Auguste Schmidt német tanár, feminista (1833–1902)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Auguste Schmidt német tanár, feminista (1833–1902)

május 23, 2016 - 22:50

Porosz katonacsalád lánya, tanári oklevelének megszerzése után Poznanban tanított. 1861-ben Lipcsébe költözött, ahol egy leányiskola igazgatójának nevezték ki (egyik tanítványa volt). 1866-ban Louise Otto-Peters-szel megalapították az Allgemeiner Deutscher Frauenverein-t (Német nők szövetsége). Céljaik között szerepelt a nők többszintű oktatása, azaz szakma tanulása, közép- és felsőfokú tanulmányok végzése, a dolgozó nők érdekeinek képviselete. 1894-ben ő volt az első elnöke a Bund Deutscher Frauenvereine-nek (Német nőszervezetek szövetsége), mely 34 szervezetet tömörített.

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nemzeti közétkeztetést és mosodákat! Desirée Gay francia feminista

március 31, 2017 - 22:57

Párizsban született, varrónő volt a szakmája. Sokat olvasott, foglalkoztatta a nők helyzete a társadalomban. 1831-ben lett az utópista szocialista Saint-Simon követője. Hamar rájött, hogy a mozgalomban a nők nem lehetnek döntéshozók, ezért társaival meglapították a Tribune des femmes egyletet, melynek legfontosabb célja a nők érdekeinek képviselete volt. Az 1848-as forradalom idején javaslatot tett a dolgozó nők életének megkönnyítését szolgáló olcsó nemzeti éttermek és mosodák felállítására. Egyik alapítója volt a Voix des Femmes című lapnak.

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.

Bohém fotográfusból a nők jogi tanácsadója: Sophia Goudstikker

április 04, 2017 - 00:39

1865-ben született. Barátnőjével, Anita Augspurggal közös fotószalont nyitott, a korabeli Németországban ez volt az első, nők által vezetett komoly vállalkozás.  Münchenben  az Elvira szalon a bohémvilág találkozóhelye lett, ahol egyaránt megfordultak az értelmiség, a művészvilág és a bajor uralkodócsalád tagjai. Az üzlet mellett a nőjogi mozgalom aktív szereplője volt. 1894-ben a Verein für Fraueninteressen alapító tagja, a Verein für Frauenstimmrecht tagja volt, ő szervezte meg 1899-ben Münchenben az első nőnapot.