"Az erőszak nem válogat!" - Antoni Rita beszéde az Együtt az Állatkínzás Ellen! szegedi rendezvényén

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

"Az erőszak nem válogat!" - Antoni Rita beszéde az Együtt az Állatkínzás Ellen! szegedi rendezvényén

február 22, 2016 - 22:03
2016. február 20-án állatvédő egyesületek országos tüntetéssorozatot tartottak több városban az állatkínzás ellen és az állatvédelmi törvény szigorú alkalmazásáért. A Dél-Alföldi Állatvédőrség, tudatában annak, hogy az erőszak különböző formái összefüggnek, egyesületünket is felkérte a csatlakozásra.

Együtt az állatkínzás ellen, Szeged, 2016. febr. 20.

Talán többen emlékeznek gyerekkorukból „A rest macska” vagy „A lusta lány” című történetre, melyben a makrancos ifjú feleséget a férj úgy leckézteti meg, hogy felszólítja a macskát különböző otthoni munkák elvégzésére. Miután az állat nyilván nem teljesíti a feladatokat, a férj ráköti az asszony hátára köti és elveri. Az állattal szembeni kegyetlenkedés kedvesnek, komikusnak beállított, egyben hatékony javító célzatú elem: a feleség – aki a környezetétől hiába kér segítséget, még hálásnak is kell lennie, amiért nem ő maga kapta a verést –, megsajnálja a macskát, és végül megtanul háztartást vezetni. A történet a hispán folklórban is megtalálható, ott azonban a férj a kutyát, a macskát, majd a saját kedvenc lovát is (miután azok úgymond megtagadják a parancsát) demonstratív céllal leszúrja és feldarabolja, hogy e vérengzéssel kellőképpen előre megfélemlítse és néma, vak engedelmességre kényszerítse a zsémbes hárpia hírében álló feleséget. A környezet az akciót sikerként értékeli, a zsarnoki hatalmát ily módon megszilárdító férjet pedig irigyli és szembeállítja a kinevetésre méltó, puhány papucsférjjel.

Ma ugyan már egyre többen tudjuk, hogy a nők egyenrangúnak tekintése és az állatokkal való gyengéd bánásmód távolról sem méltatlan egy férfihoz; viszont aki azzal áltatja magát, hogy a nők elleni erőszak és az állatkínzás társadalmi helyeslése és elfogadottsága csak a mesékhez illetve csak a múlthoz tartozik, sajnos téved. Mind a nők elleni erőszak, mind az állatkínzás nagyon is áthatja a valóságot és a jelent, és büntetlenségük, bagatellizálásuk egymást erősíti.

A hatalom egyformán közönyös, az igazságszolgáltatás pedig egyformán elnéző az asszonyveréssel és az állatkínzással szemben: hazánkban mindkettőt csak civil nyomásra sikerült bűncselekménnyé nyilvánítani, és mindkét esetben elmondható, hogy a létrejött törvény majdhogynem csak írott formaság maradt.  

2003-ban az első civil akció, amiben részt vettem, az állatvédelmi törvény szigorításáért folytatott aláírásgyűjtés volt. 2004. április 1-jével életbe is lépett a módosítás, miszerint börtönbe kerülhet, aki gerinces állatot kínoz. A kezdeményezés elsöprő társadalmi támogatottságot élvezett: a többi aláírásgyűjtőhöz hasonlóan magam is tapasztalhattam, hogy az ív aláírását gyakorlatilag senki sem utasította vissza. Ennek ellenére, hiába valósult meg a törvény szigorítása, közel tíz évig szinte egyáltalán nem, csak az utóbbi egy-két évben lehetett hallani letöltendő börtönbüntetés kiszabásáról.

Népi kezdeményezés nyomán született meg a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállása is; immár közel sem egyöntetű társadalmi támogatással. A kezdeményezést a parlamenti képviselők közül sokan bagatellizálták, kinevették, és a probléma orvoslása végett elküldték a nőket sok gyereket szülni. Sok munkát fektettünk – vállalva a kékharisnyánál jóval degradálóbb minősítéseket –, abba, hogy a kodifikáció az áldozatvédő civil szakértők érdemi bevonásával történjen, 2013 nyarán mégis egy több sebből vérző törvény lépett életbe, és a bírók még ezt is vonakodnak a gyakorlatban alkalmazni. Miért is csodálkoznánk: ha a mindenki által elítélt állatkínzókat nem igyekeznek példásan megbüntetni, mit is várjunk a kultúránkban gyakran mentegetett asszonyverők esetében? A téma iránti általános közöny mellett is felháborodást eredményezett a minap, hogy egy politikus a legegyértelműbb bizonyítékok dacára megúszta az élettársa súlyos és ismételt bántalmazását 420 ezer Ft-os pénzbüntetéssel.

A történetben szerepelt egy vak komondor is, akiről jól tudjuk, hogy semmi köze nem volt az asszony arc- és járomcsontöréséhez, azt viszont nem tudjuk, hogy miként vakult meg és miért, hogyan halálozott el nem sokkal a botrány kirobbanása után. Ennek senki nem nézett utána – pedig lehet, hogy kellett volna.

Az erőszak ugyanis nem válogat. Aki állatot bántalmaz, ötször nagyobb eséllyel fog embert is: számos erőszakos elkövető és gyilkos állatkínzóként kezdi a karrierjét. Az áldozatsegítő szakemberek az állatokkal szembeni türelmetlenséget illetve az állatok bántalmazását figyelmeztető jelnek tekintik, amely arra utal, hogy az illető nagy valószínűséggel attól sem riad vissza, hogy a párjára vagy a gyerekére kezet emeljen. Ez fordítva is igaz; a feleség- és gyermekbántalmazók mellett az állatok sincsenek biztonságban: a lelki erőszak egy gyakori formája, hogy a bántalmazó a család kisállatát – aki pedig  nem ritkán a szeretet és a vigasz egyetlen forrását nyújtja az áldozat számára – kínozza, megöli, vagy ezzel fenyegetőzik. Az áldozatot gyakran az is visszatartja a meneküléstől, hogy nem tudná magával vinni az állatát, és fél őt a bántalmazóra hagyni. Az összefüggés közvetett is lehet: ha az állatkínzó egy gyerek, okkal feltételezhető, hogy otthon a szülei bántják őt, vagy bántalmazás tanúja. A bántalmazó minta ráadásul felnőttkorban gyakran megismétlődik mind az emberek, mind az állatok vonatkozásában. A rossz minta ugyanakkor senkit nem ment fel a felelősség alól, már csak azért sem, mert számos olyan ember van, aki gyerekként erőszak áldozata vagy tanúja volt, és felnőttként mégsem bánt senkit. Az erőszakra nincs mentség.

Az áldozathibáztató, elkövetőmentegető társadalmi attitűd, az „asszony verve jó” kultúrájában a bántalmazott nők jellemzően hamarabb beszélnek a környezetükből valakinek arról, hogy a partnerük a háziállatukat bántja, mint azt, hogy őket. Az Egyesült Államokban ezért állatkínzásos eseteknél automatikusan vizsgálat indul arra nézve, hogy az elkövető a családtagjait bántalmazta-e. Magyarországon még kevéssé elismert tény, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában azonban már a hatósági intézkedések során is figyelembe veszik, hogy a családon belüli erőszak és az állatkínzás, azaz az emberek és az állatok bántalmazása összefügg. Hazánkban az Országos Állatvédőrség jó példával jár elöl, hiszen rögtön a Facebook-oldaluk borítóképén fogadja az az információ a látogatót, hogy „az állatkínzók 80%-a családon belüli erőszakban is érintett” – ugyanakkor még nagyon sok munka vár ránk, hogy a gyakorlatban is megvalósítsuk az itthoni áldozatsegítő szervezetek és állatvédő egyesületek összefogását.

Mit tehetünk addig is a mindennapokban? A nők elleni erőszakon felháborodó ismerőseinket próbáljuk érzékenyíteni az állatvédelem terén is – hiszen ha időben megállítunk egy állatkínzót, nagy eséllyel megakadályozzuk a jövőbeni, vagy már zajló családon belüli erőszakot is. Állatvédő ismerőseinket pedig próbáljuk érzékenyíteni a feleségbántalmazás témakörében: ha közbelépünk, amikor egy nőt az utcán vagy a szomszédban ver a férje, nagy eséllyel akadályozunk meg egyúttal állatbántalmazást is. Minden elnyomás egy tőről fakad: a felsőbbrendűség képzetéből. Állítsuk meg abban a formában, amilyenben találkozunk vele.

Fontoljuk meg Alice Walker szavait:

Az állatok önmagukért léteznek. Nem az emberekért vannak a világon, ugyanúgy, ahogy a feketék sem a fehérekért, és a nők sem a férfiakért.

 

 

 

Nők az állatkínzás ellen - okt. 4.: az Állatok Világnapja

október 03, 2011 - 23:00
Állatkínzás-ellenes tüntetés, 1919 (Forrás: Cruelty-Free International)

A családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállásáért való küzdelem során a Nők Lázadása Csoport felületein olvasható hozzászólásokban is többször felmerült az az érv, hogy "míg a nőket nem védi semmi, állatvédelmi törvény bezzeg van." Ezt én - aki feminista vagyok ÉS állatvédő - egy nagyon rossz megközelítésnek gondolom. Hogy miért? Ezt szeretném elmondani okt. 4., az Állatok Világnapja alkalmából.

Nők Lázadása Újra (videóval)

május 16, 2013 - 23:00
Spronz Júlia (PATENT), Wirth Judit (NANE), Antoni Rita (Nőkért, Nők Lázadása), Lovas Nagy Anna (elnök Nők Lázadása). Fotó: Csöre András
Felháborodottan konstatáltuk, hogy a családon belüli erőszak törvény tárgyalásakor ismét gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el ("az emberek nem akarnak rendezetten élni", "a bántalmazásért a felliberalizálódott családmodell a felelős") - olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai között (vö. komondor, vö. Lázár: "a pártnak semmi köze hozzá, h ki mit csinál otthon"), és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson.