Carrie Derick kanadai botanikus, feminista (1862–1941)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Carrie Derick kanadai botanikus, feminista (1862–1941)

április 04, 2017 - 00:28
A bonni egyetem megvédett doktori disszertációja ellenére megtagadta tőle a címet nő mivolta miatt.

Az első kanadai nő, aki egyetemi tanári kinevezést kapott. Clarenceville-ben született, az ottani tanítóképzőt végezte el. Ezután a McGill University hallgatója lett, 1890-ben az alap-, 1896-ban a mesterdiplomát szerezte meg. Ugyanabban az évben ő volt az első nő, akit az egyetem demonstrátorként foglalkoztatott. 1901-ben a bonni egyetemen elkészítette doktori disszertációját, de ezzel járó címet az egyetem nőknek nem adott. Az elkövetkező években a Harvard, a Royal Academy of Science és a Marine Biological Laboratory vendéghallgatója volt. 1912-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését a McGill egyetemen. Tudományos munkássága mellett komoly részt vállalt a nőjogi mozgalomban, évekig a Montreal Suffrage Association elnöke volt.  

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Emily Stowe kanadai orvos, feminista (1831–1903)

május 04, 2017 - 16:53

 után a második kanadai orvosnő. Ontario államban született, kvéker családban, ahol a szülők hat lányuk taníttatására nagy gondot fordítottak. Az USA-ban, Providence-ben szerzett tanári képesítést koedukált intézményben, ezután hét évig szülővárosa iskolájában dolgozott. A női jogok iránt 1852-ben kezdett érdeklődni, amikor a Victoria College visszautasította jelentkezését a neme miatt.

Az első női repülőgép-tervező: Elsie MacGill (1905–1980)

március 25, 2017 - 01:55

Az első nő volt, aki a torontoi egyetemen 1927-ben elektromérnöki diplomát szerzett, két évvel később a repülőmérnöki diploma is a kezében volt. A Fairchild Aircraft Ltd-nél kezdett dolgozni, majd 1939-től a Canadian Car and Foundry Co főmérnöke és az első női repülőgéptervező volt, nevéhez fűződik a Maple Leaf Trainer II repülőgép tervezése. A II. világháború idején ő volt a felelős a Hawker Hurricane vadászrepülőgépek tervezéséért és  gyártásáért. 1942-ben képregény is készült róla. Szüfrazsett nagyanyjához és anyjához hasonlóan feminista meggyőződésű.

Anyja nyomdokaiba lépett: Augusta Stowe-Gullen kanadai orvos, szüfrazsett (1857–1943)

május 04, 2017 - 16:58

Az első kanadai orvosnő, aki diplomáját hazai egyetemen szerezte meg. Anyja, , a második kanadai orvosnő és híres szüfrazsett volt. Augusta a torontoi Victoria College-ben diplomázott 1883-ban. A következő évben férjével New Yorkban gyerekgyógyászati posztgraduális képzésen vett részt.