Dudich Endréné Vendl Mária, geológus (1890–1945)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Dudich Endréné Vendl Mária, geológus (1890–1945)

július 26, 2016 - 18:40
Vendl Mária az elfeledett geológusnő, Götz Irén Júlia után a második nő, aki egyetemi magántanári kinevezést kapott.

Vendl Mária

Dudich Endréné Vendl Mária Gyergyóditrón született, Székelyföldön, ahol édesapja a polgári iskola igazgatója volt. A környék már régóta ismert volt különleges geológiai adottságairól, ami neves geológusokat is ide vonzott kutatásokat végezni. Székelyföld egyik legjellegzetesebb ásványának nevét is Vendl Mária szülőfaluja kölcsönözte, és máig a világ ásványtani irodalmában is ditroit néven ismert.

Példaképe négy évvel idősebb bátyja volt, aki a budapesti tudományegyetemen geológiát tanult. Érettségi után, testvére nyomdokain haladva, mineralógussá képezte magát. Középisko­lai tanári oklevelet szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudo­mány­egyetemen, ahol diplomamunkáját pályadíjjal jutalmazták (1913). A lőcsei, majd a szombathelyi gimnáziumban tanított, de behatóan foglalkozott a kristályszerkezetek ­tanulmányozásával és a meteoritkutatással. 1920-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtáránál állást ajánlottak fel neki.

Mindössze negyvenéves, amikor ( után) a második nőként egyetemi magántanárrá, később főállású tanárrá nevezték ki Deb­recenbe, ahol kristálytant oktatott. Aladár bátyja, Miklós öccse és férje után családjában a negyedik egyetemi tanár. Koch Sándorral közösen írták meg A drágakövek, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című könyvet, amiért 1935-ben Rauer-díjat kapott. 1938-ban saját kérésére nyugdíjazták. A szakma nagy jelentőséget tulajdonít tudománynépszerűsítő munkájának. 

Fő művei:

  • A vaskői aragonit kristályalakja (1926),
  • Kristálytani vizsgálatok a magyarországi kalcitokon (1927),
  • Adatok a hazai kalcitok kristálytani ismeretéhez (1932),
  • A drágakövek (társszerző: Koch Sándor) (1930) 
  • Magyarország meteoritgyűjteményei (1951).

1926-tól haláláig a Magyarhoni Földtani Társulat, a Természettudományi Társulat és az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének tagja.  

Az erdélyi születésű, első magyar egyetemi tanár 1945-ben hunyt el Sopronban. Életének a második világháború viszontagságai vetettek véget.

Emlékére a Magyarhoni Földtani Társulat 1964-ben háromévenként kiosztásra kerülő Vendl Mária-emlékdíjat létesített, amelyet a névadó által megkezdett úton legtovább jutó fiatal magyar geológusoknak ítélnek oda.

Alakját a kerámiaszobrász Józsa Judit mintázta meg, aki a szoborkompozícióba számos kalcitféleséget épített be. Ezt a technikát, művészi és hiteles ábrázolásra törekedve, a világon először Józsa Judit alkalmazta. A kutatónő az antikvitásban kedvelt Tudomány allegóriájaként elevenedik meg. Szeretett kalcitjai emelkednek Parnasszus hegyeként a magasba. Mezítelen jobb lábával földgolyót formázó ásványra támaszkodik. Bal karjával hátulról átöleli a kompozíció leghangsúlyosabb, különleges kristályszerkezetű kalcitját. Jobb kezében könyv. Egy boldog nagyasszony, akinek éltében minden álma beteljesült.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Máriám Mirzáháni (Maryam Mirzakhani) iráni/amerikai matematikus (1977–2017)

május 02, 2019 - 20:05

Teheránban született, középiskolás korában az első lány volt, aki hazáját képviselte a Nemzetközi Matematikai Olimpián, ahol 1994-ben és 1995-ben is aranyérmes lett. A helyi Sharif egyetem elvégzése után az Egyesült Államokban a Harvardon folytatta tanulmányait, 2004-ben védte meg Simple Geodesics on Hyperbolic Surfaces and Volume of the Moduli Space of Curves című doktori disszertációját, mellyel komoly nemzetközi elismerést szerzett. 2004 és 2008 között a Princeton egyetem tanára, 2008-tól a Stanford professzora volt.

Cornelia Clapp amerikai biológus, zoológus (1849–1934)

március 16, 2017 - 15:29

Az első és a második nő, aki az Egyesült Államokban természettudományos doktorátust szerzett, korának legelismertebb tengerbiológusának tekintették.  A Mount Holyokeban végzett 1871-ben, ott kezdett tanítani matematikát és természettudományt. Posztgraduális tanulmányait Syracuse-ban folytatta, ahol 1889-ben doktorált. 1896-ban a chicagoi egyetemen készítette el és védte meg második doktori  értekezését.  A Mount Holyokeban megszervezte a zoológiai tanszéket, 1904-től tanszékvezetőnek nevezték ki. 1888-as alapításától kezdve munkatársa volt a Marine Biological Laboratory-nak.

Ujfalvy Krisztina (Máté Jánosné) költő (1761–1818)

december 27, 2016 - 14:15

 

Híres székely nemesi család sarja, 1761-ben a Kis-Küküllő mentén, Szőkefalván született. Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A híresen szép fiatal lány szerelmes lett Haller László grófba, de az, noha viszonozta érzelmeit, mást vett feleségül, mert családja nem tolerálta a vallási különbségeket. Csalódásában, és a szülői nyomásnak engedve Krisztina feleségül ment a Mezőcsáváson gazdálkodó, művelt, gazdag Máté János földbirtokoshoz. A viharosra sikeredett házasságból egy kislánya született.