Csatlakoztunk az Üres Lakások Menetéhez

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Csatlakoztunk az Üres Lakások Menetéhez

október 22, 2015 - 23:12

"Magyarországon egyre szélesebb rétegeket érintő lakhatási válság van, és egyre kevesebbeknek adatik meg a méltó megélhetés lehetősége.

Milliók élnek eladósodva, túlzsúfolt vagy egészségtelen lakásban, kilakoltatás által fenyegetve, szegregált telepen vagy hajléktalanszállón. Csak Budapesten több ezer ember kényszerül az utcán vagy saját maga építette kunyhóban élni. Ráadásul Budapest nagy részén büntethetik is a fedél nélkül élő embereket. Eközben a piaci lakbérárak olyan mértékben emelkednek, hogy immár a kenyérgondokkal nem küzdő lakosok nagy része is saját bőrén érzi a felelős, szociális lakáspolitika hiányát.

Mindeközben Magyarországon a jövedelmi szegénység és ily módon a társadalmi kirekesztődés minden harmadik embert érint, amely nemcsak azt jelenti, hogy nincs elég pénz a megélhetésre, de azt is, hogy a szegénységben élők kevésbé férnek hozzá az egészségügyi ellátásokhoz, a képzési, oktatási, kulturális, pihenési lehetőségekhez és az információhoz.
Ebből a helyzetből pedig egyedül, segítség és támogatás nélkül kitörni szinte lehetetlen.

Megfizethető lakhatás nélkül nem lehetséges emberhez méltó megélhetés, emberhez méltó megélhetés nélkül nincs megfizethető lakhatás."

Mindezen felül, annak tudatában, hogy a gazdasági erőszak és az alternatív lakhatás hiánya gyakorta akadálya a nők számára a bántalmazó kapcsolat elhagyásának, csatlakoztunk 2015. október 17-én, a szegénységellenes küzdelem világnapján az 5. Üres Lakások Menetéhez. A Magyar Szegénységellenes Hálózat tagjaival vonultunk. Honlapunkon közöljük a Város Mindenkié női munkacsoportja (HANEM) tagjának, Csurika Máriának a beszédét

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Az erőszak nem válogat!" - Antoni Rita beszéde az Együtt az Állatkínzás Ellen! szegedi rendezvényén

február 22, 2016 - 22:03
Együtt az állatkínzás ellen, Szeged, 2016. febr. 20.

Talán többen emlékeznek gyerekkorukból „A rest macska” vagy „A lusta lány” című történetre, melyben a makrancos ifjú feleséget a férj úgy leckézteti meg, hogy felszólítja a macskát különböző otthoni munkák elvégzésére. Miután az állat nyilván nem teljesíti a feladatokat, a férj ráköti az asszony hátára köti és elveri.