Szolidaritás Orosz Bernadett-tel - ÚJRA

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Szolidaritás Orosz Bernadett-tel - ÚJRA

február 14, 2022 - 16:42
Találkozzunk február 17-én 8.30-kor a balassagyarmati bíróság épülete elött!

Már több mint két év telt el azóta, hogy K. István egykori alezredes Bujákon brutálisan bántalmazta, felismerthetetlenre verte volt partnerét, Orosz Bernadettet. A hatgyermekes miskolci édesanya és nagymama, mivel nem kapott megfelelő védelmet a hatóságoktól ("beszéltem vele, nem fogja bántani" - vélte elintézettnek az ügyet az egyik rendőr), közösségi oldalán közzétette fotókon a történteket. K. István erre - élve a magyar jogrendszer abszurd lehetőségével - becsületsértésért eljárást indított ellene. 

A Nőkért Egyesület akkor is fejezte ki a sértett mellett, és tesszük ezt most is Balassagyarmaton. 

Az életveszélyt okozó testi sértés ügyében vádemelésre csak most került sor - addig az elkövető mindvégig szabadlábon maradt, az előzetes letartóztatás - ahogy az Mo-n ilyen ügyekben lenni szokott - fel sem merült. A távoltartást is úgy kellett a sértettnek külön kérelmeznie. 

A Nógrád megyei főügyészség mindössze három és fél év börtönbüntetést kért az elkövetőre, aki azzal védekezik, hogy nem emlékszik semmire. 

Álljunk ki együtt Orosz Bernadett, és a kapcsolati erőszak minden sértettje mellett! Követeljük az áldozatok hatékony védelmét, és az elkövetők elrettentő erejű megbüntetését! 

A tárgyalás 9-től kezdődik. Időtartama alatt a bíróság épületénél fogunk maradni. A rendezvényt a tárgyalás végeztével zárjuk le. 

A járványhelyzetre való tekintettel kérjük a résztvevőket, hogy viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot!

Facebook-event: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nők Lázadása Újra (videóval)

május 16, 2013 - 23:00
Spronz Júlia (PATENT), Wirth Judit (NANE), Antoni Rita (Nőkért, Nők Lázadása), Lovas Nagy Anna (elnök Nők Lázadása). Fotó: Csöre András
Felháborodottan konstatáltuk, hogy a családon belüli erőszak törvény tárgyalásakor ismét gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el ("az emberek nem akarnak rendezetten élni", "a bántalmazásért a felliberalizálódott családmodell a felelős") - olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai között (vö. komondor, vö. Lázár: "a pártnak semmi köze hozzá, h ki mit csinál otthon"), és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson.