Nők a nőkért - beszélgetés a női kvótáról

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Nők a nőkért - beszélgetés a női kvótáról

január 30, 2011 - 00:00

Szondi Ildikó szervezésében, a a szegedi Király-Kőnig Péter Zeneiskolában került sor a nők politikai szerepvállalásáról szóló beszélgetésre Szondi Ildikó (önkormányzati képviselő, MSZP), Pocsai Blanka (önkormányzati képviselő, Fidesz) és Antoni Rita, a Nőkért.hu szerkesztője, a szegedi aláírásgyűjtés egyik koordinátora között. A moderátor Sóti Judit, a Délmagyarország újságírója volt. A szünetekben Kapócs János és csapata zenélt. Parázs vita nem bontakozott ki, hiszen minden jelenlevő - a közönség nagy részével együtt - egyetértett a női kvóta bevezetésének szükségességével, és azzal, hogy a női érdekeket párthovatartozáson felül kellene/lehetne képviselni. "Blankával más csapatban játszunk, de a barátom" - fogalmazott ennek kapcsán Szondi, majd sor került a férfi vs. női poltizálás különbségeinek megvitatására. Itt mutatkoztak árnyalatnyi vélemény- illetve megközelítésbeli különbségek a beszélgetőpartnerek között: Pocsai inkább esszencialista, Antoni pedig méltányossági (emberi jogi) alapon érvelt a női kvóta mellett. A Nők a Pályán plakátkampánya szintén némileg megosztotta a jelenlevőket - többen frappáns, humoros figyelemfelhívásnak találták, Antoni Rita másokkal együtt viszont nem gondolta követendő iránynak - "a méltóság mindenkit megillet, nem az a cél, hogy a férfiakat is tárgyiasítsuk" - fogalmazott a meztelen férfit + felöltözött nőt szerepeltető palkátok kapcsán. A Nőkért csapata számára az est fontos hozadéka, hogy megismerkedtünk Jánosi-Mózes Emesével, aki csatlakozott hozzánk.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nők Lázadása Újra (videóval)

május 16, 2013 - 23:00
Spronz Júlia (PATENT), Wirth Judit (NANE), Antoni Rita (Nőkért, Nők Lázadása), Lovas Nagy Anna (elnök Nők Lázadása). Fotó: Csöre András
Felháborodottan konstatáltuk, hogy a családon belüli erőszak törvény tárgyalásakor ismét gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el ("az emberek nem akarnak rendezetten élni", "a bántalmazásért a felliberalizálódott családmodell a felelős") - olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai között (vö. komondor, vö. Lázár: "a pártnak semmi köze hozzá, h ki mit csinál otthon"), és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson. 
 

A Nőkért Egyesület második hivatalos működési éve: 2014. április 4. – 2015. április 3. (összefoglaló)

április 10, 2015 - 02:20
A Nőkért Egyesület néhány tagja, 2014: balról: Békés Dóra, Elekes Irén Borbála, Balta Flóris, Barna Emília, Tajta Bernadett, Mihala Boglárka, Szekeres Valéria

A Nőkért Egyesület második hivatalos működési évében további közéleti vitaesteket szerveztünk, több alkalommal tiltakoztunk a médiában megjelenő szexizmus és erőszakbagatellizálás ellen beadványokkal és demonstrációk szervezésével, és minden lehetséges alkalommal és fórumon követeltük a Magyarország által 2014. március 14-én aláírt Isztambuli Egyezmény ratifikációját.