Csökkentette a csecsemőhalálozást: Ingrid Leodolter osztrák orvos, politikus (1919–1986)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Csökkentette a csecsemőhalálozást: Ingrid Leodolter osztrák orvos, politikus (1919–1986)

augusztus 13, 2017 - 22:50

Ausztria első közegészségügyi és környezetvédelmi minisztere Bécsben született, az ottani orvosegyetemen diplomázott 1943-ban. 1951-ben belgyógyász szakvizsgát tett, ezt követően a Sophienspitals belgyógyásza, majd 1961-71 között a kórház vezetője volt. 1972-ben megbízták az akkor létrehozott Ministerium für Gesundheit und Umwelt vezetésével. Működése alatt, 1974-ben vezették be a Mutter-Kind-Pass programot, aminek eredményeként drámaian csökkent az országban a csecsemőhalálozás. Nevéhez fűződik a 30 év feletti nők ingyenes emlő- és méhrák szűrésének bevezetése is. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gabriele Possanner von Ehrenthal osztrák orvos (1860–1940)

március 18, 2016 - 00:56

Possanner baronesz 1860. január 27-én született Pesten. 1885-ben, a tanítóképző elvégzése után orvos szeretett volna lenni, ezért letette a bécsi Akademischen Gymnasium nehéz érettségi vizsgáját. Mivel nők Ausztriában nem járhattak egyetemre, Svájcba ment, ahol a zürichi egyetemen 1893-ban orvossá avatták. Hazatérése után négy évbe telt, amíg diplomáját elismerték, miután a bécsi egyetemen az összes vizsgát le kellett tennie. 1897-ben nyitotta meg praxisát Bécsben, de az orvoskamarába csak 1904-ben vették fel. A háború alatt hadikórházakban dolgozott.

Anna Marion Hilliard kanadai nőgyógyász (1902–1958)

május 25, 2015 - 22:55

A torontói egyetemen diplomázott, posztgraduális tanulmányait Angliában végezte. 1928-tól a torontói Women's College Hospitalban dolgozott. 1947-ben a szülész- és nőgyógyász osztály vezetője lett. 1947-ben kidolgozott egy egyszerüsített Pap-tesztet (méhnyakrák szűrésére alkalmas vizsgálat). Sok elismerést kapott a pácienseihez és a szüléshez való józan, praktikus hozzáállásáért.
Néhány munkája: A Woman Doctor Looks at Love and Life; Women and Fatigue.

Vijayalakshmi Pandit politikus (1900–1990)

május 06, 2017 - 21:17

Motilal Nehru lánya, Jawaharlal Nehru miniszterelnöke testvére. Családi hagyományainak megfelelően korán kezdett politizálni, részt vett a függetlenségi harcokban, többször bebörtönözték. 1937-ben beválasztották a kormányba, ő az első indiai nő, aki ezt elérte. 1947-től lett a diplomáciai testület tagja, többek között a Szovjetúnióban, Mexikóban, az Egyesült Államokban képviselte hazáját. 1953-54 között az ENSZ Közgyűlés első női elnökévé választották. Ezt követően több országban volt nagykövet, majd hazájában töltött be fontos állami tisztségeket.