Helen Battle kanadai professzor, zoológus (1903–1994)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Helen Battle kanadai professzor, zoológus (1903–1994)

augusztus 28, 2017 - 23:48
Az első kanadai nő, aki tengerbiológiából doktori fokozatot szerzett.

A University of Western Ontario tanára és kutatója volt több, mint ötven éven át. Kutatásairól írt publikációit gyakran sajátkezű rajzaival illusztrálta. 1961-ben egyik alapítója, és néhány évig elnöke volt a Canadian Society of Zoologists-nak. Megjelenéséig a zoológia a férfiak terepe volt. Egyetemi tanárként fontosnak tartotta a nőhallgatók érdeklődésének felkeltését tudományága, egyáltalán a természettudományok iránt.  Büszke volt arra, hogy sok tanítványa ért el komoly sikereket Kanadában és szerte a világon egyaránt. A  Canadian Museum of Natural Science a legjelentősebb tudósnők közé választotta őt. 

 

 

Cornelia Clapp amerikai biológus, zoológus (1849–1934)

március 16, 2017 - 15:29

Az első és a második nő, aki az Egyesült Államokban természettudományos doktorátust szerzett, korának legelismertebb tengerbiológusának tekintették.  A Mount Holyokeban végzett 1871-ben, ott kezdett tanítani matematikát és természettudományt. Posztgraduális tanulmányait Syracuse-ban folytatta, ahol 1889-ben doktorált. 1896-ban a chicagoi egyetemen készítette el és védte meg második doktori  értekezését.  A Mount Holyokeban megszervezte a zoológiai tanszéket, 1904-től tanszékvezetőnek nevezték ki. 1888-as alapításától kezdve munkatársa volt a Marine Biological Laboratory-nak.

Alice Wilson kanadai paleontológus, geológus (1881–1954)

augusztus 29, 2017 - 00:04

Torontoban és Chicagoban járt egyetemre, 1909-től a Geological Survey of Canada állami irodánál kezdett dolgozni, és onnan is ment nyugdíjba 1946-ban. Kutatási témája elsősorban a paleozoikum (földtörténeti ókor) volt, munkájáról több cikket és könyvet írt. Sokat utazott, előadásokat tartott, elismert alakja lett a geológia népszerűsítésének is.  1937-ben ő volt az első nő, akit a Royal Society of Canada tagjává választottak. 

Anna Atkins angol botanikus, fényképész (1799–1871)

március 15, 2018 - 21:16

Valószínűleg ő az első, aki fényképekkel illusztrált könyvet publikált, és talán az első nő, aki fényképet készített. Apja nevelte, aki ismert tudós, a Royal Society titkára volt. Anna alapos botanikai ismeretekre tett szert, fő témája az algák kutatása volt. Henry Fox Talbot feltaláló megismertette vele a fényképezés korabeli technikáját, melyet felhasználva publikálta első könyvét British Algae: Cyanotype Impressions címmel 1843-ban.

Az első európai professzornő: Laura Bassi olasz tudós (1711–1779)

április 19, 2017 - 23:22

Az első nő, aki európai tudományegyetemen professzori kinevezést kapott. Bolognában született, apja jómódú ügyvéd volt, aki széleskörű nevelést biztosított neki. Laurát különösen a természettudományok érdekelték, alapos tudásra tett szert. Tanárai javaslatára megpályázott és elnyert egy állást az egyetem anatómia tanszékén. Két évvel később a filozófia tanszék oktatója lett. Férjhez ment egy egyetemi kollégájához, nyolc gyereket szült. Az egyetem különleges engedélyével otthon taníthatta a hallgatókat, ennek megkönnyítésére házában saját laboratóriumot állított fel.

A csillagászat mindenkié: Helen Sawyer Hogg (1905–1993)

július 30, 2017 - 19:08

A Mount Holyoke College-ban végzett, doktori értekezését  1931-ben a Radcliffe-ban védte meg. A Dunlop Observatory munkatársa volt, és a torontoi egyetemen csillagászatot tanított. Az első nő volt, akit asztronómiai tudományos társaság elnökévé választott. Tudományos publikációin kívül ismeretterjesztő cikkeket is írt, a Toronto Starban volt heti rovata. The Stars Belong to Everyone című könyvében mindenki számára érthetően mutatja be a csillagászatot. Ő volt az első kanadai nő, akiről kisbolygót neveztek el.