Emilie Kempin-Spyri svájci jogász (1853–1901)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Emilie Kempin-Spyri svájci jogász (1853–1901)

március 16, 2017 - 15:35
Az első nő volt Svájcban, aki jogi egyetemre járhatott, és az első nő Európában, akit jogi doktorrá avattak 1887-ben.

Az első nő volt Svájcban, aki jogi egyetemre járhatott, és az első nő Európában, akit jogi doktorrá avattak 1887-ben.  Ügyvéd azonban nem lehetett, mert nő volt. Ügyvédek csak svájci állampolgárok lehettek, a nők azonban nem voltak teljesjogú állampolgárok. Kérvényt nyújtott be a Bundesgericht-hez (svájci legfelsőbb bíróság) melyben azzal érvelt, hogy a megkövetelt "svájci állampolgárság" nőkre is érvényes lehet. Miután ezt és a zürichi egyetem oktatói állására jelentkezését is visszautasították, családjával az Egyesült Államokba emigrált. Ott 1899-ben létrehozta Women's Law School Association-t, amely nagy sikerrel működött. Férje azonban nem tudott beilleszkedni, a nyelvet sem tanulta meg, ezért visszatértek hazájukba. Újabb kérvényét, hogy ügyvédként működhessen, elutasították, az egyetemen sem kapott tanári állást, azt azonban engedélyezték, hogy néhány előadást tartson. Ez nagyon kevés pénzzel, de komoly lelki megterheléssel járt, mert a diákok nem akarták elfogadni a női tanárt, durva bekiabálásokkal zavarták előadásait. Végül Németországba ment, ahol jogi fordításokból tartotta fenn magát és a nők választójogáért kampányolt.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Jenny Kidd Trout, az első kanadai orvosnő (1841–1921)

május 25, 2015 - 21:55
Az első kanadai orvosnő skót emigránsok gyereke, Stratfordban nőtt fel. Iskolái elvégzése után házasságkötéséig tanított, de orvos akart lenni, férje támogatta ambicióját. Mivel abban az időben Kanadában nőket nem fogadott orvosegyetem, az Egyesült Államokban a Pennsylvania egyetem hallgatója lett és 1875-ben lediplomázott. Ugyanabban az évben külön engedéllyel letehette Ontario államban a regisztrációs vizsgát, és az első nő lett, aki orvosi gyakorlatot folytathatott Kanadában.

Isala Van Diest, az első belga orvosnő, feminista (1842–1916)

május 25, 2015 - 22:06
Isala Van Diest

Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak gimnáziumba, Isala Svájcban járta a középiskolát. 1873-ban tért haza és jelentkezett a Leuveni katolikus egyetem orvoskarára, ahol visszautasították és azt tanácsolták neki, legyen bába.

Monika Hauser svájci/olasz orvos, humanitárius aktivista (sz. 1959)

május 25, 2015 - 22:11

Svájcban született, az ausztriai Innsbruckban járta ki az orvosegyetemet és az olaszországi Bolognában tette le az államvizsgát. Nőgyógyászati szakvizsgáját Németországban szerezte meg, Kölnben kezdett praktizálni. 1992-ben Boszniába utazott, ahol segélyközpontot nyitott a háborúban erőszak áldozatává lett nőknek, később segített Koszovóban, Afganisztánban, Libériában. Nemzetközi nőszervezetek és szponzorok segítségével Kölnben létrehozta a Medica Mondiale-t, ami a háborús-  és válságövezetekben lévő nőket támogatja. Felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra és az áldozathibáztatásra.