Az első magyar szakképzett könyvtárosnő: Fischhof Ágota

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Az első magyar szakképzett könyvtárosnő: Fischhof Ágota

december 27, 2016 - 23:52

1895-ben született. Érettségi után könyvtárosi főiskolát végzett – javaslatára – Berlinben. Dolgozott a Königliche Bibliothekben is, majd 1918 őszétől Bécsben tanulmányozta a könyvtárakat. 1919 és1924 között Szegeden volt könyvtáros. A Szegedi Naplóban rendszeresen jelentek meg könyvismertetései, Juhász Gyula felkérésére ő rendezte a Szegedi Munkásotthon könyvtárának anyagát. Személye több művészt megihletett, felbukkant könyvekben - Móra Ferenc: Négy apának egy leánya, Balázs Béla: Kalandok és figurák - Juhász Gyula verset írt hozzá: Ex libris-Ágotának, Moholy-Nagy László portrét festett róla, Gergely Sándor pedig "légiesen nőies ex libris-szel ajándékozta meg". Férjhez menetele után abbahagyta a munkát. Még fél évszázadot élt: 1976-ban halt meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dixy Lee Ray amerikai biológus, környezetvédő, politikus (1914–1994)

szeptember 01, 2017 - 14:17

Az első nő, akit beválasztottak az amerikai Atomenergia bizottságba (Atomic Energy Commission), és 1973-ban annak elnöke is lett. Doktori dolgozatát a Stanford egyetemen készítette, majd 1947-től a University of Washington tanára lett. 1963-1972 között a Seattle Pacific Science Center igazgatója volt. Tudományos munkája mellett politizált is, 1976-ban megválasztották Washington állam kormányzójává. A korabeli újságok színes és szókimondó egyéniségnek mutatták be. 1980-ban veszített a választáson, visszatért a tudományos pályára. Utolsó könyve a savas eső veszélyeivel foglalkozott.

Madarász Margit, az első nemzetközi sikereket elérő magyar teniszező (1884–1959)

december 27, 2016 - 23:19

Az első nemzetközi sikereket elérő magyar teniszező 1884. augusztus 23-án született Budapesten. A számos hazai siker után a nemzetközi versenykeen is kipróbálta magát, 1902-től nyolc éven át tartó sikersorozatot produkált.  Neve lassan ismertté vált határainkon túl is - a legjobb európai játékosok között tartották számon -, mégis meglepetésszerű volt az egyik legjelentősebb tenisztornán, a német bajnokságon 1907-ben elért első helyezése. Így nyilatkozott a mérkőzés után: 

Banga Ilona biokémikus (1906–1998)

február 06, 2018 - 12:18
Banga Ilona biokémikus

Hódmezővásárhelyen születt, a szegedi egyetem természettudományi karának hallgatója volt 1924-től, 1925-27 között a bécsi egyetemet látogatta, 1929-ben készítette el doktori értekezését. 1931-től a szegedi egyetem Orvos-Vegytani Intézetben dolgozott Szent-Györgyi Albert mellett, 1940-ben kapta meg egyetemi magántanári kinevezését. Értékes publikációi alapján több külföldi intézet hívta meg, járt Bécsben, Liègeben, Oxfordban, Nápolyban.

Alapvető felismerései voltak, azonban a további kutatással Szent-Györgyi Straub-F. Brunót bízta meg.