Erna Schneider Hoover matematikus, feltaláló

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Erna Schneider Hoover matematikus, feltaláló

október 01, 2013 - 09:59
Erna Hoover programja, az SPC (stored program control) képes a nagyszámú bejövő hívások kezelésére és a hívásfogadások irányítására. Forradalmi jelentőségű találmánya az első szabadalmi szoftverek között volt. A módszert a telefontársaságok jelenleg is alkalmazzák, és az interneten milliószám küldött e-mail forgalom alapja is az SPC.
Patent ,623,007, Nov. 23, 1971 – az első szoftver szabadalmak egyike, tulajdonosa dr. Erna Schneider Hoover 1926. június 19-én született Irvingtonban. Tanárnő anyja és fogász apja tanulmányaik mellett sok szabadságot adtak gyerekeiknek, teniszezni, úszni, vitorlázni, kenuzni jártak, túráztak a környező hegyekben, kipróbálhatták magukat sokmindenben. Erna korán elkezdett érdeklődni a természettudományok iránt, a kislány korában olvasott Marie Curie életrajz megmutatta neki, hogy a korszellem ellenére nők is érhetnek el sikereket tudományos pályán.
 
 
Erna Schneider 1948-ban a Wellesley College-ban diplomázott kitüntetéssel klasszikus és középkori filozófiából és történelemből. Doktori disszertációját a Yale egyetemen készítette filozófiából és a matematika alapjaiból.
 
Doktorátusának megszerzése után a Swarthmore College-ban tanított filozófiát és logikát egészen 1954-ig, amikor a világ egyik vezető kutatóintézete, a Bell Laboratories komputerekkel, számítástechnikával foglalkozó New Jersey-i részlege kutatói állást ajánlott fel neki. Itt az első évben egy házi oktatóprogramban vett részt, amelynek elvégzése egyet jelentett a számítástechnika diploma megszerzésével. 
 
Erna közben férjhez ment, Charles Wilson Hoover, Jr. büszke volt felesége tehetségére és támogatta karrierjét. Kislánya születésekor Erna a gyermekágyban lábadozva dolgozta ki alapvető jelentőségű találmányát, amelyet a mai napig alkalmaznak. 
 
Az intézet telefonközpontjában komoly problémát jelentett a bejövő hívások kezelése a vezetékes, mechanikus kapcsolórendszerrel, amely a nagy forgalom miatt gyakran felmondta a szolgálatot. Erna Hoover programja, az SPC (stored program control) képes a nagyszámú bejövő hívások kezelésére és a hívásfogadások irányítására. Forradalmi jelentőségű találmánya az első szabadalmi szoftverek között volt. A módszert a telefontársaságok jelenleg is alkalmazzák, és az interneten milliószám küldött e-mail forgalom alapja is az SPC.
 
 
Munkája elismeréséül Erna Hoover a Bell Labs műszaki osztályának vezetője lett – az első nő ilyen beosztásban. Ugyancsak ő volt az első nő, akit a National Inventors Hall of Fame (nemzeti feltalálók dicsőségcsarnoka) tagjai közé felvettek. 
 
1987-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a vezetése alatt lévő műszaki osztály kiemelten fontos kutatásokat végzett. Nyugdíjazása után is több felsőoktatási intézmény igazgatósági tagja volt, valamint részt vett a New Jersey Council for the Humanitiesés az American Association of University Women munkájában. 
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Grace Murray Hopper matematikus, "a szoftver nagyasszonya" (1906-1992)

január 03, 2013 - 17:14

 A The Grand Old Lady of Software (A szoftver nagyasszonya), Grandma COBOL (COBOL nagyi) és az Amazing Grace (Bámulatos Grace) kifejezésekkel becézett csöpp, törékeny asszony pengeéles eszű volt, gyakorlatias, határozott és mellesleg az Egyesült Államok haditengerészetének ellentengernagya. 

Fagylaltgép, esernyő, protográf: Beulah Henry feltaláló (1887–1973)

április 16, 2012 - 09:04
Beulah Henry találmányával, a protográffal

Az 1900-as évek elejének egyik legismertebb amerikai feltalálója 1887-ben született, művészeti érdeklődésű családban. A Queens és az Elizabeth College hallgatója volt 1909-től, bölcsészeti tárgyakat tanult, később sokszor említette, hogy műszaki ismeretei hiányosak.