Aki első svájci nőként szerzett orvosi diplomát a genfi egyetemen: Marguerite Champendal

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Aki első svájci nőként szerzett orvosi diplomát a genfi egyetemen: Marguerite Champendal

június 05, 2016 - 00:00
Az első svájci nő, aki a genfi orvosegyetemen diplomát szerzett.

Lelkészcsaládba született 1870-ben, először tanárképzőt végzett, mert családja nem engedte, hogy orvosnak tanuljon. Később eltökéltségét látva, apja hozzájárulásával orvostanhallgató lett és 1900-ban Genfben lediplomázott. Ugyanabban az évben magánpraxist nyitott. 1905-ben  L'école Le Bon Secours néven ápolónőképzőt alapított. 1913-tól a genfi egyetem magántanára volt, de a Société médicale de Genève (Svájci orvoskamara) csak 1921-ben vette fel tagjai közé. A nőmozgalomba 1902-ben kapcsolódott be, amikor a  l'Union des femmes de Genève tagja lett. 1928-ban halt meg. Genfben utcát neveztek el róla.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ksenija Atanasijević szerb filozófus, feminista (1894–1981)

december 31, 2016 - 22:51

Az első szerb nő, aki filozófiából doktorált. 1920-ban kitüntetéssel diplomázott a belgrádi egyetemen, és elkezdett dolgozni Giordano Brunóval kapcsolatos doktori értekezésén. Genfben és Párizsban végzett kutatásokat és 1922-ben sikeresen megvédte disszertációját. 1924-ben kinevezték a belgrádi egyetem tanárának, az első női oktatók egyike volt. Munkáját néhány irigy, rosszindulatú férfikollegája nagyban nehezítette. Elméletben és gyakorlatban is elkötelezett feminista, a szerb feminista szövetség tagja és az első szerb feminista újság, a Ženski pokret szerkesztője volt. 

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá. 

Mary Astell filozófus, író (1666–1731)

november 26, 2011 - 12:53

Az első angol feminista írónak mondott Mary Astell jómódú, szénkereskedelemmel foglalkozó Newcastle-i családba születik. A jóeszű gyereket pap nagybátyja latinra, franciára, matematikára, logikára és filozófiára tanítja. 18 éves korában, apja és anyja halála után London Chelsea negyedébe költözik. Hamarosan ismeretséget köt fontos politikai és irodalmi személyiségekkel, megjelennek vallásos tárgyú versei, élénk levelezést folytat a korabeli művészekkel és filozófusokkal.