becézték. Az egyetem elvégzése után tesztpilóta lett, számtalan világrekordot állított fel légcsavaros és szuperszonikus gépeken egyaránt, 20 különböző típusú gépre van jogosítványa. 1980-ban tagja lett az űrhajós csapatnak. Első űrrepülése 1982-ban volt, a második 1984-ben, ezen az úton majdnem négy órát töltött az űrhajón kívül. Mindkétszer a Szaljut-7 űrállomáson fordult meg, a második alkalommal egy csak nőkből álló legénységnek a parancsnoka volt. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Valentyina Tyereskova szovjet űrhajós (sz. 1937)

március 23, 2017 - 14:18

A világ első női űrhajósát többszáz közül választották ki. A követelmények a következők voltak: 30 évesnél fiatalabb, 170 centinél alacsonyabb, 70 kilónál nem több, fitt, gyakorlott ejtőernyős.  Mivel a Vosztok-3 űrhajó teljesen automatizált volt, pilótatudásra nem volt szükség. A jelentkezők közül végül öten kerültek be a hathónapos kiképzésre, melynek végén Valentyinát találtak a legalkalmasabbnak. Az űrhajót 1963. június 16-án indították, 3 napot töltött a világűrben miközben 48-szor kerülte meg a földet.

Első nőként a La Manche felett: Harriet Quimby pilóta

május 11, 2016 - 13:31

San Franciscoban a Dramatic Review, a  San Francisco Call és a Chronicle lapok munkatársa volt. 1903-ban New York-ba költözött, ahol a Leslie’s Illustrated Weekly alkalmazta fotós újságírónak. 1911-ben a Moisant School of Aviation-ban tanult repülni, sikeres vizsga után augusztus elsején az Aero Club of America-tól megkapta pilótaengedélyét. A Moisant International Aviators csapat tagjaként a repülést bemutató és népszerüsítő rendezvényeken vett részt. 1912. április 16-án hajtotta végre repüléstörténeti szenzációját a La Manche csatorna átrepülésével.

Amelia Earhart amerikai pilóta, az első ember, aki mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceánt átrepülte

július 30, 2016 - 12:01

Amelia Earhart 1897. július 24-én született a kansasi Atchisonban, kora gyermekkorát főként felső-középosztálybéli anyai nagyszüleinél töltötte testvérével, Muriellel. Anyja összeházasodott egy emberrel, aki rengeteget ígért, de az alkohol kötelékéből sohasem tudott szabadulni, emiatt többször elhagyta a férfit.