Lux Terka író

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Lux Terka író

december 30, 2019 - 00:18

Dancsházi Oláh Idaként született 1873-ban Szilágysomlyón. Életéről keveset tudunk, ez egybeesik az ő egykori szándékaival. Ugyanis élete büszkeségének nevezte, hogy magánéletét senki sem ismeri, mert, ahogy egy előadásában fogalmazott, „cím, név, rang barátok nélkül, pusztán a tehetsége erejével jutott el a mai polcra”.

Apja Bem seregében harcolt, ő maga nehéz anyagi viszonyok között nőtt fel, tizenhat évesen férjhez ment. 1889-ben kötött házasságának felbontása után kezdett írni. 1893—96-ban megjelent tárcáit (Arad és vidéke, Pécsi Napló, Debreceni Ellenőr) még Oláh Ida néven írta. 1900-tól írásai főként a Pesti Hírlapban jelentek meg, évtizedeken át ott dolgozott. 1913-ban rövid ideig a Színház c. lap főszerkesztője. Novellákat, tárcákat, meséket adott közre, a 20. század elejétől pedig regényeket is írt, elsősorban az elidegenítő városi életről, és abban a nők nehézségeiről. Munkájában rendre megjelenik a korszakban szárnyra kapó antiszemitizmus elutasítása. 

„Nem tanított, nem vezetett senki, nem utánoztam senkit, és mindig erősen vigyáztam, hogy idegen hatás alá ne kerüljek. A magyar íróművészek közül Jókait s Kiss Józsefet szerettem, s a külföldiek közül a francia klasszikusokat és az oroszokat.”, írja rövid önéletrajzában.

A szociáldemokrata nőmozgalom aktivistájává vált, támogatta a nők egyenjogúságát, de a több ponton összekülönbözött. Nem tartotta sürgősnek a szavazati jog megszerzését, és kifejezetten ellenezte az iskolai szexuális felvilágosítást.  

Néhány műve: 

  • Leányok 
  • Budapesti fotográfiák
  • Budapest: Schneider Fáni regénye 
  • Amire születtünk 
  • Küzdelem az élettel
  • Marcsa gondolatai
  • Lenci naplója 
  • Nápoly és Buda

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dénes Valéria festőművész (1885–1915)

november 29, 2016 - 21:17

Budapesten született jómódú családból, rendkívül gondos nevelést kapott.  

Szablya Frischauf Ferenc festő magániskolájában tanult, aki rögtön felfigyelt a megszokottól eltérő képességeire, eredetiségére. Már 1903-ban, első kiállításán elismerő kritikákat kapott. 1906 és 1911 között a Kéve művészegyesület tagja volt. Dolgozott Nagybányán, majd 1910-ben Párizsban Matisse tanítványa volt. Itt ismerkedett meg a kubizmus első magyar képviselőjével, Galimberti Sándorral, akivel 1911-ben házasságot kötöttek. 1914-ben 77 képet állított ki a Nemzeti Szalonban.

Aileen Palmer ausztrál költő, író, fordító, aktivista (1915–1988)

április 22, 2019 - 13:22
Aileen Palmer anyjával, Nattie Palmerrel és Pushkin nevű macskájával

A Melbourne-i egyetemen diplomázott francia nyelv- és irodalomból 1935-ben. Tudott még németül, spanyolul és oroszul. Diákkorában kapcsolódott be a munkásmozgalomba, belépett a kommunista pártba, tagja volt a baloldali Victorian Writers’ League-nak. Európába utazott, Londonban antifasiszta tömeggyűléseken vett részt, Ausztriában és Spanyolországban fordítóként dolgozott.  A spanyol polgárháborúban a Nemzetközi brigádok egészségügyi csapatának tagja volt, Last Mile to Huesca címmel írt erről regényt. A II. világháborúban Angliában mentőautóvezető volt.

Farkas Edith, a Szociális Missziótársulat alapítója, író (1877–1942)

május 07, 2019 - 23:18

1877-ben született nemesi családban. Egyedüli gyerek volt, amit sajnált ugyan, de ez alkalmat adott neki a magányos elmélyülésre. Tanulmányai alatt szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel és a nyomorral, ezért belépett a szegényeket segélyező Szent Erzsébet Egyesületbe. Társadalmi osztálya és kora általános felfogása ellenére tovább akart tanulni: a soproni Orsolyáknál szerzett tanítónői oklevelet.