Novák Éva olimpiai bajnok úszó, orvos (1930–2005)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Novák Éva olimpiai bajnok úszó, orvos (1930–2005)

január 07, 2018 - 19:18
Ő volt az első magyar nő, aki világcsúcsot úszott.

Novák Éva

Tizenkét évesen már a MUE igazolt úszója volt, később az FTC-ben versenyzett. Első bajnoki aranyérmét 1943-ban az ifjúsági országos bajnokságon a 3x100 méteres vegyesváltóban nyerte. Hétszer egyéniben, nyolcszor váltóban volt magyar bajnok.

1948-ban a londoni olimpián 200 méteres mellúszásban bronzérmes volt. 1952-ben Helsinkiben a világcsúccsal győztes 4x100 méteres gyorsúszó-váltó tagjaként nyert olimpiai aranyérmet, 200 mellen és 400 gyorson ezüstérmes volt.

Ezen az olimpián házasodott össze Pierre Gerard belga sportújságíróval, hazatért majd 1953-ban engedéllyel Belgiumba költözött férjéhez.

1973-ban testvérével, val együtt beválasztották az International Swimming Hall of Fame tagjai közé. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szász Emese párbajtőrvívó (sz. 1982) 

szeptember 29, 2017 - 23:49

Élete eddigi legnagyobb sikerét érte el az idén Brazíliában, olimpiai bajnok lett. 10 éves korában kezdett vívni a Honvédban, első komoly sikere 1998-ban a venezuelai junior világbajnokságon volt, aranyérmes lett a magyar csapattal.  Ugyanabban az évben a junior EB-en egyéniben ezüstérmes volt. Egyéniben hatszoros (2002, 2004, 2007, 2008, 2010, 2013), csapatban négyszeres (2000, 2008, 2010, 2013) magyar bajnok. 2009-ben átigazolt a Vasasba, Kulcsár Győző az edzője. 2015-ben egyéniben harmadik,  csapatban hatodik, 2016-ban egyéniben harmadik, csapatban negyedik volt az Európa-bajnokságon.

Marosi Paula vívó (sz. 1936)

november 29, 2016 - 21:24

Buenos Airesben újonc válogatottként nyert világbajnoki aranyérmet a női tőrcsapattal, majd 1963-ban a gdanski világbajnokságon második helyezettek. Technikás versenyző, igazi csapatember volt . A tokiói nyári játékokon ért sportpályafutása csúcsára, a női tőrcsapat tagjaként olimpiai aranyérmet nyert. Négy évvel később a Mexikóvárosban tartott olimpián, majd a moszkvai vívó-világbajnokságon az ezüstérmes csapat tagja.

Elek Ilona vívó, az első magyar női olimpiai bajnok (1907–1988)

december 28, 2016 - 14:02

Az első magyar női olimpiai bajnok testvérével, tal,  a Fodor Testnevelő és Vívó Intézetben tanult vívni. 1929-től a Detektív Atlétikai Club sportolói lettek, mert ez volt az egyetlen, amelyik zsidókat befogadott. Hatszor volt országos bajnok egyéniben, háromszor csapatban. Ötször volt Európa-, hatszor világbajnok. 1936-ban Berlinben az olimpián aranyérmes lett, 12 év múlva a londoni olimpián megvédte címét.