Németh-Kiss Pálma: a munkahelyi zaklatás nemcsak az én ügyem
Ez alkalomból a sértett, Németh-Kiss Pálma anyakönyvvezető az alábbi üzenetet juttatta el szerkesztőségünknek:
„Arra a kérdésre, hogy mit mondanék el, ha a másodfokon is meghallgatnának? Tudom, hogy erre nincs lehetőségem, de az alábbiakat:
Először is hiszek a magyar bíróság függetlenségében, hogy legalább itt nem a politika szövi át az ügyemet.
Csak annyit kérnék, hogy gondoljanak bele abba, ha ez velük, vagy hozzátartozójukkal történt volna meg, és eszerint hozzanak ítéletet.
Az öt év megaláztatását, rettegését, azt, hogy még a gyermekeim életét is féltenem kellett, semmilyen ítélet nem tudja jóvátenni.
Bízom abban, hogy a társadalmi elvárásnak is megfelelő ítélet születik, hiszen nagyon nagy a felháborodás, amiért az elkövető továbbra is polgármester maradhat. Csak 300 ezer Ft volt a kiszabott büntetés, annak ellenére, hogy a bíróság kimondta: bűnös.
Sajnos a munkahelyi zaklatás nem csak az én ügyem, hanem napi szinten több munkáltató követi ezt el a női beosztottakkal szemben, visszaélve a hatalmával. A nők felé az elvárás, hogy tűrjék, vagy menjenek el. Abba belegondolt már valaki, hogy ezen esetek miatt hány család élete ment tönkre, hány ártatlan gyermeknek kellett szenvednie, akár - a szülő munkanélkülivé válása miatt - éheznie, fáznia is? A mai világban a munkahely élet-halál kérdése, egy szülő enélkül nem tudja felnevelni gyermekét. A munkahely keresése pedig senkinek nem egyszerű, főleg ha a jelentkezőnek egyedül kell nevelnie a gyermekét, vagy gyermekeit.
Én hiszem, hogy igazságos döntés születik! Egy pillanatig sem hazudtam, első perctől mertem vállalni a nyilvánosságot és a poligráfos vizsgálatot is én kértem. Mindenki azt várja, hogy a bűnössége mellett a közügyektől is tiltsák el a polgármestert. Nagyon bízom benne, hogy ennyi szenvedést, amin családom és barátaim is keresztülmentek, többé nem kell egy nőnek sem átélni. Remélem, ezután az elszenvedett öt év után precedens értékű ítélet születik. Az igazságnak győznie kell!"
Az előzmények:
Németh-Kiss Pálma „állítása szerint 2017 májusában Czibere József bement hozzá az irodába, beszorította a sarokba, és fogdosni kezdte a mellét és a fenekét is. Védekezés közben megsérült a karja, erről látlelet is készült. Feljelentésében azt is elmondta, hogy a polgármester rendszeresen zaklatta őt.
A szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytató Csengeri Rendőrörs csak tanúként hallgatta ki a polgármestert az ellene folyó eljárásban, majd megszüntette a nyomozást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azonban elrendelte annak folytatását, határozatban pedig kimondta, hogy a nyomozás adatai szerint Czibere szeméremsértés vétségét és könnyű testi sértés vétségét megvalósította. Az ügy ezután átkerült a Fehérgyarmati Rendőrkapitányságra, itt hallgatták ki gyanúsítottként először Czibere Józsefet. Az asszony állításait az orvosi leleten kívül tanú, több áldozat és poligráfos vizsgálat is alátámasztotta, a nyomozás mégis több mint két éve folyik" - írta a 168 óra 2019-ben, amikor Czibere megnyerte az önkormányzati választást.
2021 novemberében a Mátészalkai Járási Bíróság elsőfokon megállapította Czibere József bűnösségét, és 300 ezer Ft-ops pénzbírságot szabott ki (nem éppen szigorú) büntetésként. A bűnösségét korábban tagadó polgármester a sajtó megkeresésére sem kommentálta az ítéletet.
UPDATE: 2022. április 13-án a bíróság másodfokon jóváhagyta az ítéletet, az jogerőre emelkedett. A bíró szigorúbb büntetést is adott volna, de az ügyész miatt ezt nem tehette.
Ennek ellenére bízom benne, hogy a példám minden nő számára tanulságul szolgál, és ezentúl egyikük sem fogja eltűrni a szexuális zaklatást. Hogy ki mernek majd állni a nyilvánosság elé. Mert a végén az igazság győz
– kommentálta az ítéletet Németh-Kiss Pálma a Naphíre.hu-nak.