Johanna Dohnal osztrák politikus, feminista (1939–2010)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Johanna Dohnal osztrák politikus, feminista (1939–2010)

április 04, 2017 - 01:38
Ő hozta létre Ausztriában az első menedékházat bántalmazott nőknek.

1969-ben  Bécs XIV. kerületének képviselőjeként kezdte politikia karrierjét. Nevéhez fűzódik az első Frauenhaus létrehozása, mely bántalmazott nőknek adott menedéket. Több évig nőügyi miniszterként tevékenykedett. Kezdeményezésére szervezték meg az első nemzetközi konferenciát, amely a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakkal foglalkozott. Véleménye szerint:

„A nők egyenjogúsága és lehetőségekhez juttatása többet jelent, mint pusztán a születésszabályozáshoz való jog. A hatalom megosztását, a politikai vezetéshez való hozzáférést, a nők gazdasági függetlenségét jelenti.” 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Margaret Bondfield angol munkáspárti politikus, feminista (1873–1953)

március 25, 2017 - 01:06

Anglia első női minisztere munkáscsaládba született, 15 éves korában bolti eladóként kezdett dolgozni. Belépett a szakszervezetbe, ez volt a kezdete életreszóló kapcsolatának a munkásmozgalommal. A  Women's Trade Union League és a National Federation of Women Workers tagjaként harcolt a nők jogaiért. 1906 és 1909 között az Adult Suffrage Society elnöke volt. A Labour Party (Munkáspárt) tagjaként az első női parlamenti képviselők egyike volt, 1929-ben munkaügyi miniszterré nevezték ki. Elismert szónok volt, cikkeket, könyveket publikált. 

Andreina Ardizzone Emeri olasz ügyvéd, politikus, feminista (1936–1985)

december 31, 2016 - 20:34
Andrea Emeri (Fotó: Eleonora Gelmo)

A  dél-tiroli  politikus az 1970-80-as évek diák- és nőmozgalmának egyik vezetője volt. 1971-ben létrehozta az csoportot, 1973-ban Bolzanoban nőjogi tanácsadó központot szervezett, mely az országos Associazione Italiana per L’Educazione Demografica egyesület tagja lett. Az első ügyvédnők egyikeként ingyen jogi tanácsot adott a rászoruló nőknek, gyakran vállalta szakszervezetek képviseletét.

Adelheid Popp osztrák munkásnő, feminista (1869–1939)

december 27, 2016 - 00:57

A tizenötgyerekes bécsi munkáscsaládból származó lány tízéves korában kezdett dolgozni. Az SPÖ (Sozialdemokratischen Partei Österreichs) egyik gyűlésére bátyja vitte el. A párt vezetői felfigyeltek a jó fellépésű, a nők problémáiról hatásos beszédeket tartó fiatal lányra, segítették tanulni, továbbképezni magát.