A segítség című, Kathryn Stockett regénye alapján készült film a ’60-as évek Amerikájában, ezen belül Jacksonban, Mississippi állam fővárosában játszódik, a feketék polgárjogi mozgalmának idején. Rosa Parks híres akcióján-amikor nem adta át a helyét a buszon egy fehér utasnak-már túl van a társadalom, és az afro-amerikaiak egy része Martin Luther King vezetésével küzd a faji megkülönböztetés ellen, a feketék jogegyenlőségéért.

Annak, aki csak felületesen tájékozott az amerikai történelemben, meglepő lehet, hogy a feketéket még a „civilizált” 20. század második felében is úgy kezelik fehér munkaadóik, mintha a rabszolgafelszabadítás meg sem történt volna. A filmben elsősorban azoknak az afro-amerikai nőknek az életét ismerhetjük meg, akik háztartási alkalmazottként dolgoznak a fehéreknél. Főznek, takarítanak, gyerekeket nevelnek, tehát bejárónőnek is nevezhetnénk őket; a valóságban azonban minden szempontból alacsonyabb rendűnek számítanak. Engedelmeskedniük kell munkaadóiknak, el kell tűrniük a megalázó bánásmódot, különben könnyen előfordulhat, hogy nem lesz munkájuk. Mások gyerekeire vigyáznak, miközben saját gyerekeiket kénytelenek másra bízni.

A történet alapja egy könyv megírása, majd kiadása és fogadtatása. A fiatal, fehér, jómódú családból származó nő, Skeeter újságírónak készül. Munkát kap egy lapnál, ahol különböző, a háztartásban előforduló problémákkal kapcsolatos olvasói levelekre kellene válaszolnia. Ez adja az apropót ahhoz, hogy beszélhessen egyik barátnője háztartási alkalmazottjával, Aibileen-nel. Skeeter közben egyre inkább ráébred arra, hogy ezek az afro-amerikai nők milyen embertelen körülmények között, megalázó helyzetben dolgoznak, így belefog egy interjúkötetbe, amiben ők lehetnek a főszereplők. A vállalkozás nem veszélytelen, az alkalmazottak először-érthető okokból-nem mernek nyilatkozni. Sok idő kell ahhoz, hogy megtörjön a jég, de nem sokkal azután, hogy Minny, Aibileen barátnője is megnyílik, több nő követi a példáját, és meséli el a néha szomorú, máskor egyenesen bizarr és szarkasztikus történeteit.

Az interjúkötet készítése alatt nemcsak a fehér nők és afro-amerikai alkalmazottaik életébe láthatunk bele, hanem a mélyben zajló társadalmi folyamatokról is képet kapunk. A film - valószínűleg szándékosan-karikatúraszerű képet fest a felső-középosztálybeli családokról, ezen belül is elsősorban az „unatkozó” feleségekről, anyákról. Ha kellően naivak lennénk, arra számítanánk, hogy ezek a nők szolidárisak lesznek fekete nőtársaikkal, vagy legalább azt megértik, milyen érzés lehet elveszíteni egy gyereket. De sorsközösségről szó sem lehet. Ahogy Beauvoir is írja A második nem-ben, a nők különböző csoportjai nem alkotnak egységet, hiszen nincs közös múltjuk, érdekeik különbözőek, egymástól elszakadva élnek, férfiakkal egy háztartásban. Nem egymáshoz fűzi őket szoros kötelék, hanem a férfiakhoz, vagyis lényegében elnyomóikhoz.

Mindezek ismeretében érthető csak meg, hogy az egyik fehér nő, Hilly miért kezdeményezi, hogy a bejárónők külön fürdőszobát kapjanak, és miért támogatja ezt a lakosság elsöprő többsége. Az irracionális rettegés attól, hogy a feketék „más betegségeket terjesztenek”, mint a fehérek, vagy lopnak, nemcsak a jól ismert rasszista beidegződéseket szemlélteti, hanem azt is, hogyan helyezik magukat a fehér nők az afro-amerikai nők fölé. Hilly és társai nagyon összetartóak egymással, de csak addig, amíg valaki ki nem lóg a sorból. Skeeternek azt még elnéznék, hogy 23 évesen se gyereke, se férje-igaz, próbálják őt férfiakkal összehozni-azt viszont már nem, hogy szóba mer állni a fekete alkalmazottakkal. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy valaki nemkívánatos legyen az „elit” társaságban. Csak ő és Celia viselkednek szolidárisan az alkalmazottakkal, de mindkettőjüknek nyomós okuk van arra, hogy megkérdőjelezzék a fennálló viszonyokat. Skeeter számára fekete dajkája jelentette gyerekkorában a lelki támaszt; Celiának pedig „nincs vesztenivalója”, hiszen már rég kiközösítették a fehér nők.

Az elmesélt történetek a komoly mondanivaló ellenére sokszor nevettetik meg a nézőt. A humorra, a szereplők néhol túlzóan leegyszerűsített ábrázolására és didaktikusságra szükség is van, mert ez a szerkezet teszi könnyebben befogadhatóvá, eladhatóvá és alapvetően szórakoztatóvá ezt a filmet. Nemcsak azok fogják élvezni, akik aktívan foglalkoznak a nők vagy a feketék jogaival, hanem azok is, akik egy kicsit nyitottak a társadalmi együttélés problémái felé.

A segítség (The help)

színes, feliratos, amerikai-indiai-emirátusokbeli filmdráma, 146 perc, 2011

Rendező: Tate Taylor

Író: Kathryn Stockett

Forgatókönyvíró: Tate Taylor

Zeneszerző: Thomas Newman

Operatőr: Stephen Goldblatt

Producer: Chris Columbus, Michael Barnathan, Brunson Green

Vágó: Hughes Winborne

Szereplők: Emma Stone (Eugenia 'Skeeter' Phelan), Viola Davis (Aibileen Clark), Bryce Dallas Howard (Hilly Holbrook), Octavia Spencer (Minny Jackson), Jessica Chastain (Celia Foote), Ahna O’Reily (Elizabeth Leefolt), Allison Janney (Charlotte Phelan), Anna Camp (Jolene French).