Mielőtt valakit elragad az egyre inkább elharapozó ideológiai divathullám, és a hagyományos, veretes értékek nevében elkezdi romantizálni az otthonmaradó, "karrierjének" (általánosító szitokszó) átszellemült mosollyal búcsút intő, önalárendelő családanya képét, esetleg a mindennapi güriként megtapasztalt (valószínűleg rosszul megválasztott) munkától megfáradva nőként kívánatosnak tartaná ezt az életformát, a házasság és az anyaság efféle kizárólagos megélését; nem csak Beauvoir A második nem c. művét érdemes fellapoznia, de szintén hasznos néhány olvasmány (pl. Charlotte P. Gilman A sárga tapéta c. novellája) erejéig visszatekintenie azokra az időkre, amikor a nőknek még nem volt más választásuk.  Tegnap az SZTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék szervezésében, az "et al" nevet viselő, e félévben a kísértetek témáját körüljáró rendezvénysorozat első alkalma keretében  a magyarországi genderkutatás jeles képviselőjétől, Séllei Nórától (Debreceni Egyetem) hallhattunk előadást, mely újfent előidézte számomra az iménti gondolatot. De mi köze mindennek az előadás címében megjelenő "kísértetekhez", kérdezhetné a rémtörténetek lelkes rajongója, akinek a feminizmus esetleg jóval kevésbé dobogtatja meg a szívét, netán a puszta asszociációra is fanyalog.

A horror műfaj illetőleg rémtörténet elődjének is tekinthető gótikus regény divatja 1764-ben vette kezdetét Horace Walpole Az otrantói várkastély c. művével. A "gótikus" szó történelmi eredetú: elsőként a Római Birodalom hatalmát megdöntő barbár törzsekre utalt. Az építészetben az égbe törő katedrális a reneszánszban vélelmezett téves asszociáció nyomán kapta ugyanezt az (akkor elmarasztaló) jelzőt. A szentimentális elemekkel is átszőtt gótikus regényre a távolított tér-idő jellemző, színhelye egy középkori, elszigetelt kastély, ahol egy domináns "rémúr" tartja rettegésben az előle menekülni igyekvő hősnőt, kinek természetfeletti lények és jelenések sietnek segítségére. (A kifejezés utalhat még a különböző irodalomtörténeti korokon átívelő írásmódra, és a szubkultúrából kiinduló kortárs összművészeti jelenségre is.) A előadó értelmezése szerint a "gótikus" kifejezés lényege rend és rendezetlenség, civilizált és civilizálatlan egyesítése, nem mellesleg energiát adó, kitörési lehetőséget nyújtó összekapcsolása lenne, mely tetten érhető abban, ahogyan a rendkívüli szabályosság benyomását keltő katedrálisokról groteszk, ördögszerű alakokat formázó vízköpők vigyorognak le ránk. A gótikus regény pedig felteszi a kérdést: mi történik a látszólag kifinumult színfalak mögött - például a nukleáris család intézményében?

A gótikum mint irodalomtörténeti korszak ugyanis egybeesett a privátszférába zárt középosztálybeli női olvasók és írók! megjelenésével. Narratív jellegzetességeinek bemutatása után az előadó kihangsúlyozta: a gótikus regény (mint részben a gótikus építészet is) rámutatott arra, hogy a korban uralkodó felvilágosodás-eszménnyel ellentétben nem minden racionalizálható. A műfaj egyfajta kódként funkcionált, mellyel kimondhatóvá váltak a (társadalom által) kimondhatatna(ná tett) tudatttartalmak. Ezen elfojtott szorongások a nők esetében leginkább az udvarlás, a házasság és az anyaság mentén írhatók le, a kor társadalma ugyanis a privát szférára korlátozta a nők helyét. Udvarló - gáláns lovag, vagy brutális vadállat? (Elizabeth Bowen A démoni szerető c. novellájában a háborúba készülő, egyre követelőzőbb férfi rideggé, erőszakossá válik, és évtizedekkel később is kísérti a főszereplőt.) Házasság - aranyfénnyel izzó idill, vagy sötét sírbolt? (Violet Hunt The Prayer c. szövegében az "ideális" feleség- és férj szerepek betöltésének, és egymás kizárólagos birtoklásának hála, ez a transzformáció megy végbe.) Anyaság - boldogság, vagy rabság? (A már említett Gilman- szövegben a passzivitásra kárhoztatott nő, akit még írni sem engednek, szülés utáni depressziója őrületbe fordul át.) A gótikus regény tehát a túlzás eszközével élve tárja fel a jelenségek "másik arcát", illetve beszél mindazon szorongásokról, félelmekről, melyek adott esetben ezen élethelyzetek normális formáiban is felléphetnek.

Ez alapján elmondhatjuk, a tárgyalt szövegtípus az ismertből eredő iszonyatot tárja elénk (erre a megkülönböztetésre használja időnként az angol terminológia a horror vs. terror kifejezéseket, a horror a külső, a terror a belső fenyegető erőt jelöli, és ez a felosztás, noha ez messze nem általánosítható, nemmel felruházott, a női gothic-ra a nők korabeli társadalmi helyzeténél fogva inkább a terror jellemző) Mint Freud írja A kísérteties c. esszéjében (1919) "a kísérteties az ijesztőnek az a fajtája, ami valami régóta ismert, bensőséges dologra vezethető vissza." Ez alapján már érthetővé is válik az előadás címében megfogalmazott kapcsolat kísértetek és nőiség között: a gótikus regényt áthatja a nőiség kísértete, és -ambivalens, kölcsönhatás-szerű viszonyban - a gótikus regény egyúttal meg is kísérti a nőt, ugyanakkor figyelmezteti is, hol a helye. (A gótikus, horror műfaj fenntartja-e végső soron a fennálló rendet, vagy pedig konklúzióját tekintetbe véve is szubverzív - ez jelenleg is folyó vita tárgya. Én úgy vélem, mindenképpen maradandó rést üt a világrenden, ha mással nem is, de a megkérdőjelezés erejével hat.)

Az előadásban ezek után további példák következtek.

Jane Austen A klastrom titka című regényének központi figurája gótikus fantáziák segítségével öntheti szavakba a társadalom által egyébként tabunak minősített félelmeit arra vonatkozóan, hogy az ezredes megölte-e feleségét. És ha nem, miért nem? Mert nem képes erre, vagy mert tart a szomszédok árgusan figyelő tekintetétől? Az emberben rejlő állat mellett az iszonyat további forrása a szövegben, hogy mindenki forgatókönyv szerint nézi a többit, melynek mozgatórugója a kontroll, és a nőiség kliséi.

Charlote Bronte Jane Eyre című műve egyenes vonalú Bildungsroman, azaz fejlődésregény, mely a "már-már utópisztikus egyenlőségen alapuló" házasságig ível. A padlásszobába zárt, onnan időnként kitörő őrült nő alakja Jane Doppelgangerének, azaz hasonmásának, "Másik"-jának értelmezhető: a fátyol széttépésével, az ágy felgyújtásával kivetíti Jane félelmeit az őt eltárgyiasítani, saját képére formálni akaró, domináns Rochesterrel, a vele kötött házassággal kapcsolatban.

Utolsó példánk Daphne du Maurier A Manderley ház asszonya c. regénye volt, melynek 1940-es, Rebecca c.  filmváltozatába is belenéztünk. Itt a halott első feleség alakja kísérti a névtelen új asszonyt, tárgyak és a házvezetőnő kioktató, letromfoló visszaemlékezései, hasonlítgatásai által. Ami a partra mosott holttest révén kiderül, nem más, mint hogy Rebecca részéről a tökéletes háziasszony egy eljátszott szerep volt, melyért cserébe megegyezett a férjével, hogy az hagyja élni. A férj azonban nem bírta elviselni a szabad szellemű, kontrollálhatatlan nőt, és meggyilkolta. Susan Sontag olvasatában Rebecca méhrákja egyrészt narratív bosszú a gyereket nem akaró nővel szemben, másrészt pedig maga a rák a számára meghúzott határokon "túlburjánzó", "abnormális" szabályszegő női figurát szimbolizálja, melyet annak további zavartalan működése érdekében - a patriarchális logika szerint - ki kell vágni a társadalom testéből.

Az előadó az eddig említetteken kívül Charlotte Bronte: Vilette és George Eliot: A vízimalom c. regényeit ajánlotta a témában.