Sophie Adlersparre svéd író, feminista (1823–1895)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Sophie Adlersparre svéd író, feminista (1823–1895)

július 14, 2016 - 21:29
A svéd feminizmus egyik úttörője, arisztokrata származású, remek vitázóként is ismert.

A svéd feminizmus egyik úttörője, arisztokrata származású, remek vitázóként is ismert.

Stockholmban az 1860-as években munkásnőknek könyvtárat, esti iskolát és munkaközvetítő irodát nyitott. 1859-ben alapítója és 1885-ig szerkesztője volt a Tidskrift för hjemmet (Családi lap) című újságnak. A nők szellemi és anyagi fejlődésének elősegítésére társaival létrehozta az egyik első svéd feministáról elnevezett  Förbundet egyesületet, és szerkesztette annak Dagny című lapját, melyben a feminista eszméket hirdette. 1885-ben beválaszották a Flickskolekomittén állami bizottságba, mely a lányiskolákat felügyelte.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A jogfosztott anyákért: Caroline Norton angol író, társadalmi reformer

május 23, 2016 - 23:32

Előkelő, elszegényedett családba született 1808-ban. Családi kényszerítésre feleségül ment George Nortonhoz, aki állandóan megalázta, kegyetlenül megverte. Caroline az írásban talált menedéket, versei, regényei népszerűek voltak, és így pénzhez jutott.

Mary Lyon amerikai pedagógus (1797–1849)

április 12, 2017 - 01:30

Az amerikai nőnevelés egyik úttörője Bucklandben (Massachusetts) született.  Az 1800-as évek elején a lányok taníttatását felesleges időpocsékolásnak tartották, de Mary azok közé a szerencsések közé tartozott, akik tanulhattak és tanárnő lett. Elhatározta, kollégiumot alapít, ahol a nők a férfiakéval egyenértékű, komoly színvonalú oktatást kapnak. Céljának eléréséért rengeteget utazott, előadásokat tartott és adományokat gyűjtött. 1834-ben Nortonban nyitotta meg első iskoláját, a Wheaton Female Seminary-t.  Ezt követte 1837-ben a Mt. Holyoke Female Seminary South Hadley-ben.

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.