Maria de Lurdes Mutola mozambiki atléta (sz. 1972)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria de Lurdes Mutola mozambiki atléta (sz. 1972)

október 16, 2017 - 15:00

Szülővárosáról kapta becenevét, a „Maputoi express”-t. Gyerekkorában fiúcsapatokban  futballozott, 14 évesen kezdett atletizálni, a következő  évben már második volt az Afrikai játékokon.  Ő az egyik a világ négy sportolója közül, aki hat olimipián vett részt. A 800 méteres síkfutás specialistája volt, ebben a számban minden idők egyik legjobbjának tekintik. Kilencszer volt világbajnok, négy egymást követő évben nyerte meg az IAAF világkupát, kétszer nyert a Nemzetközösségi játékokon. 1966-ban bronzérmes, 2000-ben Sydneyben aranyérmes volt az olimpián. 2003-ban, mivel az év valamennyi jelentős versenyén veretlen volt,  elnyerte az IAAF egymillió dolláros díját. Alapítványt hozott létre mozambiki fiatalok sportolásának és egészségük megőrzésének segítésére. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Buchi Emecheta nigériai/angol író (1944–2017)

július 20, 2019 - 12:30

Buchi Emecheta (ejtsd: bucsi e'mecseta) Lagosban született ibo szülőktől. 11 éves korában eljegyezték, 16 évesen férjhez ment. Angliába emigráltak, hat év alatt öt gyereket szült. Kezdeti írói próbálkozásait férje tiltotta, kéziratait elégette. Sikerült kiszabadulni a bántalmazó kapcsolatból, dolgozott, tanult, a New Statesman rendszeresen közölte írásait. 1972-ben a londoni egyetemen szociológiából diplomát szerzett, 1991-ben védte meg doktori értekezését. 1986-ban Head Above Water címen jelent meg önéletrajza.

Dawn Fraser ausztrál úszó (sz. 1937)

szeptember 29, 2017 - 23:19

Az ausztrál úszólegenda volt az első sportoló, aki három egymást követő olimpián nyert aranyérmet ugyanabban a számban (100 m gyors). A nők közül először neki sikerült száz méteren az egyperces álomhatáron belül úszni – 110 yardon 59.9 másodpercet ért el. Olimpiákon 4 arany- és 4 ezüstérmet szerzett, 39 világrekorddal (ebből 27 egyéni) büszkélkedhet. A sportág fenegyerekének tartották. A tokioi olimpián megvádolták, hogy állítólag ellopott egy zászlót a császári palotanál, letartóztatták, de nem indítottak eljárást ellene, sőt a császár a zászlót is neki ajándékozta.

Billie Jean King amerikai teniszező, feminista (sz. 1943)

november 19, 2016 - 22:40

Több, mint húsz évig tartó pályafutása alatt számtalan győzelmet aratott. Egyedül Wimbledonban 20 alkalommal – 6 egyéni, 10 páros, 4 vegyespáros – nyert. A Women’s Liberation támogatója, rendkívül sokat tett azért, hogy a női teniszt a férfiakéval egyenrangúnak ismerjék el és ez a pénzdíjakban is kifejeződjön. 1973-ban Bobby Riggs-el játszott, aki kijelentette, nincs olyan nő, aki őt legyőzné. A nagy publicitást kapott mérkőzésnek The Battle of the Sexes (a nemek harca) címet adták, és Billie Jean King nyerte.