Hilda Sachs svéd újságíró, feminista (1857–1935)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Hilda Sachs svéd újságíró, feminista (1857–1935)

március 12, 2018 - 22:47
Az 1899-ben Rómában tartott nemzetközi újságíró konferencián ő volt az első női delegált.

Hilda Gustafva Sachs Engströmben született, kereskedőcsalád lánya. 1878-1881 között a Högre lärarinneseminariet tanulója volt, végzés után tanítónőként dolgozott. 1886-ban házasságot kötött Carl Fredrik Sachs-szal, aki 1893-ban meghalt.

Hilda családja eltartására újságírói munkát vállalt, a Dagens Nyheter, Nya Dagligt Allehanda, Svenska Dagbladet, Stockholmbladet lapoknak dolgozott. 1895 – 1899 között Párizsban, 1908 – 1910 között Rómában volt külföldi tudósító. Az 1899-ben Rómában tartott nemzetközi újságíró konferencián ő volt az első női delegált, a Nya Dagligt Allehanda című lapot képviselte.

Újságírói munkája mellett verseket, regényeket, elbeszéléseket publikált. Fordítással is foglalkozott, többek között George Sand, Honoré de Balzac, Émile Zola műveit ismertette meg a svéd közönséggel.

Sokat tett a nők helyzetének javításáért, 1902-ben egyik alapító tagja volt a Föreningen för kvinnans politiska rösträtt szüfrazsista egyesületnek, 1912-1921 között a vezetóség tagja volt. Rendszeresen küldöttt tudósításokat a nemzetközi nőkongresszusokról. A Kvinnornas diskussionsklubb és a Svenska kvinnors medborgarförbundelnökségi tagja volt.

Néhány munkája: Dikter; Evig sommar: en kärlekshistoria; Marta; Den besegrade lyckan; Kvinnornas rösträtt: svar till herr Adolf Hallgren; Den svarta domen: männens skuld och kvinnornas straff; Kvinnoporträtt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ellen Anckarsvärd svéd feminista (1833–1898) 

december 27, 2017 - 00:03

A svéd feminista mozgalom egyik úttörője és vezető alakja értelmiségi családba született. Egyik alapítója volt 1873-ban az első svéd nőjogi szervezetnek, a Föreningen för gift kvinnas äganderätt-nak, melynek titkárává választották. Komoly szerepe volt 1884-ben a legjelentősebb svéd feminista egyesület, a -förbundet megalakításában is, ahol az elnökhelyettesi posztot töltötte be.

Sofia Gumaelius svéd vállalkozó, szüfrazsista (1840–1915)

december 23, 2017 - 19:33
Sofia Gumaelius

1877-ben alapította meg a világ egyik legrégebbi reklámügynökségét, a Nya annonsbyrån, landsortspressens egen annonsförmedlare-t. Az általában csak Gumaelius Annonsbyrå vagy Gumaelius néven emlegetett vállalkozást egyedül kezdte, két bérelt szobában Stockholm régi negyedében. Az üzlet beindult, néhány hónap múlva már alkalmazottat kellett felvennie, egy éven belül jóval nagyobb helyre is szüksége volt. Kínosan ügyelt a hírnevére, hiteles adatokkal dolgozott, a fogyasztók tudták, megbízhatnak benne.

Paule Mink francia újságíró, kommünár, feminista (1839–1901)  

április 29, 2017 - 22:50

Anyja francia arisztokrata, apja emigráns lengyel katonatiszt volt. Otthonában, magántanároktól kapott alapos nevelést. Fiatalon kötött házassága egy lengyel nemessel hamar felbomlott.

1866-ban lett tagja a Société de la revendication des droits de la femme (Egyesület a nők jogainak követeléséért) feminista szervezetnek, melynek fő célja a nőnevelés volt.

A radikális feministák képviseletében lett ismert szónok, egy szabadkőműves páholynak is tagja volt.